† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt.
Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott: másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!”
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 25,14-30
A múlt vasárnapi evangéliumban Jézus a tíz szűz példabeszédével arra figyelmeztetett bennünket, hogy készen kell állnunk az ő visszatérésére. A mai evangélium ezt a gondolatot viszi tovább, de egy újabb szemponttal egészíti ki. A keresztény ember feladata ugyanis nem merül ki abban, hogy várakozik. A rendelkezésére álló időt és a rábízott javakat is felelősséggel kell felhasználnia. Jézus ezért egy gazdag ember történetét mondja el, aki hosszabb útra indul, és távollétében szolgáira bízza vagyonának kezelését.
Az ókorban nem volt szokatlan, hogy egy gazdag ember valamelyik szolgáját bízta meg birtokainak vagy pénzügyeinek igazgatásával. Jézus történetében azonban különösen nagy összegekről van szó. Egyetlen talentum mintegy hatezer dénárnak felelt meg, miközben egy dénár egy munkás napi bére volt. Vagyis még az a szolga is tekintélyes vagyont kapott, akinek csupán egyetlen talentum jutott. A példabeszédben szereplő talentumokat tehát eredetileg nem az emberi tehetségként kell értenünk, hanem hatalmas pénzösszegként. Ezzel Jézus mindenekelőtt azt érzékelteti, hogy milyen nagy értéket képvisel mindaz, amit Isten az emberre bíz.
Érdemes felfigyelnünk arra is, hogy az úr nem egyformán osztja szét a vagyonát. Az egyik szolga öt talentumot kap, a másik kettőt, a harmadik pedig egyet, mégpedig kinek-kinek a rátermettsége szerint. A különbség azonban nem az úr igazságtalanságát mutatja, hanem azt, hogy ismeri szolgáit, és számol képességeikkel. Isten sem ugyanazokat a lehetőségeket és feladatokat bízza mindannyiunkra. Mások a képességeink, az életkörülményeink és a felelősségeink. A történetből azonban hamarosan kiderül, hogy nem is ezeknek a különbségeknek van igazán jelentőségük.
Az első két szolga ugyanis azonnal munkához lát, és mindketten megduplázzák a rájuk bízott összeget. Amikor uruk visszatér, pontosan ugyanazt a dicséretet kapják, annak ellenére, hogy egyikük öt, másikuk csupán két talentummal gyarapította a vagyont. Ez a látszólag apró részlet a példabeszéd egyik legfontosabb üzenetét hordozza. Isten nem az elért eredményeink nagyságát, hanem a ránk bízott feladatokban tanúsított hűségünket értékeli. Nem azt kéri számon, hogy miért nem kaptunk annyi lehetőséget, mint mások, hanem azt, hogy mit kezdtünk a saját lehetőségeinkkel. A két szolga egyformán hűségesnek bizonyult, ezért ugyanabban az elismerésben részesülnek.
Egészen másként viselkedik a harmadik szolga. Ő nem kereskedik a pénzzel, hanem elássa, és ura visszatéréséig érintetlenül megőrzi. Mai szemmel talán különösen szigorúnak érezzük az ítéletet, hiszen a szolga nem lopta el a pénzt, nem költötte el, és nem is veszítette el. Ráadásul az ókorban a földbe rejtés a vagyon megőrzésének elfogadott módja volt. A harmadik szolga tehát látszólag semmi rosszat nem tett. A problémát éppen az jelenti, hogy semmit sem tett. Nem vállalt felelősséget, nem élt a lehetőséggel, és nem tett semmit azért, hogy a rábízott vagyon gyarapodjék. Megelégedett azzal, hogy ne történjen baj.
Amikor az úr számon kéri, a szolga a félelmére hivatkozik. Kemény embernek tartja urát, ezért inkább nem kockáztatott. Az úr azonban éppen saját szavaival szembesíti: ha valóban ennyire tartott tőle, legalább a pénzváltókra bízhatta volna az összeget, hogy valamennyi hasznot hozzon. Fontos megértenünk, hogy a példabeszéd nem egy kegyetlen és kapzsi Isten képét akarja elénk állítani. A szolga így tekintett urára, és ez a félelemmel teli szemlélet végül teljes tétlenséghez vezetett. Nem ismerte fel, hogy a rábízott vagyon mindenekelőtt a bizalom jele, amely felelős cselekvésre kötelezi.
A történet végén az úr visszatér, és számadást tart. Máté evangéliumában ez egyértelmű utalás Krisztus második eljövetelére és az utolsó ítéletre. A hosszú távollét pedig arra az időre emlékeztet, amelyben az Egyház él: Krisztus feltámadt és visszatér az Atyához, tanítványaira azonban feladatot bíz, amelyért egyszer számot kell adniuk. A keresztény készenlét ezért nem passzív várakozást jelent, hanem tevékeny hűséget. Nem elegendő csupán elkerülnünk a rosszat, hanem arra is törekednünk kell, hogy megtegyük a jót, amire lehetőségünk van.
A példabeszéd végső üzenete mégsem pusztán a számonkérésről szól. Az első két szolgának ugyanis ura ugyanazt mondja: „Menj be urad örömébe!” (Mt 25,21.23). Ez a meghívás messze túlmutat az anyagi jutalmon. Az üdvösség örömét vetíti előre, amelyben a hűséges tanítvány részesülhet. Isten nem egyszerűen eredményeket vár tőlünk, hanem azt, hogy együttműködjünk vele, és életünkön keresztül az ő országa váljék egyre inkább jelenvalóvá a világban. A kérdés tehát nem az, hogy hány talentumot kaptunk, hanem az, hogy mit kezdtünk velük. Hiszen a ránk bízott lehetőségek értékét végső soron nem az határozza meg, hogy mennyit birtokoltunk, hanem az, hogy mennyi jót valósítottunk meg általuk.
Dr. Németh István
