A nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola végzős diákjai Te Deumon – háladó szentmisén – vettek részt a Szent József templomban. Kiss Tibor iskolalelkész, c. kanonok felhívta prédikációjában mindazokra az „ajándékokra ” a tanítványok figyelmét, amit a 8 év alatt az intézmény nyújtott számukra. A törődést, a bátorító igéket.
Az esemény alkalmat adott arra is, hogy kis összegzést tegyünk, és megköszönjük Tibor atya szolgálatát, amellyel „szentannássá” tett minket. Az ebben a tanévben ballagó nyolcadikosok ezen szolgálat jelképévé is váltak, hiszen ők azok, akik már a Szent Anna Katolikus Általános Iskolába iratkoztak be a 2017/18-as tanévben, amikor a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásába kerültünk. Közösségünk – Isten áldását kérve – hálás szívvel megköszönte Tibor atya 8 éves iskolalelkészi tevékenységét is, mivel augusztus 1-től új helyen folytatja áldozatos munkáját.
„Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért.” (2Kor 9,15)
Horváth-Bócsi Irén (igazgató)

