Úrnapja ünnepe Kisvárdán

„Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké élni fog. A kenyér pedig, amelyet adni fogok, az én testem a világ életéért.” (Jn 6,51–58)

E szavak jegyében gyűlt össze a kisvárdai római katolikus egyházközösség 2026. június 7-én, Úrnapja ünnepén. Az ünnepi alkalomra úrnapi sátrakat állítottak a Cursillo közösség, a Rózsafüzér Társulat, a Karitász csoport, valamint a Szent László Katolikus Intézmény pedagógusainak közreműködésével.

A szentmise főcelebránsa Mike Ervin káplán atya volt, igét hirdetett Linzenbold József plébános atya, aki különösen a kis elsőáldozó gyermekekhez fordulva beszélt Jézus mérhetetlen szeretetéről, aki önmagát adta oda maradéktalanul az emberekért. Hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia a szeretet szentsége, amelyben Krisztus valóságosan jelen van közöttünk.

Plébános atya arra is buzdította a híveket, hogy fedezzék fel Isten csodálatos jelenlétét a teremtett világban: a természet szépségében, az élővilág gazdagságában, valamint abban a parányi ostyában is, amelyet a szentáldozás során magunkhoz veszünk.

A szentmisét ünnepi körmenet követte, amely során a hívek ismét megtapasztalhatták Isten szeretetének számos jelét. A ragyogó napsütés, a színpompás virágok és a gondosan elkészített ünnepi sátrak mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Úrnapja méltó és felemelő ünnepe legyen a kisvárdai katolikus közösség számára.

Koszta Mariann