Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása
Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 19-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a …
TovábbEgyházmegyénk hírei, programjai
Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 19-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a …
TovábbA kánai menyegző. (Jn 2.1-10) Menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt …
TovábbA kisvárdai Szent László katolikus köznevelési intézmény 30. születésnapját ünnepelve újabb kiállításnak adott otthont az intézmény aulájában nyílt intézményünk aulájában. A Diák-önkormányzat által támogatott kiállítás …
TovábbTizenegyedik éve szervezi meg a dm Magyarország a Karitásszal közös kampányát, amelynek célja, hogy kisgyermekes családokat támogassanak pelenkával. Az adománnyal az eltelt években több ezer …
TovábbA társadalmi, közéleti jelenségek állnak az Agapé című új vallási műsor középpontjában, amelyet először január 27-én láthattak a nézők a Dunán. A csütörtök esténként jelentkező …
TovábbJanuár 26-án délután rendhagyó tárlatvezetésen vettek részt a debreceni Szent László Plébániához tartozó 50+ csoport és a Szent Anna-székesegyházhoz kapcsolódó Idősakadémia tagjai. Dr. Krakomperger Zoltán …
TovábbA kereszténység és/vagy iszlám? témakört vizsgálták a Szólj Be a Papnak Egyesület legutóbbi estjén, január 24-én a debreceni Bakelit Music Café-ban. A témában a következő …
TovábbTizedik alkalommal adták át a Tárkányi Béla-díjakat az egyeki egyházközségben 2022. január 24-én, Szalézi Szent Ferenc egyháztanító emléknapján, az esti szentmisét követően. A díjat évente …
TovábbA Házasság hete idén február 13-20-ig tart. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök ebből az alkalomból szentmisét mutat be február 19-én 18:00-tól, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, amelyen …
TovábbPalánki Ferenc megyéspüspök 2019. október 22-én alapította meg a Szent László Imaszövetséget, amely közösség tagjai minden nap imádkoznak egy tized rózsafűzért, és elsőcsütörtökönként részt vesznek …
TovábbA Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke és a rokonság megrendülten, de húsvéti hittel tudatja, hogy TÓTH ISTVÁN címzetes kanonok, nyugalmazott plébános életének 78., papságának 54. évében szentségekkel …
Tovább