„Szent Lukács és Szent Kinga nyomában” – Egyházmegyei hittanversenyt rendeztek Debrecenben

A hagyományokat követve ebben a tanévben is megrendezték az egyházmegyei hittanversenyt április 17-én, Debrecenben, a Szent József köznevelési intézményben.
Fekete Nagy Magdolna hitoktató beszámolóját olvashatjuk.

Központi témaként Árpád-házi Szent Kinga életét és Szent Lukács evangéliumának egyes fejezeteit választottuk az egyházmegyei hittanversenyen, amelyet a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő iskolák tanulóinak hirdettük meg. Házigazda intézményként, a debreceni Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium fogadta a versenyzőket.
Háromfős csapatok nevezését vártuk három kategóriában: 3-4. osztály, 5-8. osztály és 9-11. osztály. Nevezések érkeztek Kisvárdáról, Nyírbátorból, Mátészalkáról, Fülöpről, Nyírtelekről, Nyíregyházáról, Ajakról és Debrecenből.

A 3-4. osztályosoktól előzetes feladatként egy plakátot kértünk, amely tetszőleges technikával Árpád-házi Szent Kinga életének egy mozzanatát mutatja be.
Az 5-8. osztályosok Árpád-házi Szent Kinga képzeletbeli naplójának három napját örökítették meg a diákok a beugró feladatban.
A legnagyobbak, a 9-11. évfolyamra járó csapatok, digitális képregényt készítettek Árpád-házi Szent Kinga életéről.

A hittanversenyt közös megnyitóval kezdtük, dr. Bódis Zoltán, a házigazda intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket majd Kiss Bence, az iskola 3.a osztályos tanulójának szavalatát hallgattuk meg. Ezt követően a versenyzők és felkészítő tanáraik Papp László iskolalelkész vezetésével elimádkozták a napközbeni imaórát. Majd rövid gyakorlati tájékoztató után elkezdődött a verseny, ahol a csapatok egy tesztet és feladatokat oldottak meg. Kevés szünet után pedig kreatív munka várt a versenyzőkre, akik  többek között képzeletbeli riportot készítettek az emmauszi tanítványokkal, rajzot egészítettek ki, szóláncot alkottak, Facebook posztot hoztak létre.

Amíg a diákok versenyeztek addig a felkészítő tanárok kötetlen beszélgetésen és közös szentségimádáson vettek részt Papp László atyával.
A versenyen a zsűrizés feladatát vállalták Némethné Székely Julianna EKIF tanfelügyeleti igazgató és Kovács István EKIF oktatásszervezési igazgató.

A verseny helyezettei:

3-4. osztályosok:

1. helyezett:
„Szent Joe csapata” (Kotyesz Emma, Nagy Léna, Perczák Dóra, Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium,
Felkészítő tanár: Szilágyi Gáborné)

2. helyezett:
„Szent Imre csapata” (Börzsei Róza, Kovács Patrik, Varga Julianna, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Felkészítő tanár: Börzseiné Kelemen Aliz)

3. helyezett:
„Festők védőszentje” csapat (Bodor Noémi, Harkály Hanna, Kovács Sára, Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde Felkészítő tanár: Fülöp Gáborné

      Különdíj:
„Szent Kinga csapata” (Bakó Bianka, Szabó Klaudia, Dávid Patrik Róbert, Szent Anna Katolikus Általános Iskola, Nyírtelek, Felkészítő tanár: Lakatos Marianna, Szántó Alfréd)

5-8. osztályosok:

1. helyezett:
„Néri-kék” csapata (Szíjgyártó Lilla, Pogány Viktória, Egri Levente, Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, Fülöp, Felkészítő tanár: Ferencz Viktor)

2. helyezett:
„Szent Anna csapat” (Bodnár Kristóf, Gdovin Boglárka, Mészáros Emma, Szent Anna Katolikus Általános Iskola, Nyírtelek, Felkészítő tanár: Lakatos Marianna)

3. helyezett:
„Szuperhármas” csapat (Kovács Gréta, Laczai Kamilla, Varga Lea, Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde, Kisvárda, Felkészítő tanár: Votykuné Aradi Angéla)

      Különdíj:

„Jézus követői” csapat (Rozsnyai Lili, Cservenyák Lotti, Papp Nikolett, Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda, Mátészalka, Felkészítő tanár: Farkasné Papp Marianna)

9-11. osztályosok:

1. helyezett:
„BIG 11” csapat (Ander Vivien, Mocsár Máté Ürge Tamás, Báthory István Katolikus Óvoda Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Nyírbátor, Felkészítő tanár: Mocsárné Tündik Erzsébet)

2. helyezett:
„A jó, a rossz és a gamer” csapat (Dagonya István, Molnár Dóra Enikő, Kolonics Ferenc, Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Bölcsőde, Kisvárda, Felkészítő tanár: Votykuné Aradi Angéla)

Feketéné Nagy Magdolna
 hittantanárSzent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye