Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet. A mennyek országa olyan, mint amikor egy kereskedő igazgyöngyöt keresett. Talált egy nagyon értékeset, erre elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvásárolta azt.
Végül: a mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Mihelyt megtelik, a partra vonják, és nekiülve kiválogatják: a javát edényekbe rakják, a hitványát pedig kidobják. Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.
Értitek-e mindezt?” „Igen!” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.”
Mt 13,44-52
Máté evangéliumának nagy beszéde, amelynek a középpontjában a példabeszédek vannak, lassan a végéhez közeledik. Mindaz, amiről az előző vasárnapokon hallottunk: a magvető, a konkoly, a mustármag és a kovász példabeszéde már megmutatta, hogy a mennyek országa Jézusban valóban jelen van, de jelenléte egyszerre kicsiny, rejtett és vitatott. Most három rövidebb példázat zárja a sort: a földbe rejtett kincs, az igazgyöngy és a háló, végül pedig egy rövid hasonlat a tanítvánnyá lett írástudóról. Ezek együtt már nem annyira leírják a helyzetet, mint inkább döntés elé állítják a hallgatót: mit ér számomra a mennyek országa és hogyan határozza meg a jövőmet?
Az első kép a földbe rejtett kincsről beszél. A történet hétköznapi tapasztalatból építkezik: a bankrendszer előtti világban a vagyon elásása, elrejtése ismert módja volt a biztonságnak, különösen bizonytalan időkben. Nem nehéz elképzelni, hogy egy földműves munka közben valami régen elrejtett kincsre bukkan. A példázat elhallgatja a jogi részleteket, nem foglalkozik azzal, kié volt valaha a kincs, vagy hogy pontosan milyen helyzetben talál rá a szántó ember. Egyetlen mozzanatot emel ki: a reakciót. Mihelyt felismeri, mit talált, újra elrejti, aztán boldogan elmegy, elad mindent, amije van, és megveszi azt a földet. A hangsúly a boldogan kifejezésen van: a lemondás nem kényszer, nem keserű önmegtagadás, hanem örömteli csere. Ami addig érték volt, most jelentéktelenné válik a megtalált kincs fényében. A mennyek országára alkalmazva ez azt jelenti: amikor valaki valóban felismeri, miben áll Isten uralmának ajándéka Jézusban, akkor nem önsanyargató áldozatként tekint a lemondásokra, hanem olyan természetes következményként, mint amikor valaki kész eladni mindenét egy egészen más nagyságrendű nyereségért.
A második kép nagyon hasonló, de más szereplőt választ: egy kereskedő igazgyöngyöt keres. Nem véletlen, hogy nem valamilyen hétköznapi árut, hanem gyöngyöt említ az evangélium. A gyöngy az ókori világban a ma ismert drágakövekkel vetekedő értéket és szépséget jelképezett. Nem egyszerűen valamilyen hasznos dologról van szó, hanem valami, ami kívánatos önmagában, ami beindítja az ember képzelőerejét. A kereskedő keresése céltudatos: igazgyöngyöt keresett. Amikor talál egy különösen értékeset, ugyanaz történik, mint az előző történetben: elmegy, eladja mindenét, amije csak van és megvásárolja azt az egyet. Itt a kép még jobban érzékelteti az aránytalanságot: a kereskedő nem valamiféle biztos, jól kamatozó befektetést vásárol, amelyből majd megél, hanem egyetlen gyöngyöt, amelynek értéke szépségében áll. Igen felelőtlennek tűnhet mindent egyetlen tárgyra tenni; a példázat azonban azt mondja: a mennyek országa olyan, mint ez a gyöngy. Amikor valaki valóban látja, micsoda kincs Isten uralma, akkor számára az válik a mértékké, amelyhez minden más viszonyul és kész mindent ehhez mérni, ehhez igazítani. Nem arról van szó, hogy az ember beleugrik a semmibe, hanem arról, hogy ráismer valamire, ami minden addigi értéket meghalad.
Közös a két példázatban a meglelt kincs rejtettsége is. A kincs el van rejtve a földben, a gyöngyöt keresni kell. Ugyanaz a logika ismétlődik, mint a fejezet elején: a mennyek országa titok, amely nem nyilvánvaló mindenki számára, de azoknak megmutatkozik, akiknek adatott, akik keresik és készségesen válaszolnak rá.
A szántó ember története azt hangsúlyozza, hogy a találás lehet váratlan ajándék – rátalál valamire, amire nem is számított. A gyöngyöt kereső kereskedő története pedig azt, hogy van olyan keresés, amelynek végén az ember felismeri: amit most talált, az mindent felülmúl. A kettő együtt mutatja a mennyek országát: egyszerre Isten kezdeményezése és az ember őszinte keresésére adott válasza.
