Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása
Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 19-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a …
TovábbEgyházmegyénk hírei, programjai
Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 19-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a …
TovábbKisari Károly közgazdász, feleségével, Máriával és két gyermekükkel, Eszterrel és Kristóffal Nyíregyházán élnek. 21 évvel ezelőtt az első gyermekük születésekor az élet nehéz döntés elé …
Tovább„József fával dolgozott: Jézus pedig az emberi szíveken munkálkodik, amelyek sokkal törékenyebbek és finomabbak. Az ácsműhelyben eltöltött évekből talán eszébe jut, hogy a törött széket …
TovábbPalánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be az éjféli szentmisét december 24-én, a debreceni Szent Anna-székesegyházban, ahol a hagyománynak megfelelően 23 órától a hívek karácsonyi énekeket …
Tovább„Mert tudd meg: a szóban – haza, foglaltatik az emberi szeretet és óhajtás tárgyainak egész öszvessége. Oltár, atyáid által istennek építve; ház, hol az élet …
TovábbMint arról már korábban is hírt adtunk, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, ma, december 24-én, 24:00-tól a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutatja be az ünnepi szentmisét, amelyet …
TovábbKrakomperger Zoltán atya elmélkedése szentségimádáson hangzott el december 23-án, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala dolgozóinak karácsonyi ünnepségén a Szent Anna-székesegyházban. Az elmélkedést teljes terjedelemben közöljük. …
TovábbEseménydús adventi időszakkal készültek a jósavárosi hívek karácsony szent ünnepére. A közös koszorúkötés, a gyertyás-zenés szentségimádás, a Dekor Csoport munkája, a roráté szentmisék és Szent …
TovábbDecember 25-én Isten Fiának, Jézus Krisztusnak földi születését ünnepeljük. Az örömünnep tárgya a megtestesült Ige földi születése a Boldogságos Szűz Máriától Betlehemben. E születés az …
TovábbGalsi János atya vezetésével december 22-én gyalogosan indultak az ajaki hívek a béke lángjáért Kisvárdára. A betlehemi láng 1986 óta minden évben Betlehemből, Jézus születésének …
TovábbA népi hagyományok ápolása generációs feladata minden nemzedéknek. Karácsonyt megelőzve a Szállást keres a Szent Család imádságos, énekes összejövetelei immár 20 éve gazdagítják Mátészalka vallásos …
Tovább