Tizedik alkalommal adták át a Tárkányi Béla-díjat Egyeken

Tizedik alkalommal adták át a Tárkányi Béla-díjakat az egyeki egyházközségben 2022. január 24-én, Szalézi Szent Ferenc egyháztanító emléknapján, az esti szentmisét követően. A díjat évente ítéli oda az egyeki egyházközség és a fíliák – Tiszacsege, Újszentmargita – képviselő-testülete.

2022-ben a Tárkányi Béla-díjat Egyeken Bugyi Istvánné Borbély Erzsébetnek, Tiszacsegén  Mikulyák Lászlónak, Újszentmargitán Sallai Józsefné Gyöngy Erzsébetnek, a posztumusz Tárkányi Béla-díjat pedig Szegedi Jánosné Uj Veronikának ítélték oda.

A Tárkányi-díj megalapításával az alapító köszönetét kívánja kinyilvánítani a közösséget példamutató módon szolgáló, hitéletét tanúságtevő módon élő testvéreinknek. Ezzel kívánja szolgálni a példaképállítást, mintaadást.

Bugyi Istvánné Borbély Erzsébet 1961. május 4-én született Tiszafüreden, egy ezermester édesapa és dolgos édesanya gyermekeként. Katolikus családban nevelkedett szüleivel és bátyjával. Egyeken élte gondtalan gyermekéveit. Fiatalon rátalált a szerelem, amit házassággal pecsételtek meg 43 évvel ezelőtt. Szerető, gondoskodó férjével, Bugyi Istvánnal kötött házasságát az Isten két gyermekkel ajándékozta meg, Andreával és Istvánnal. Andrea lánya, a helyi Szent János katolikus köznevelési intézmény pedagógusa, boldog házasságban neveli két gyermekét, Violát és Szabolcsot. István fia is feleségével együtt neveli két gyermeküket, Benedeket és Boldizsárt.

Bugyi Istvánné Erzsébet mindkét gyermeke vallásos nevelésben részesült.

Ő maga meghívást kapott Jézustól a templomi szolgálatra. 2011. szeptember 1-óta harangozói munkakörben látja el feladatát, melyet eleinte félve végzett, de ma már Isten fogja a kezét és irányítja gondolatait. Az oltár körüli munka egyre nagyobb örömére szolgál. Lelkiismeretesen és mindenki legnagyobb megelégedésére végzi sokrétű tevékenységét. Segíti a papot feladatai teljesítésében, előmozdítja a szentmise méltó végzését, az egyházközség pénzügyeit pénztárosként végzi, temetéskor egyeztet a hozzátartozókkal, és takarítja a plébániát, illetve vasalja a plébános ruháit. Istent és embert szolgál, aki elhívta őt erre a fontos és felelősségteljes feladatra.

Köszönjük az odaadó szolgálatát, munkáját!

Mikulyák László (Tiszacsege) 1953. május 17-én született a kárpátaljai Bustyaházán, Mikulyák László és Czauner Alice értelmiségi szülők első gyermekeként. Öten voltak testvérek, László volt a legidősebb. Általános iskolai tanulmányit 1960-1968 között Bustyaházán végezte, majd 1968-72 között a Huszti Erdészeti Technikumban tanult. 1972-től 1974-ig katonai szolgálatot teljesített Kelet-Németországban. 1974-1979-ig a Lembergi Erdészmérnöki Főiskolán tanult, majd ott szerzett mérnöki diplomát.

1979-1981: a técsői Zenit Műszaki Gyár munkatársa, 1981-87: Városellátó Kommunális Vállalat főmérnöke majd igazgatója. 1987-1989: a Técsői Szakmunkásképző igazgatóhelyettese. 1989-93-ig Magyarországon dolgozik, 1993-98 között vállalkozói tevékenységet folytat.

1995-től a técsői római katolikus egyházközség kurátora (gondnoka), majd 1998-tól karitász igazgató. Ő vezeti az 1998-as és 2001-es árvizek után a segélyezéseket a Técsői járásban, valamint a Felső-Tisza vidék több településén. Vezetése alatt nyílik meg 2001-ben a Bustyaházi Szent Erzsébet Óvoda. Az ő szervezésében és felügyelete alatt nyílik meg 2003-ban a kerekhegyi, majd 2007-ben a bustyaházi közösségi és lelkigyakorlatos ház.

