A MENÖK – Merjünk Növekedni Krisztusban! egyházmegyei ifjúsági tábort ezúttal is Kálmán József plébános, egyházmegyei ifjúságreferens vezetésével, a tiszafüredi Assissi Szent Ferenc Lelkigyakorlatos Házban tartották, majd a közel száz fős fiatal közösség Leveleken folytatta tovább táborozós életét. Itt csatlakozott hozzájuk Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya is, aki szentmisét mutatott be a Szentháromság plébániatemplomban, majd onnan gyalogos zarándokként kísérte a diákokat Máriapócsra, az egyházmegyei búcsúra.
A szentmise elején Lengyel József leveleki plébános atya köszöntötte a résztvevőket, amelyet követően az Egyházmegye főpásztora Kálmán József atya, Csapó Márton atya és Papp Tamás atya koncelebrálásával mutatott be szentmisét.
Palánki Ferenc megyéspüspök homíliája itt hallgatható meg:
A püspöki szentmisére megérkeztek az Egyházmegye oktatási és szociális intézményeinek vezetői, szülők és zarándokok, akik csatlakoztak a gyalogos zarándoklathoz, így több mint 200 fő indult útnak Máriapócs irányába. A megfáradtakat az ófehértói egyházközség várták meleg ebéddel, majd útjukat folytatva a délutáni órákban érkeztek meg a kegyhelyre, ahol imádság, ének és áldás zárta a napot.
A zarándoklat résztvevői másnap, július 26-án együtt vesznek részt a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye búcsúján. A búcsúi szentmise 11 órakor kezdődik.
Az ifjúsági táborról bővebb beszámoló hamarosan.
