Zenébe rejtett irodalom – Kávészünet zenekar tartott rendhagyó irodalomórát a nyíregyházi Szent Imrében

Vallom, hogy az irodalom élni tanít! Ha pedig a zenével párosul, az végtelen kapukat nyit meg az ember lelke előtt.

Erre a feladatra vállalkozott a Kávészünet zenekar 2026. január 13-án a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolában.

Két (T)rendhagyó irodalomórát tartottak a legkisebbektől a legnagyobbakig. A dalok témája a diákok hétköznapjait ölelte fel: a halogatás, a szerelem, a búcsúzás témakörét érintették a klasszikus és kortárs versek zenés feldolgozása.

A közönség aktív és közreműködő volt, élvezettel hallgatták a dalokat, és hagyták, hogy az örömzene hasson rájuk.

Különösen fontos, hogy egy művészeti iskolában a diákok találkozzanak az élő művészettel, ezért mindig keresi a Szent Imre az alkalmat, hogy ne csak a tanórák keretein belül történjen meg ez az élmény – legyen szó zenéről, táncról, színházi előadásról.

Az intézmény nagy hangsúlyt fektet arra, hogy diákjai érzelmi intelligenciáját fejlessze. Ezen az eseményen az irodalom és a zene segítségével meg is valósult ezt a célkitűzés.

Bessenyei Marianna szervező, magyartanár