Munkásságának elismeréseként, Majnek Antal megyéspüspök 2012-ben, az egyházmegyei búcsú alkalmával, a Szent Márton Palástja-díj – Pro Caritate emlékérmet adományozta Mikulyák Lászlónak. Karitász igazgatói tevékenységét 2018-ig végezte, majd nyugdíjba vonult. 1979 áprilisában házasságot kötött Lajos Anikóval, két gyermekük született, László és Andrea. László fia római katolikus pap, Andrea lánya – folytatva édesapja nyomdokait – a karitász vezetője. Két unoka, Lacika és Alexander boldog nagyapja. Feleségével 2019-ben telepedtek át Magyarországra, Tiszacsegére. Itt is aktívan bekapcsolódott a helyi egyházközség életébe, a templom gondnokaként szolgálja feleségével együtt az itt élő katolikus közösséget.

Sallai Józsefné Gyöngy Erzsébet (Újszentmagita) 1929. augusztus 23-án született Polgáron. Bödönháton laktak, gyermekéveit és fiatalkorát itt töltötte. 1954-ben költöztek át Újszentmargitára. Szülei katolikusok voltak, és rendszeresen jártak templomba, így gyermekeiket is vallásosan nevelték. Gyermekként, majd felnőttként is részt vett az egyházközség életében, rendezvényeken, így a betlehemes játékok, búcsújárások, zarándoklások is részei voltak életének.

1946-ban férjhez ment, négy gyermekük született. Meg kellett tapasztalnia a gyermekét elvesztő édesanya fájdalmát két gyermekével kapcsolatban is. Férjével együtt gyermekeiket a vallási erkölcsök szerint nevelték az emberszeretetre és a természeti környezet szeretetére, tiszteletére. Bözsi néni a Bödönháti Állami Gazdaságban dolgozott konyhán szakácsként. Majd az Újszentmargitai Tsz-ben dolgozott állatgondozásban és a növénytermesztésben. Mindeközben folyamatosan részt vett az egyházközösség életében, a miseruhák mosásában, a templom takarításában, padok súrolásában, rendezvényekre, templombúcsúkra főzött az egyházi elöljáróknak, tisztelendő atyáknak. Rendszeresen eljárt a zarándokutakra, amit az egyházközség szervezett Szentkútra, Máriapócsra és egyéb helyekre. Sokat imádkozott a Szeretetláng imacsoport tagjaként. Mindezt nyugdíjba vonulása után is folytatta. (…)

 Szegedi Jánosné Uj Veronika 1920. július 1-én született Egyeken, egyszerű mezőgazdasági család gyermekeként látta meg a napvilágot. Szüleivel és testvérével, Mátyással élte gyermekéveit, mindketten vallásos nevelésben részesültek. Már kisgyermekként is sokat jártak a szentmisékre. A bátyja is sok éven át volt az egyháztanács tagja.

Szegedi Jánosné Veronika 1939-ben kötött házasságot Szegedi Jánossal, aki szintén hasonló körülmények között nevelkedett.  Férje sok éven át volt Egyeken az egyháztanács tagja. A házasságukból három gyermek született, Tibor, Marianna és Aranka, akiket boldog házasságban neveltek jó katolikusnak. Öt unokájuk és egy dédunokájuk született. A dédunokát, Ágotát Isten ajándékának tartotta. (…)

Szép rendet, tisztaságot tartott a templomban és a sekrestyében az ismerős hívek bevonásával. Volt harangozó is néhány évig. Segítette a papokat a feladataik elvégzésében. Díszített, mosott, vasalt, takarított és kézimunkákat készítettek Berkesné Gizikével együtt az oltárra és egyéb helyekre, anyagiakban a hívek segítették. (…)

Többször, szinte évente vett részt lelkigyakorlaton. Vezette a rózsafüzér imaközösséget, a  Szervita Rendhez harmadrendi fogadalommal kötelezte el magát. Nagy szorgalommal kezelte a titkokat, a Fájdalmas Anya tisztelőiért és a rózsafüzért imádkozókért havonta misét mondatott. Papp László atya szentelte meg utoljára a házát. Még idős korában is minden elsőpénteken áldozott. Nagyon sokat olvasott, különösen a Bibliát és az egyházi iratokat. Idős korában lánya segítette. Bármikor ment hozzá, mindig olvasott és imádkozott.  2016-ban 96 évesen távozott az élők sorából.

A posztumusz díjat Aranka néni lánya, Kádár Kálmánné vette át.

Gratulálunk a díjazottaknak, további életükre, szolgálatukra Isten áldását kérjük!

A díjazottak életéről bővebbel olvashatunk az egyeki egyházközség honlapján.

PlebaniaTeam

Fotó: Pappné Fekete Mónika

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye