Pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása
Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 19-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a …
TovábbEgyházmegyénk hírei, programjai
Pünkösd ünnepe húsvét után a legrégibb ünnepünk, amelyet idén május 19-én ünneplünk. Az Ószövetségben is jelen van az ünnep, Húsvét után hét héttel tartották a …
Tovább2022. február 16-án újra találkoztak a Szent Anna-székesegyházhoz tartozó Idősakadémia, a Márta és Mária csoport, valamint a Szent László templomhoz tartozó 50+ csoport tagjai. Ebben …
TovábbA debreceni Szent Anna Főplébánia szervezésében házaspárok, családok közösen nézték meg Roberto Benigni rendezésében Az Élet szép című olasz filmdrámát február 15-én a Házasság hete …
TovábbEzen a héten, február 13-20 között rendezik meg a házasság hete országos kezdeményezést, amelybe egyházmegyénk közösségei is bekapcsolódnak, megáldják a házaspárokat, tanúságtételek hangzanak el, meglepetés …
TovábbFebruár 8-án, Nyíregyházán, az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetben (ELI) tartották meg a 2015-2021 közölt szenteltek továbbképzését. Ennek vezetője Jakus Ottó atya volt, aki a pozitív és …
Tovább„A vers nem más, mint egy ajándék. Ajándék a költő számára, akiben belső ihletből, vívódásból, örömből egyszer csak megfogan a gondolat, a rím és megszületik …
TovábbA Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársai és a kórházlátogatói szolgálatba bekapcsolódó kamilliánus család tagjai szentmisén imádkoztak a testi-lelki betegségben szenvedőkért és adtak hálát a gyógyulásokért …
Tovább1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya. A „Hölgy”, aki a Massabielle-barlangban megjelent, hófehér ruhát és …
TovábbSzent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy a lourdes-i jelenések első napja – február 11-e – legyen a betegek világnapja, amely felhívja a figyelmet …
TovábbA betegek világnapja az Egyházban, február 11-e, ezen a napon van a Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapja. Ez alkalomból a pápa minden évben üzenetet intéz a …
Tovább„A hajdú hagyományok nyomában” című projekt keretében megjelent három keresztény felekezet Hajdú-Bihar megyei történelmét, jelenlétét ismertető köteteket mutatták be 2022. február 10-én, a Hajdú-Bihar Megyei …
Tovább