Közösség, hit és kaland Tiszafüreden – nyári lelkigyakorlaton a mátészalkai Széchenyi iskolánk közössége

2026. június 21–26. között iskolánk 67 tanulója tölthetett el egy élményekben, közösségi programokban és lelki feltöltődésben gazdag hetet Tiszafüreden.

Az egyházmegye térítésmentesen biztosította a kényelmes szállást és a napi ötszöri, bőséges étkezést, így a családoknak csupán az autóbusz és a programok költségeihez kellett hozzájárulniuk. A gyermekek már az első este örömmel vették birtokukba a szállást, amely hamar igazi közösségi térré vált számukra.

Minden reggelt a kápolnában kezdtünk az aznapi evangélium felolvasásával, közös imádsággal és elcsendesedéssel. Ezek az alkalmak nemcsak lelki útravalót adtak, hanem segítették a közösség formálódását is.

A hét során a gyermekeket színes és változatos programok várták. Kincskereséssel fedezték fel a területet, közösségi és sportjátékokon vettek részt, megismerték Tiszafüred belvárosát, fagyiztak, és egy hatalmas játszóteret is felkerestek.

A keddi hajókirándulás felejthetetlen élményt jelentett. A gyermekek végigsétáltak a Tiszavirág Ártéri Sétaúton és az Örvényi Pákász Tanösvényen, ahol közelről ismerkedhettek meg a Tisza-tó gazdag élővilágával és a pákászok egykori életmódjával. Madarakat figyeltek meg, erdei játszóteret, halászkunyhót és hódvárat láthattak, miközben valódi dzsungelhangulat vette körül őket.

Szerdán a gyermekek két csoportban vettek részt a programokon. Az egyik csoport a Tariczky Endre Régészeti Kiállítás, Kutató- és Raktárbázison íjászkodott, agyagozott, majd mamutvadásznak öltözve fedezte fel a kiállítást. A másik csoport a Tisza-tóban fürdött, és az óriáscsúszdát is kipróbálta. A program különlegességét tovább emelte, hogy Csapos Zsolt főigazgató úr is elkísérte a gyermekeket, és velük együtt részese volt a közös élményeknek. Délután Farkasné Papp Marianna tanárnő vezetésével Assisi Szent Ferenchez kapcsolódó lelki napon vettünk részt. A gyermekek megismerték a Naphimnusz üzenetét, hálaadó üzeneteket készítettek és madárkát barkácsoltak. A helyi római katolikus templomban Katona Zoltán kántor mesélt a templom történetéről, amit ezúton is hálásan köszönünk. A nap végén minden gyermek egy tau keresztet kapott ajándékba, amely Assisi Szent Ferenc Krisztusba vetett hitének egyik legfontosabb jelképe volt.

A további napokon kosárra dobó és pingpongverseny, strandolás, vízibombázás és labdarúgó-bajnokság várta a gyermekeket. Esténként barkácsoltak, társasjátékoztak, dobozból várat építettek, számháborúztak, flashmobot forgattak, fociztak, röplabdáztak, biliárdoztak és mérkőzéseket néztek. A sokféle program mindenki számára tartogatott izgalmas és örömteli pillanatokat.

Hazafelé Hortobágyon is megálltunk, ahol a gyermekek ajándékba fagylaltot kaptak, körülnézhettek a bazársoron, és emléktárgyakat is vásárolhattak.

Hálásak vagyunk a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyének a lehetőségéért, az Egyházmegye munkatársainak a szeretetteljes fogadtatásért és gondoskodásért, valamint Gaga Zsuzsa szervezőnek a lelkiismeretes szervezésért és a sok segítségért. A kényelmes szállást és a finom ételeket egyik kisdiákunk így jellemezte: „A szállás olyan volt, mint egy szálloda, az étel pedig olyan finom, mint egy étteremben.”

Köszönjük a kísérő pedagógusok egész héten végzett áldozatos munkáját, türelmét és szeretetteljes gondoskodását. Diákjaink rengeteg élménnyel, új barátságokkal és szép emlékekkel tértek haza, és már most úgy nyilatkoztak, hogy jövőre is örömmel visszatérnének Tiszafüredre.

Kísérő nevelők: Dienes László, Fekete Judit, Kovácsné Stamusz Katalin, Móréné Szegedi Judit és Szabó Tímea.

Szabó Tímea

pedagógus
Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde