2026. október 3-án, szombaton rendeztük meg iskolánk, óvodánk és bölcsődénk közös Keresztény Családi Napját. A rendezvény különleges jelentőségű volt, hiszen egyben a 120 éves jubileumi tanév záróünnepsége, valamint iskolánk egyházi fenntartásba kerülése 15. évfordulójának ünnepi alkalma is volt. Méltó lezárása volt egy olyan időszaknak, amelyben közösségünk visszatekintett gazdag múltjára, hagyományaira és keresztény értékeire.
A 10.00 és 16.00 óra között zajló rendezvény igazi közösségi ünneppé vált: gyermekek, szülők, nagyszülők, pedagógusok és dolgozók tölthettek együtt egy élményekben gazdag, vidám napot.
A nap Heidelsperger István atya igeliturgiájával kezdődött, majd Csapos Zsolt főigazgató úr köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően az óvodás gyermekek kedves műsorával indultak a színpadi programok, amelyek egész nap változatos kikapcsolódást kínáltak. Láthattunk mazsorettbemutatót, a 4.a osztály előadását, valamint a Szavják András Táncklub műsorát. Nagy sikert aratott a karaoke és a zumba is, a Szent Joe Band zenéje pedig tovább fokozta a jó hangulatot. A nap egyik különleges zenei programja a Szatmár Banda fellépése és a táncház volt, amelybe kicsik és nagyok egyaránt örömmel kapcsolódtak be. Külön köszönettel tartozunk Buzogány Bélának, a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház igazgatójának, aki a színpad és a hangtechnika biztosításával lehetővé tette, hogy a műsorok méltó körülmények között, magas színvonalon valósulhassanak meg.
A színpadi programok mellett számtalan kísérőprogram várta a családokat. A résztvevők kipróbálhatták a bibliai kincskereső kalandpályát, a kisvonatot, az Exatlon- és sportpályát, valamint a játszóházat. A legkisebbeknek ugrálóvár és arcfestés kedveskedett. Az Egészségponton vérnyomás- és vércukormérésre, valamint TSMT-tornával kapcsolatos tanácsadásra is lehetőség nyílt. Köszönjük az Íjászkatlan Sportegyesület jelenlétét és a Képes Géza Városi Könyvtár munkatársainak közreműködését. A programokat sakk és különféle táblajátékok is színesítették, amelyek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt kellemes kikapcsolódást nyújtottak.
A bibliai kincskereső kalandpályán a családok különböző állomásokon teljesíthettek játékos feladatokat. A lepecsételt menetlevelek közül a nap végén sorsoltunk, így számos értékes és kedves ajándék talált gazdára. Hálás szívvel köszönjük a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye támogatását, valamint Mátészalka Város Önkormányzata és a helyi vállalkozók nagylelkű felajánlásait, amelyekkel sok családnak szereztek örömet, és még emlékezetesebbé tették a sorsolást. Köszönjük intézményünk szülői munkaközössége (SZMK) tagjainak segítségét is. Hálásak vagyunk Kocsord Község Önkormányzatának és a Jonathan Rendezvényháznak, amelyek közreműködésével a „Családi falatozó” kényelmes és hangulatos helyszínné vált. Minden támogatás és felajánlás még szebbé tette ezt a napot a családok számára.
Természetesen a finom falatok sem maradhattak el. A „Családi falatozóban” lángos és minifánk várta a vendégeket, a Svábudvarban pedig a vállaji és mérki sváb asszonyok és kolléganőink sürögtek-forogtak már kora reggeltől. Lelkes, szorgos munkájuknak köszönhetően frissen készültek a hagyományos finomságok, így a vendégek megkóstolhatták a strudlit és a sváb kolbászt is. Jelenlétük különleges, otthonos hangulatot adott a Svábudvarnak. Köszönjük a Mátészalkai Német Nemzetiségi Önkormányzat anyagi támogatását, amely lehetővé tette a Svábudvar létrejöttét, és azt, hogy ezen a napon méltó módon bemutathassuk, megőrizhessük és továbbadhassuk a sváb hagyományokat. A gyerekek körében különösen népszerű volt a cukorágyú és a vattacukor is.
Egész nap élettel telt meg a rendezvénytér. Minden korosztály talált kedvére való programot, a hangulat pedig valóban fergeteges volt. Jó volt megtapasztalni, milyen sok örömet ad, amikor egy közösség együtt ünnepel, játszik, énekel, táncol, és egyszerűen csak időt tölt egymással.
Szívből köszönjük az iskola, az óvoda és a bölcsőde valamennyi dolgozójának áldozatos munkáját, lelkesedését és azt a rengeteg háttérmunkát, amely nélkül ez a nap nem valósulhatott volna meg. Köszönjük a fellépőknek, a segítőknek, a támogatóknak és minden résztvevő családnak, hogy jelenlétükkel ilyen csodálatos közösségi élménnyé tették ezt a napot.
Isten áldását kérjük mindazokra, akik e szép nap sikeréért fáradoztak. Hálás szívvel gondolunk vissza az együtt töltött időre, a közös élményekre és az örömteli pillanatokra, bízva abban, hogy ennek a napnak az emléke még sokáig velünk marad.
Szabó Tímea
pedagógus
A fotókat Czine Árpád készítette.
