Krisztusból élni – Úrnapja Polgáron
Úrnapján különös hangsúllyal hangzott fel Jézus szava a polgári templomban: „Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki …
TovábbEgyházmegyénk hírei, programjai
Úrnapján különös hangsúllyal hangzott fel Jézus szava a polgári templomban: „Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki …
TovábbKilenc szkólás és hét ministráns lépett liturgikus szolgálatba Nagyböjt IV. vasárnapján Nagyböjt IV. vasárnapján ünnepi szentmise keretében különleges eseményre került sor a polgári plébánián: kilenc …
TovábbSzakmai nap keretében mutatták be egyházmegyénk hitoktatóinak és pedagógusainak a Karitász ifjúsági kezdeményezését és a Young Caritas programot. A találkozót Árvai Ferenc atya, a program …
TovábbAbban az időben: Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus ezt …
Tovább2026. március 6-án és 7-én került megrendezésre az országos családreferens találkozó Vácon, ahová az ország minden részéről érkeztek családreferens atyák és referens házaspárok, hogy egymással …
TovábbHeidelsperger István püspöki helynök atya nagyböjti gondolatainak második részét adjuk közre. Ezeket a lelki útravalókat István atya 2026. március 10-én, kora reggel osztotta meg a …
TovábbA Széchényi István Általános Iskolában 2026. március 5-én rendkívül nagy érdeklődés mellett tartottuk meg a leendő első osztályosok számára szervezett nyílt tanítási napot. Ezen az …
TovábbIsmét egy izgalmas délutánt töltöttünk együtt a nagycsoportos ovisokkal. Kalandozásunk során Kriszti nénivel vidám angol nyelvű foglalkozáson vettek részt a gyerekek, majd Csilla néni a …
Tovább2026. március 10-én projektmenedzsment és szakmai egyeztető találkozóra került sor a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye püspökségén a ROHU00474 azonosítószámú projekt keretében. A találkozón a projekt mindhárom partnere: …
TovábbA 10. D osztály tanulói már második alkalommal vettek részt közösségkovácsoló lelkigyakorlaton Mike Ervin iskolalelkész vezetésével. A Nyírbátorban 2026.03.04. és 03.06. között megtartott lelkigyakorlat témája …
Tovább