2026. augusztus 27–28-án tanári lelkigyakorlaton vettek részt a Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusai, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő és az irodai munkakörben dolgozó munkatársak. A lelki nap első állomása a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola volt. A résztvevőket Tamás Éva főigazgató asszony fogadta, aki személyesen kalauzolta végig a vendégeket az intézményen. Főigazgató asszony lelkesedéssel mutatta be az iskola sokrétű pedagógiai munkáját, az intézmény mindennapjait, valamint azokat a jó gyakorlatokat, amelyek példaként szolgálhatnak a hozzánk hasonló katolikus oktatási intézmények számára is. A látogatás során lehetőség nyílt bepillantást nyerni az iskola közösségi és szakmai életébe, valamint tapasztalatokat gyűjteni az ott folyó nevelő-oktató munkáról. A találkozás végén Tamás Éva főigazgató asszony további együttműködésre és kapcsolatépítésre is biztatta a résztvevőket, szeretettel várja a közösséget más alkalmakkor is, így különösen az intézményben megrendezett versenyekre és programokra. Örömmel fogadná azt is, ha a nyolcadikos tanulók közül minél többen választanák továbbtanulásuk helyszínéül a nyíregyházi Szent Imre intézményt.
A program második részének a nyíregyházi Borbányai Lelkigyakorlatos Ház adott otthont. A lelkigyakorlatot Sziklai Dávid atya vezette, a programon pedig részt vett az iskola lelkivezetője, Heidelsperger István püspöki helynök atya is. A két nap központi gondolata az volt, hogyan találhatjuk meg életünk biztos viszonyítási pontját egy olyan világban, amelyben számos dolog próbálja betölteni az ember belső szomját. Dávid atya találó képpel „életünk legnagyobb GPS-eként” beszélt Istenről, akihez igazodva megtalálhatjuk a helyes irányt.
A lelkigyakorlat egyik kulcsszava az „origo”, vagyis a biztos kiindulópont és viszonyítási pont volt. A keresztény ember számára ez az origó Jézus Krisztus, aki a fogantatástól a feltámadásig végigkíséri az ember életét. Krisztus nem kívülről szemléli az emberi létet, hanem ismeri annak örömeit és nehézségeit, a munkát, a meg nem becsültség érzését, a családi élet kihívásait, a szellemi munka terheit, a gyászt, az örömöt, az elmúlást és az élet különböző határhelyzeteit is. A résztvevők a lelkigyakorlat során saját életük „koordináta-rendszerére” is rátekinthettek, hol tartanak, mihez igazodnak, és mi az, ami valóban biztos pontot jelent számukra. A kereszt szemlélése arra is meghívást adott, hogy saját keresztjeinket Krisztus keresztje mellé helyezzük. Így terheinket nem egyedül kell hordoznunk, hanem annak tudatában, hogy Jézus Krisztus velünk van életünk nehéz szakaszaiban is.
A lelkigyakorlat fontos témája volt a szeretet, különösen Jézus főparancsa: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” (Mk 12,30–31) Dávid atya arra is rámutatott, hogy első hallásra különösnek tűnhet, hogyan lehet a szeretetet parancsba adni? A szeretet különböző formáin – az eroszon, a filián és az agapén – keresztül közelebb kerülhettünk annak megértéséhez, hogy a szeretet legalább annyit jelent, jót akarok a másiknak.
A szeretetnek három alapvető iránya van, az Istenszeretet, a helyes önszeretet és a másik ember szeretete. Ha ezek közül valamelyik tartósan hiányzik vagy felborul az egyensúly, annak következménye lehet a bezárkózás, az egoizmus, a nárcizmus, a kiégés vagy éppen a merev, fundamentalista gondolkodás. A főparancs így nem csupán vallási alapigazság, hanem a jó életvezetés egyik alaptörvénye is lehet.
Az elmélkedések során a Tábor hegyének evangéliumi története is előtérbe került. Jézus színeváltozása rámutat Krisztus küldetésére, ugyanakkor az ember számára is fontos üzenetet hordoz. A hegyre fel kell menni. A hegy a feltöltődés, az Istennel való találkozás, a tágabb perspektíva helye. Fentről másképpen látjuk életünk panorámáját, és a csendben olyan mély dolgokra is ráláthatunk, amelyekre a mindennapok zajában nincs lehetőségünk. Az Atya szózata ugyanakkor arra is emlékeztet, hogy Isten minket is megszólít és elhív. Rajtunk, a hétköznapjainkon, a munkánkon és kapcsolatainkon keresztül is üzenhet másoknak. A hegyen azonban nem maradhatunk. Le kell mennünk. A lelki feltöltődés éppen ezért fontos, hogy erőt kapjunk a mindennapok „Golgotáján” való helytálláshoz. Ez a lelki megelőzés egyik fontos útja, időről időre megállni, fölfelé tekinteni, töltekezni, majd új erővel visszatérni a ránk bízott feladatokhoz.
