Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.
Jn 14,15-21
Ezen a vasárnapon az evangéliumi szakaszban Jézus arról beszél, mit jelent valójában szeretni őt, és hogyan gondoskodik tanítványairól azután is, hogy már nem lesz látható módon velük.
A szeretet nem elsősorban érzelem. Amikor azt mondja: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat”, akkor világossá teszi, hogy a szeretet lényegéhez tartozik az engedelmesség. Aki szereti Jézust, az nemcsak csodálja őt, hanem komolyan veszi, amit mondott és igyekszik mindennapi döntéseiben, életmódjában ezekhez a parancsokhoz igazodni. A parancsok nem szűk értelemben vett szabálylistát jelentenek, hanem Jézus egész tanítását, mindazt, amit az Atyáról és az ember igazi életéről kinyilatkoztatott. Vagyis a parancsai ma azt jelentik: azt a gondolkodásmódot, értékrendet és életstílust, amely Jézus szavaiból, döntéseiből és emberekhez való hozzáállásából kiolvasható, és amit a saját kapcsolatainkban, munkánkban, pénzhez, testhez, hatalomhoz való viszonyunkban is követni próbálunk.
Például amikor Jézus azt tanítja, hogy ne aggódjunk szüntelenül, hanem bízzunk az Atyában, akkor ma az ő parancsa szerint élünk, ha nem engedjük, hogy a teljesítménykényszer, a karrier vagy az anyagi félelmek irányítsák az életünket, hanem úgy tervezzük a napjainkat, hogy maradjon idő imára, pihenésre, kapcsolatokra is. Vagy amikor Jézus az ellenségszeretetről beszél, akkor ma az ő parancsát tartjuk meg, ha a közbeszéd gyűlölködése helyett tudatosan nemet mondunk a megbélyegzésre, nem osztunk, nem írunk le embertelen, megalázó kommenteket, hanem még azzal szemben is megőrizzük a tisztelet hangját, akivel mélyen nem értünk egyet.
Jézus tudja, hogy önmagunktól nem tudnánk ehhez az élethez hűségesek maradni – nem biztos, hogy sikerülne nekünk, ezért rögtön hozzáteszi: „Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad.”
A Vigasztaló elnevezés mögött egy olyan szó áll, amely eredetileg azt fejezi ki: valakit odaállítanak valaki mellé, hogy mellette legyen, támogassa, képviselje. A régi világban ilyennek számított például az a személy, aki a bíróságon mellénk áll, mellettünk szól, segít eligazodni, és kiáll az igazunkért. Ezért szokás a Vigasztaló szót Pártfogóval is visszaadni: olyan valakiről van szó, aki egyszerre áll közel, bátorít és erősít belül, ugyanakkor kiáll az ember mellett a nehéz helyzetekben, amikor a hit miatt ellentmondással vagy ellenséges világgal találkozik. Ez nem egy elvont vallásos fogalom, hanem olyan isteni jelenlét, aki a mindennapjainkban is mellénk áll: belül ad tartást, amikor szorongás, kiégés vagy bizonytalanság gyötör, és erőt ad ahhoz, hogy ne sodródjunk a többségi véleménnyel, hanem akkor is meg merjük élni a hitünket és az emberi méltóság tiszteletét, ha ezért kinevetnek, félreértenek vagy háttérbe szorítanak.
A világ nem kaphatja meg ezt a Lelket, „mert nem látja és nem ismeri”. Az a világ, amely elutasította Jézust, nem képes felismerni azt a Lelket sem, aki Jézushoz kötődik. A tanítványok helyzete ezzel szemben más: „De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik.” A Lélek egyszerre van jelen a közösségben mint egészben, és mindegyik hívő személyes belső életében. Így válik lehetővé, hogy a parancsok megtartása ne puszta külső kényszer legyen, hanem belülről fakadó válasz a szeretetre.
A tanítványok számára Jézus távozása fenyegetőnek tűnhetett. Erre hangzik az ígéret: „Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok.” Az következő mondatok megmutatják, hogyan kell ezt érteni: „Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.” A rövid idő Jézus haláláig tart, amikor a világ szemében egyszerűen eltűnik a színről. Utána következik az az idő, amikor a világ már nem látja őt, de a tanítványok igen: ez a feltámadás utáni találkozások ideje. Ekkor válik számukra nyilvánvalóvá, hogy Jézus nem maradt a halál foglya, hanem él, és ebből az ő életéből részesíti az övéit. Az „azon a napon” kifejezés így elsősorban a húsvét napjára és az abból induló új korszakra mutat, amikor Jézus így fogalmaz: „megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” A feltámadás fényében válik érthetővé Jézus különleges egysége az Atyával, és az is, hogy a hívők új, bensőséges egységre lépnek Jézussal.
A szakasz végén Jézus visszatér a kiinduló gondolathoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.” Fontos, hogy két lépést különböztet meg: lehet ismerni a parancsokat, de nem teljesíteni őket, és lehet úgy is ismerni őket, hogy közben az élet is hozzájuk igazodik. Az utóbbi az, amit Jézus szeretetnek nevez. Az ilyen emberről Jézus ezt mondja: „Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.” Az Atya szeretete így nem valami távoli, elvont valóság marad, hanem egészen konkrétan átélhető. Amikor Jézus azt ígéri, hogy megmutatja magát annak, aki szereti őt, az a feltámadás utáni találkozások tapasztalatát vetíti ki a későbbi hívők életére: nem úgy látják Jézust, mint a földön járó Mestert a tanítványok, hanem a hit által, mégis valóságosan, úgy, hogy Jézus jelenléte, útmutatása és szeretete megtapasztalhatóvá válik.
Ennek az evangéliumi résznek az üzenete az, hogy a Jézus iránti szeretet a parancsaihoz való hűségben mutatkozik meg, és ehhez nem maradunk magunkra: az Atya az Igazság Lelkét, a Vigasztalót, a Pártfogót adja, aki mellettünk áll, bennünk lakik, és képessé tesz arra, hogy Jézus tanítása szerint éljünk. Jézus nem hagy árván, mert él és ebből az életből részesít minket is.
Dr. Németh István
