
Az Ajaki Római Katolikus Egyházközség fiataljai (általános és középiskolás diákok) a Przemyśl-i Érsekség 32. Katolikus Ifjúsági Találkozójára (SMAP) utaztak, amely az idén Leżajsk-ban került megrendezésre, jelmondata: „A remény fiatal zarándokai”.
Az Ifjúsági Találkozót az Isteni irgalmasság vasárnapjának hétvégéjén tartották meg a Przemyśl-i Egyházmegye érseke és püspökeinek vezetésével, azon fiatalok sokaságát gyűjtve össze, akik egy szellemi közösséget alkotnak ezen a három napon.
Örömteli találkozón vettünk részt, mely hozzájárul az Istennel és az egymással való kapcsolatok elmélyítéséhez, és bizonyság arra, hogy a nemzetek közösségei csak a keresztény értékek alapjaira építhetők.
A csoportunkkal együtt utaztak a találkozóra a Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézmény nővérei is, örülünk, hogy együtt képviseltük Magyarországot Lengyelországban.
Köszönjük az Ajaki Római Katolikus Egyházközség és a szülők anyagi segítségét az utazás megvalósításához.
Köszönetünket fejezzük ki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének az Ifjúsági Találkozón való részvétel költségeihez nyújtott támogatásért, Palánki Ferenc püspök úr életére és munkájára Isten áldását kérjük.
Ragány Zsuzsanna
főigazgató-helyettes