Pap- és diakónusszentelést, olajszentelést tartanak Szent László király, egyházmegyénk védőszentjének ünnepén 2020. június 27-én, szombaton 10 órától Debrecenben, a Megtestesülés-templomban (Borbíró tér 9.) az egyházmegye…
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi Karán június 24-én öt új doktort avattak és hárman vehették át habilitációs oklevelüket a tanévzáró ünnepség keretében. Az…
A nyári időszak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Könyvtár és Levéltár nyitvatartási idejében is változást hoz. Az alábbiakban Somogyi Péter, az intézmény vezetője tájékoztatja az olvasókat. Kedves…
A Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. képviselői sajtótájékoztatón ismertették a Csíksomlyói Passió debreceni bemutatójának részleteit június 22-én,…
Interaktív előadásokat tartottak a Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai.   A Debreceni Megtestesülés Plébánia által szervezett nyári táborban jártak a rendőrök június 19-én – olvasható a police.hu-n. A…
Pásztor Károly nyugalmazott plébános idén ünnepli pappá szentelésének 65. évfordulóját, Kiss István nyugalmazott plébános pedig gyémántmiséjét, 60 éves papi szolgálatát. Pásztor Károly vasmisés plébános aktív…
A Kormány meghozta és hatályba léptette döntését a járványügyi korlátozások újabb enyhítéséről (vö. Magyar Közlöny 2020. 06. 17-én megjelent 2020. évi 144. sz). A kormánydöntések…
Szent II. János Pál pápa 2002-ben kezdeményezte, hogy Jézus Szentséges Szívének ünnepén az Egyház világszer-te imádkozzon a papok megszentelődéséért. 1856. augusztus 25-én Boldog IX. Piusz…
Különleges módon zárult le a 2019/2020-as tanév, és másként zajlottak érettségi vizsgák a nyíregyházi Szent Imre Gimnáziumban is. Az eddigi évek gyakorlatától eltérően nem a…
2017-ben jelent meg a Szent István Társulat kiadásában Az élet a szeretetben teljes című Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel készült interjúkötet. Ebben az évben újabb kiadást…
Pap- és diakónusszentelést, olajszentelést és Szent László király, egyházmegyénk védőszentjének ünnepét tartják 2020. június 27-én, szombaton 10 órától Debrecenben, a Megtestesülés-templomban (Borbíró tér 9.) az…