Hálaadó ünnepi szentmisén köszönt el a debreceni és környékbeli hívektől Palánki Ferenc kinevezett kalocsa-kecskeméti érsek, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója október 18-án, vasárnap este. A Szent Anna-székesegyház zsúfolásig megtelt az ünnepi alkalomra, amelyen a hívek közösen adtak hálát érsek atya tizenegy éves főpásztori szolgálatáért, a találkozásokért és a közösen megélt kegyelmekért.

Az ünnepi szentmisét Palánki Ferenc érsek mutatta be. Koncelebrált Dr. Krakomperger Zoltán püspöki irodaigazgató, Dr. Németh István titkár, valamint a debreceni esperesi kerületben szolgáló lelkipásztorok. A szentmisén a hívek mellett az egyházmegye közösségeinek képviselői is együtt adtak hálát az elmúlt tizenegy esztendőért. Az ünnepi szentmisén Dobos Mihály kántor vezette kórus teljesített zenei szolgálatot.
Palánki Ferencet 2015. szeptember 21-én nevezte ki Ferenc pápa a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökévé, püspöki beiktatására pedig 2015. november 14-én került sor a Szent Anna-székesegyházban. Tizenegy évvel később ugyanebben a templomban gyűltek össze a hívek, hogy hálát adjanak főpásztori szolgálatáért, és imádsággal kísérjék új küldetésére. XIV. Leó pápa 2026. szeptember 3-án nevezte ki a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsekévé.

Palánki Ferenc érsek homíliájában a meghívottság, a kiválasztottság és a küldetés gondolatát állította középpontba. Rámutatott arra, hogy Isten minden embert szeret, és mindannyiunkat meghív arra, hogy életünkkel válaszoljunk szeretetére. Hangsúlyozta, hogy a keresztény hit nem csupán személyes meggyőződés, hanem felelősség is embertársaink iránt. A hitnek láthatóvá kell válnia mindennapi döntéseinkben, kapcsolatainkban és a másokért végzett szolgálatban.
A főpásztor arra is emlékeztetett, hogy életünk eseményei nem mindig a saját elképzeléseink szerint alakulnak, mégis bizalommal fordulhatunk Isten felé. Mint fogalmazott, akkor is van okunk hálát adni, amikor Isten teljesíti kéréseinket, és akkor is, amikor másként vezeti életünket, mint ahogyan azt elterveztük.

A keresztény ember küldetéséről szólva arra hívta a jelenlévőket, hogy gondolkodjanak el azon, milyen nyomot hagynak maguk után a világban, jobbá és boldogabbá válik-e általuk mások élete. Kiemelte, hogy a szeretet minden ember közös küldetése, amelyet a hétköznapokban kell tettekre váltani.
Érsek atya személyes hangon is visszatekintett debreceni szolgálatára. Mint mondta, maga is azt szeretné, ha az elmúlt években sikerült volna megvalósítania ezt a küldetést. Hangsúlyozta, hogy emberi gyengeségeink ellenére sem szabad feladnunk a jóért, a szépért és az igazságért folytatott küzdelmet.
Felidézte egykori lelkiatyja, Vigyázó Miklós atya gondolatát is: „Én azért vagyok pap, hogy másoknak jobb legyen.” Hozzátette, hogy ezt a mondatot mindannyian magunkénak vallhatjuk: „Én azért vagyok, azért élek, hogy másoknak jobb legyen.” Ez a gondolat személyes hitvallásként és a híveknek szóló útravalóként is megjelent a búcsúzó főpásztor szavaiban.
A szentmise során az egyházközség és a hitoktatók képviselői is elköszöntek Palánki Ferenc érsektől. Köszönetet mondtak az elmúlt tizenegy év szolgálatáért, a lelkipásztori gondoskodásért, az útmutatásért és azért a figyelemért, amellyel az egyházmegye közösségeit kísérte.

Palánki Ferenc érsek atya hálával fogadta a búcsúzó szavakat. Köszönetet mondott az elmúlt évek találkozásaiért, a közösen megélt eseményekért, az együtt végzett szolgálatért és mindazért a szeretetért, amelyet a hívektől kapott.