A pedagógusi hivatásban különösen fontos az egyensúly megőrzése. A lelkigyakorlat résztvevői azt is végig gondolhatták, hogy milyen erőforrásokból merítenek a mindennapokban. A szakmai tudás és tapasztalat mellett szükség van lelki és kapcsolati erőre is. Ezek egymást kiegészítve segíthetnek abban, hogy a pedagógus ne csupán feladatokat teljesítsen, hanem jelenlétével, személyiségével és hiteles életével is neveljen. A „Wellness-kerék” képével saját életünk egyensúlyát is megvizsgálhattuk, mennyire kerek most a saját életünk? Mely területek szorulnak megerősítésre? Hogyan őrizhetjük meg belső egyensúlyunkat az előttünk álló tanévben? Kik vagyunk most a saját tanári szerepünkben? Mik az erőforrásaink, és mi az, ami belülről vezet bennünket?
A lelkigyakorlat egyik különösen fontos tapasztalata a csend volt. A mai ember számára a csend sokszor szokatlan közeg. Amikor azonban elhalkul körülöttünk a világ, lassan más hangok kezdenek megszólalni, a belső hangok, a rég elfeledett kérdések és a mélyebb vágyak. Az igazán mély csendben pedig lehetőség nyílik arra, hogy Isten hangját is meghalljuk.
A „régi és új kincsek” gondolata arra hívta a résztvevőket, hogy időről időre „leporolják” saját életüket, hitüket, hivatásukat, és újra felfedezzék mindazt, amit Istentől kaptak. A tűz képe is fontos kérdéseket vetett fel, Van-e még bennem tűz? Mi táplálja ezt a tüzet, és mi oltja ki? A pedagógusi hivatásban különösen lényeges, hogy a tanév során ne csak a feladataink teljesítésére legyen erőnk, hanem megőrizzük azt a belső tüzet is, amelyből hivatásunk fakad. A futás képe szintén a lelki napok egyik meghatározó gondolata volt. Mindannyian futunk, célokat tűzünk ki, dolgozunk, teljesítünk, haladunk. De nem mindegy, hova tartunk. Ha céljaink kizárólag földiek és végesek, előbb-utóbb elfogy előttünk a pálya. Ha azonban vannak végtelenre mutató céljaink, ha mélyül személyes istenkapcsolatunk és hitünk, akkor a nehezebb szakaszokat is könnyebben tudjuk hordozni. Nem mindegy az sem, hogyan tekintünk egymásra. Folyamatosan méricskéljük magunkat a másikhoz, vagy képesek vagyunk meglátni a társban a közösséget, az erőt és a reményt?
A lelkigyakorlat során a hála megfogalmazására is jutott idő. Hálát adni mindazért, amit kaptunk, és felismerni azokat az embereket, eseményeket és lehetőségeket, amelyek gazdagították életünket. A két napot vezetett elmélkedő imádság és szentségimádás is gazdagította, lehetőséget adva arra, hogy a résztvevők ne csupán gondolatban, hanem személyes imádságban is Isten elé vigyék életüket, hivatásukat, örömeiket és nehézségeiket. A tanári lelkigyakorlat mélyen megérintette a tantestület tagjait. A közösen megélt csend, az elmélkedések, az imádság és az őszinte önvizsgálat során az emberi lélek mélységei tárultak fel. A résztvevők megerősítést kaphattak abban, hogy a pedagógusi hivatás nem csupán szakmai feladat, hanem olyan küldetés is, amelyhez lelki erőre, hitre, közösségre és Istenbe vetett bizalomra van szükség.
Köszönet illeti Csapos Zsolt főigazgató urat a lelkigyakorlat megszervezéséért és köszönjük mindazok munkáját, akik lehetővé tették, hogy megvalósulhasson e két tartalmas nap. Hálásan köszönjük Sziklai Dávid atyának a lelki útravalót, a gondolatébresztő elmélkedéseket és a közösen megélt imádságos időt. Bízunk benne, hogy a most kapott lelki kincsekből az előttünk álló tanévben is sokan meríthetünk. Sziklai Dávid atya életére, szolgálatára és munkájára Isten áldását kérjük!
Gerecs Andrea
pedagógus
