Martí Zoltán, a 777 keresztény köz- és hitéleti blog főszerkesztőjének lélekerősítő, élvezetes előadásával nyitotta meg új évadát a KÉSZ nyíregyházi csoportja szeptember 16-án a Vármegyeháza dísztermében

Az Etikus sajtómunka – keresztényként a politika közelében című előadás és az azt követő beszélgetés egy olyan színvonalas szakmai életút példáját rajzolta elénk, amelyben a keresztény értékekért való következetes kiállás hitelességét a meggyőző erejű személyes istenkapcsolat és a hétköznapok egyházhű gyakorlata alapozza meg.

Az újságíró, tudósító, szerkesztőriporter és médiaszakember kedves sztorikkal fűszerezve mondanivalóját, 7+1 pontban mutatta be, hogy milyen etikai elvek alapján próbálja hivatását gyakorolni. Ezek sorában a legalapvetőbbek mellett – felkészültség, igazmondás, a kritika elfogadása, a hibák beismerése és a másik meghallgatása – erős hangsúlyt kap „a több szempont megjelenítése” és „a kritikus hozzáállás”, azaz mindennek, a saját nézetével, értékválasztásával összhangban lévő tartalomnak is a kritikus megvizsgálása.

És hogy miért nehéz mindezek szerint dolgozni? – tért rá Martí Zoltán a társadalmi környezet felvázolására, a szakma felhígulását, megbecsültségének hanyatlását, a „Ne hazudj!” szűk értelmezését, a felelősségvállalás elutasítását említve. Ezt követőn betekintést engedett a MI-hoz való viszonyulás gyakorlatába az általa alapított és irányított, immár többcsatornás médiaplatformként működő, kiváló fiatal önkéntes munkatársakkal dolgozó 777-ben. A legfontosabb, hogy az MI nem adhat lelki vagy erkölcsi útmutatásokat, hisz nem személy, nincs lelke, de folyamatos kontroll mellett több területen – címötletek, felvezető szövegek – segítséget nyújthat.

Bevezető előadásának zárásaként előadónk amellett tett hitet, hogy saját és szerkesztősége legfőbb feladatának alapvető kritikusságuk ellenére nem a médiában – különösen is az Egyházzal szemben – túlburjánzó kritikus megnyilvánulások szaporítását, hanem a lelkileg gazdagító tartalmak, személyes történetek, pozitív példák közlését tartja: „reményt, örömöt és boldogságot vinni a világba.” Ez az, ami az élet és az integritás védelmében a petícióknál és tiltakozó akcióknál is eredményesebb lehet.

A rendezvény második részében a hallgatóság kérdései nyomán további részleteket tudtunk meg „A hit nem magánügy” mottóval működő, szerény költségvetésű 777 keresztény blog tevékenységéről, offline imaestjeiről, szentségimádásokról, online imafaláról, valamint jövőbeli terveikről.

A szárnyaló beszámoló bizonyos perceiben úgy érezhettük, hogy a Szentlélek működésének csodát fakasztó pillanatainál mi is jelen vagyunk, olyan meggyőző erővel idézte fel Martí Zoltán személyes és szakmai életpályájának meghatározó eseményeit, tanúságot téve a Gondviselésbe vetett feltétlen, gyermeki bizalmáról, Isten jelenlétének mély, tiszteletteljes megéléséről, és arról, hogy bár tudatában van annak, hogy messze nem tökéletes, de hiszi, hogy Isten őt és bárkit képessé tehet nagy terveinek megvalósítására.

Mindezek hallatán hallgatóságában megerősödhetett a gondolat, hogy ébresztőkre van szükség, véleményformálók, papok és keresztény fiatalok megszólalására a valós és virtuális térben, hazánkban is, akik nem magukat, hanem az evangéliumi igazságot akarják megmutatni, akiknek az élete azt tükrözi, hogy jó a keresztény hit törvényei szerint élni, és így képesek sokakat elvezetni Krisztus hűséges követésére.

Megyesi Mára, a KÉSZ nyíregyházi csoportjának elnöke