A harmadik példabeszéd visszafordítja a figyelmet a végső beteljesedésre. A mennyek országa olyan, mint amikor a hálót a tengerbe vetik és az mindenféle halat összefog. Ez a típusú háló nem válogat: együtt jön bele a nagy és a kicsi, az értékes és az értéktelen, a tiszta és a tisztátalan. Amíg a vízben van, minden együtt mozog, a különbségek nem látszanak. Csak amikor a partra húzzák, és a halászok leülnek, akkor kezdődik az igazi válogatás: a jó halakat edényekbe teszik, a rosszakat kidobják. Jézus ehhez fűzi a magyarázatot: „Így lesz a világ végén is. Kivonulnak az angyalok, a gonoszokat elválasztják az igazaktól, és tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás.” A kép szinte szóról szóra visszautal a konkolyról szóló magyarázatra: ott a konkoly kerül tűzre, itt a hitvány hal, ott is az angyalok végzik a szétválasztást, ott is a tüzes kemence és a sírás és fogcsikorgatás jelenik meg. A hangsúly ismét az időzítésen és az eszközön van: a szétválasztás nem most történik és nem az ember kezében van. A mennyek országa jelenleg olyan, mint a tengerbe vetett háló: befog mindenféle halat, a jókat és a rosszakat együtt, de eljön az idő, amikor Isten elvégzi a különválogatást.
Ebben a fényben a kincs és a gyöngy példázata még sürgetőbbé válik. Nem elméleti értékítéletről van szó, hanem olyan döntésről, amelyre a végső ítélet fényében kell felelni. A kincs és a gyöngy története azt mondja: most van az a pillanat, amikor még el lehet adni mindent, amikor még át lehet rendezni az életben az igazán értékes dolgokat. A háló története pedig hozzáteszi: eljön az a pillanat, amikor már nem a mi döntésünk lesz a meghatározó, hanem Istené, aki elválasztja a gonoszokat az igazaktól. A kettő együtt adja ki a fejezet záró hangját: a mennyek országa egyszerre ajándék és mérce, kincs és ítélet.
A rövid párbeszéd a végén mintegy vizsgáztatja a tanítványokat: „Értitek-e mindezt?” A tanítványok válasza egyszerű: „Igen.” Máté számára ez a igen fontos. A korábbi versekben többször is elhangzott a szó, hogy megérteni. A mennyek országának titkai azoknak adatnak meg, akik értik a szót, nemcsak hallják. A tanítványok most azt állítják, hogy értik, amit Jézus mondott; Jézus ezt elfogadja, és egy utolsó hasonlattal megmutatja, mit jelent ez a gyakorlatban. „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országáról szóló tanításban, olyan, mint egy családapa, aki kincseiből régit és újat vesz elő.” Az írástudó itt nem egyszerűen a farizeusi iskolák mestere, hanem olyan tanító, aki maga is tanítványa lett a mennyek országának. Ő az, aki nemcsak érti Jézus példabeszédjeit, hanem képes lesz később másokat is tanítani belőlük.
A családfő képe ebben a hasonlatban a gondos gazdálkodást idézi fel: kincsei közül egyszer régit, másszor újat vesz elő, mindig azt, ami a ház népének éppen szükséges. A mennyek országa titkain kiképzett írástudó ilyen: nem dobja el a régit, az addig kapott kinyilatkoztatást, de nem is ragad bele, mert kezében vannak az új dolgok is, amelyekre Jézus tanította. A példabeszédek egész sora után ez a hasonlat finoman arra is figyelmeztet: a mennyek országa nem tiszta szakítás mindennel, ami korábban volt, hanem beteljesedés. Aki Jézus tanítványa lett, annak úgy kell gazdálkodnia az Istentől kapott kincsekkel, hogy tudja: új és régi ugyanabból a kincseskamrából valók, és mindkettő akkor van a helyén, ha a mennyek országáról szóló tanítás fényében kerül elő.
Így zárul a példabeszédek fejezete: a mennyek országa egyszerre rejtett kincs és ítéletet hozó háló, egyszerre mindent felülmúló gyöngy és olyan titok, amelyet a tanítvánnyá lett írástudó kötelessége megőrizni és továbbadni. És a kérdés, amely Jézus ajkán elhangzott, változatlanul nyitva marad minden hallgató számára: „Értitek-e mindezt?”
Dr. Németh István
