Betlehem a Jósavárosban, vagyis a Szent Imre Plébánia adventje

Eseménydús adventi időszakkal készültek a jósavárosi hívek karácsony szent ünnepére. A közös koszorúkötés, a gyertyás-zenés szentségimádás, a Dekor Csoport munkája, a roráté szentmisék és Szent Miklós püspök érkezése mellett ebben az évben az egyházközség adventi kalendáriumot is készített, élő Betlehemet hozott Jósavárosba és a Szent Imre Családkórus egy egyórás műsorral örvendeztette meg a helyi civilszervezetek által szervezett december 17-i egész délutános programban résztvevőket.

               Az adventi naptár elkészítéséhez az egyházközség tagjai jelentkezhettek: a napi evangéliumi szakaszok alapján választhattak dátumot, és saját maguk fogalmazták meg gondolataikat. A kalendárium képeit pedig az egyházközség adventi koszorúja adta. Írt ebbe a naptárba nyugdíjas, nagycsaládos édesanya, tanár, ügyvéd, informatikus, biztosítási ügyintéző. A naptárlapok minden hajnalban elérhetővé váltak a Nyíregyháza-Jósavárosi Szent Imre Plébánia facebook oldalán.

Sokaknak lelki elmélyülést jelentettek a mindennapi üzenetek:„Nagyon jó ötlet az adventi naptárunk. A kiválasztott napi evangéliumi szakaszokra fogalmazhattuk meg gondolatainkat, érzéseinket és hitvallásunkat. Minden nap olvasom és mindig találok egy olyan mondatot vagy szót, ami segít aznapi teendőimben.” „Írtam és olvastam is. Ahányan vagyunk, annyi gondolat válik fontossá valakinek egy-egy igeszakaszban. Érdekes látni, hogy nekem és másnak hogyan szól az adott rész.”

               Mindannyian izgalommal készültünk december 17-re, hiszen Csaba atya felhívására élő Betlehemmel és egy egyórás koncerttel csatlakoztunk a jósavárosi adventi projekthez. Élő Betlehem még soha nem volt a Jósavárosban. Izgalmas és kalandos szervezést igényelt, és az emberek csodálatos összetartásáról, együttműködéséről tett tanúságot. Honnan szerezzünk szamarat? És ahogy elindítottuk a kérdést, mindig volt egy újabb ismerősnek az ismerőse, aki révén végül eljutottunk a megoldáshoz. A lakótelep megszokott képében igazi kuriózum volt az élő állatok „bevonulása”, majd miután az állatok megszokták a rögtönzött betlehemi közeget, a betlehemi történet szereplőinek megérkezése is.

               A jelmezeket úgy készítettük, hogy a meleg kabátot, ruhákat alá tudják venni a felnőttek. Óriási volt az érdeklődés és a meglepetés. Nagyon sokan most láttak először igazi szamarat. Sok nézelődőben most tudatosult, hogy milyen körülmények közé is született a Megváltó. Az egyszerűség valahogy az igazi szeretetet, az igazi örömet segített megkóstolni.

A résztvevők élményeiből: „Résztvevőként voltam jelen. Csodálatos érzés volt a Szent Család bőrébe bújni egy kis időre. Elképzelni azt a felelősséget, hogy világra jött a Megváltó, látni az emberek arcán a rácsodálkozást, az őszinte örömöt. A tágabb család csak képen láthatta az élő Betlehemet, és mivel ők nem hívők, így nagyon meglepett, hogy mennyire tetszett nekik ez az ötlet, a rólunk készült képet szeretnék kinyomtatni, büszkélkedni…azt hiszem ez is mutatja az erejét ennek a Csodának!”

 „Mindenki megtalálta a feladatát: segítettünk a forró tea osztásában, a szereplők öltöztetésében, szórólapot osztottunk és beszélgettünk az érdeklődőkkel.”

„Segítőként vettem részt az élő Betlehemnél. A résztvevők mindannyian lelkesen, örömmel és hitelesen élték bele magukat szerepükbe. Az élő állatok bemutatása nagyszerű ötlet volt. Mindenkinek látni kellett volna azt a sok csillogó szemű gyereket, az idősebbek pedig nosztalgiával nézték Betlehemünket. Sokakat ámulatba ejtett, hogy igazi kisbaba, Noékánk, feküdt kis Jézusként a szalmában. Mindenki elcsodálkozott amikor észrevette.”

Családkórusunk egy egyórás koncertet adott a rendezvény színpadán, ez volt az első nyilvános fellépésünk, nagyon élveztük. Azt a visszajelzést kaptuk sokaktól, hogy milyen jó látni az összetartozást, a közösséget.

„Boldog vagyok, hogy élő és aktív ez a közösség. Nem csupán a dalokban vesszük egyszerre a levegőt, visz minket a lelkesedésünk, hanem együtt mozgunk, ahol csak lehet. A kis családok a próbák, misék, közös programok idejére egy nagy családdá olvadunk.”

„Kezdetektől tagja vagyok a kórusnak. Nagyon várom a péntek délutánt amikor letéve a munka terheit együtt lehetünk és énekelhetünk. Nagyon összetartó csapat vagyunk. Családok, egyedülállók, anyukák, apukák, gyerekek örömmel énekelünk és dicsőítjük Istenünket. Sok közös rendezvényünk volt már és mindegyik jó hangulatban telt. Nagyon tetszik, hogy a szentmiséken elhangzó evangélium témájához kapcsolódó énekeket éneklünk”. „Jó, hogy van Családkórus. Szeretem hétről-hétre hallgatni az általuk előadott dallamokat, énekükkel minden gyertyagyújtás meghittebb lett. Gyönyörű volt az általuk adott koncert” – fogalmazták meg gondolataikat a kórustagok.

Adventi készületünket szintén meghitté tették a közös „zárások”: gyertyafényes agapéval zártuk a Biblia órákat erre az évre, tegnap reggel pedig közös reggelivel a Rorate szentmiséket. Tegnap délután együtt díszítettük fel karácsonyfáinkat, Betlehemünket és takarítottuk ki templomunkat. Testileg fáradtan, de a szívünkben nyitottan várjuk a Szentestét családi körünkben, és egyházközségünk nagy családjának körében is. Egyházmegyénkben mindenkinek áldott, meghitt Karácsonyt kívánunk szeretettel:

 Nagy Csaba plébániai kormányzó és a Szent Imre Plébánia hívei

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye