Rekortán sportpályát, felújított étkezőt, konyhát kapott az egyeki Szent János köznevelési intézmény Szent Miklós napján

Az egyeki Szent János Katolikus Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában felújított konyhát, étkezőt és egy új sportpályáját adtak át december 6-án.

Az eseményen részt vett: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Heidelsperger István püspöki helynök, dr. Németh István püspöki titkár, Gyetkó László iskolalelkész, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató, dr. Béres Diána egyházmegyei jogtanácsos, Némethné Székely Julianna oktatási igazgató, dr. Miluczky Attila, Egyek polgármestere,  a település önkormányzatának további munkatársai, a képviselő-testülete, a kivitelező céget képviselő Korbeák Zoltán és Korbeák Kristóf, Sztupa András műszaki ellenőr, Kirilla Pál, az egyeki iskola igazgatója, az egyházmegye köznevelési és szociális intézményeinek vezetői, az iskola dolgozói, diákjai és a megjelent szülők.

Kirilla Pál az egyeki iskola igazgatója ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az átadott létesítmények nemcsak fizikai terek, hanem azok a közösség erősödését is szolgálják. A sportpályán a fiatalok fizikailag és lelkileg is erősödnek, mert a sport szellemében megtapasztalják a csapatmunka erejét, az összetartozás érzését.

A főzőkonyha, étkező sem csak egy főzésre kiválasztott hely, hanem olyan tér, ahol a közösségi kapcsolatok elmélyülhetnek, az étkezések során a tanulók közösségei is erősödhetnek. „Mint ahogyan Szent Ferenc tanította, hogy a szegénység, az egyszerűség és a közösség szolgálata segíthet bennünket a lelki gazdagság elérésében, úgy mi is hiszünk abban, hogy ezek az új helyszínek a közösség megerősödését szolgálják” – fogalmazott többek között Kirilla Pál igazgató, majd megköszönte az egyházmegyének a projekt megvalósításában nyújtott támogatását, az építkezésben közreműködő egyházmegyei szakemberek, cégek munkáját, valamint köszönetet mondott az önkormányzatnak az iskolával való gyümölcsöző együttműködéséért.

Dr. Miluczky Attila polgármester köszöntő gondolataiban visszaemlékezett az egyeki diákéveire, tanulmányaira, amely ma is meghatározó az életében, és a tanáraitól hallott történetek is még élnek emlékei között.  

Megfogalmazta, hogy a diákok az iskolában szerzik meg ismereteiket, tudásukat, a felnőttek a templomban, a Szentíráson keresztül tanulnak az életről, az ahhoz szükséges bölcsességről. Majd kiemelte, hogy sok-sok ember munkájának is köszönhető az, hogy az intézmény eljutott ezen átadási ünnepséghez. Az önkormányzat az iskolával együtt 2012 óta törekszik a sportpálya felújítására, és nagy öröm számukra, hogy régi álmuk most megvalósult. Köszönetet mondott ezért az egyházmegyének a támogatásáért, valamint minden szakembernek, aki munkájával részt vett a felújítási, építkezési munkálatokban.  

A felújított konyhát, étkezőt, valamint az új sportpályáját Palánki Ferenc megyéspüspök áldotta meg. A főpásztor gondolataiban megfogalmazta, hogy a „jó” az Istennek a neve. A „Jónak lenni jó” is Istenről szól. Amikor Szent Miklóst ünnepeljük – aki jót tett –, akkor is Isten jóságára tekintünk, vagy amikor egymással jót eszünk, szebbé, jobbá, kényelmesebbé tesszük egymás életét, ezek mind-mind Isten szeretetéről szólnak.

Püspök atya szívén viselte az egyeki sportpálya felújításának ügyét, ezen az új pályán a gyermekek szívesebben fognak sportolni, és egészségesebbek lesznek. A főpásztor hálát adott a Jóistennek, hogy mindezt lehetővé tette számunkra, majd hozzátette, hogy nem a pénz tesz boldoggá bennünket, hanem a mosolygó arcok, az, amikor a gyermekek a fellépésükkor „alleluját” énekeltek, Istent dicsérték.
Dicsérjük Istent, mert megajándékoz bennünket jóságával és szeretetével, és ez tud boldoggá tenni bennünket. Isten szeretetére, jóságára válaszolva pedig mi is igyekszünk jót tenni, ezt viszonozzuk a felújításokkal is.

Megköszönte a polgármesternek a gyümölcsöző együttműködést, és bejelentette, hogy a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye január 1-től átveszi az egyeki idősek otthonát.

Palánki Ferenc megyéspüspök nem érkezett üres kézzel az átadási ünnepségre. Szent Miklós ajándékozó szeretetét megidézve az intézmény óvodásait, valamint az általános iskola diákjait is édességgel ajándékozta meg.

Az ünnepségen közreműködtek az intézmény diákjai, valamint az Alapfokú Művészeti Iskola tanárai.

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye