A szünidő első hetében szerveztük meg alsós hittanosaink számára napközis táborunkat a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Főplébánián összesen 143 résztvevővel.
A programok lebonyolításában a plébánia hitoktatói mellett ifjúsági hittanos fiatalok is segítettek.
A reggeli gyülekező alatt minden nap kézművesház várta a gyerekeket, majd 8 órától reggeli imádság és szentmise a Társszékesegyházban.
A hétfői napon a plébánián és a Megyei Könyvtárban izgalmas foglalkozások voltak.
Kedden és pénteken a Nagykálló-Harangodi táborhelyre szerveztünk programokat: többek között számháború, csuhéfonás, fafaragás, szövés, táncház, labdajátékok és sok szabadfoglalkozás várta a résztvevő gyermekeket.
A szerdai napot Debrecenben töltöttük: a Déry múzeumban a régebbi évszázadokban kalandoztunk, megtekintettük a Református Nagytemplomot, majd a Szent Anna székesegyházat.
A csütörtöki napot a nagykállói strandon töltöttük.
A harmadik osztálytól nagyobb hittanosaink számára az idén a Szeged melletti Domaszék-Zöldfás tanyán szerveztünk hittantábort.
A testi és a lelki feltöltődést segítették a mindennapi imádságok, szentmisék, az énekek, a közös játékok, a beszélgetések és a színes programok.
A hét folyamán megcsodálhattuk többek között Szegeden a dómot, Ópusztaszeren a Feszty-körképet.
Az egy hét alatt a táborokban barátságok születtek és megerősödtek, új ismereteket és élményeket kaptak a gyermekek Istenről, szeretetről, hazánk értékeiről és szépségeiről.
Tolnai Tímea és Kardos György hitoktatók
