XIV. Leó pápa üzenete a szegények 9. világnapjára – november 16.
Te vagy, Uram, az én reménységem (Zsolt 71,5) 1. „Te vagy, Uram, az én reménységem” (Zsolt 71,5). Ezek a szavak egy súlyos megpróbáltatásoktól terhelt szívből …
TovábbEgyházmegyénk hírei, programjai
Te vagy, Uram, az én reménységem (Zsolt 71,5) 1. „Te vagy, Uram, az én reménységem” (Zsolt 71,5). Ezek a szavak egy súlyos megpróbáltatásoktól terhelt szívből …
TovábbPalánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök augusztus 29-én Debrecenben, a püspöki székházban látta vendégül azokat a fiatalokat, akik Németh István püspöki titkár atya kíséretében 22 fővel egyházmegyénket …
TovábbA Katolikus Karitász idén 13. alkalommal indította el a „Legyen öröm az iskolakezdés!” segélyprogramot, hogy évről évre több gyermeknek segíthessenek az iskolakezdésben. A kezdeményezéshez a …
TovábbAz emberi tevékenység és az ipari fejlődés számtalan kihívást hozott magával a Föld számára. Az éghajlatváltozás, a természeti erőforrások kimerülése, és a biodiverzitás veszélyeztetettsége mind …
TovábbÍgy foglalta össze legutóbb az Ifiszigeten töltött napot egy kis óvodás résztvevő. Az Ifisziget különleges kezdeményezés, amely a Szent László Domonkos Plébánián zajlik már harmadik …
TovábbA Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek közös tanévnyitó ünnepségét tartották augusztus 25-én a debreceni Megtestesülés-templomban. Az eseményen Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutatott be, majd magasabb …
TovábbSzentírási részek:Olvasmány: Iz 22,19-23 – Izajás az eljövendő messiás oldó-kötő hatalmáról prófétál.Szentlecke: Róm 11,33-36 – Szent Pál az Isten mélységesen gazdag bölcsességére hívja fel a …
TovábbKalazanci Szent József, a Piarista Rend alapítójának az ünnepére esett a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye köznevelési intézményeinek közös tanévnyitó ünnepsége, amelyet augusztus 25-én tartottak a debreceni Megtestesülés-templomban.Kalazanci …
TovábbA Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatói részére tartanak három napos továbbképzést ezekben a napokban, augusztus 23-24 között Debrecenben, az Egyházmegyei Kateketikai Központban, majd 25-én Nyíregyházán, a Magyarok …
TovábbA Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatói részére tartanak három napos továbbképzést ezekben a napokban, augusztus 23-24 között Debrecenben, az Egyházmegyei Kateketikai Központban, valamint 25-én Nyíregyházán, a Magyarok …
TovábbTöbb mint háromszázan ünnepeltek együtt és vettek részt örömteli lélekkel, áhítattal a templomszentelési ünnepen augusztus 20-án Szakolyban. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmise keretében szentelte fel …
Tovább