„Jó, hogy vagy!” Kerekasztal beszélgetést tartott az Aquinói Szent Tamás Közéleti Egyesület kezdeményezésére létrejött életvédelemmel foglalkozó országos és határon túli szervezeteket összefogó Életvédő Szövetség április 9-én, Debrecenben az Egyházmegyei Kateketikai Központ épületében. A házigazda szerepében a szintén életvédelemmel foglalkozó debreceni székhelyű Szent II. János Pál Intézet fogadta a résztvevőket.
![](https://dnyem.hu/wp-content/uploads/2024/04/7M7A0879-1024x542.jpg)
Ezen a fórumon a Debrecen és Nyíregyháza területén életvédelemmel foglalkozó szervezetek, magánszemélyek találkoztak egymással, hogy együttes erővel tudjanak gondolkodni, fellépni, kiállni az élet védelme ügyében.
![](https://dnyem.hu/wp-content/uploads/2024/04/7M7A0886-1024x711.jpg)
A rendezvényen dr. Osztie Zoltán plébános, a „Jó, hogy vagy” Életvédő Szövetség elnöke bemutatta a szövetség munkáját, majd egymás tevékenységét is megismerhették a résztvevő szervezetek. Ezt követően Szigetvári Zsuzsa, a Keresztény Családi Centrum koordinációs vezetője, majd Várfalvi Mariann, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke ismertették programjukat.
![](https://dnyem.hu/wp-content/uploads/2024/04/7M7A0895-1024x719.jpg)
Osztie Zoltán atya az Életvédő Szövetség megalapításával kapcsolatban a találkozó előtt kérdésünkre elmondta, óriási támadások érik magát az embert. Mára már kérdésessé vált, hogy ki az ember. Ez egy egyetemes érvényű kérdés, amire az életvédelemmel foglalkozó szakemberekkel szeretnék megadni a társadalomnak az egyetemes érvényű válaszokat.
A támadások pergőtüzében az emberek személyi méltóságát kell megvédeni a fogantatástól kezdve egészen az élet végéig. Az ember védelemre szorul. Az Életvédő Szövetség egyik kiemelt feladata, hogy meg tudjon nyilatkozni számos olyan, a társadalmat, mindennapjainkat érintő kérdésben, amelyről nekünk, keresztényeknek nem lenne szabad hallgatnunk.
![](https://dnyem.hu/wp-content/uploads/2024/04/7M7A0889-1024x613.jpg)
A szövetség létrejöttének másik feladata, hogy egy közösségben tömörítse az életvédő szervezeteket, amelyek egy-egy területre fókuszálva professzionális, kiemelkedő munkát végeznek a saját helyükön, saját területükön, csak éppen nem tudnak egymásról, még ugyanazon városon belül sem, pedig egységben az erő. Éppen ezért jött létre az Életvédő Szövetség.
![](https://dnyem.hu/wp-content/uploads/2024/04/7M7A0882-1024x608.jpg)
Zoltán atya azt is elmondta, fontosnak tartják, hogy a társadalom tudatába bekerüljön az életvédelem mint fogalom és annak jelentése, amely nem csak az abortusz ellen hallatja a hangját, hanem az emberi élet minden területén szeretne védelmet nyújtani. Az életvédelem kifejezetten az emberi méltóság, emberi élet védelméről szól, az állatvédelem, a környezetvédelem más területen fejti ki hatását. Ezt is érdemes tisztázni – fogalmazott Osztie Zoltán atya.
![](https://dnyem.hu/wp-content/uploads/2024/04/7M7A0896-1024x745.jpg)
A kezdeményezők az országjáró útjuk során keresik azokat a régióközpontokat is, ahová a környező településekről is be tudnak csatlakozni, így megismerik, tevékenységükkel kiegészítik, segítik, és ajánlani tudják egymást. Ilyen régióközpont lett Debrecenben a Szent László Domonkos Plébániához tartozó Szent II. János Pál Intézet is.
Az Életvédő Szövetség munkája már Facebook oldalon is követhető, a „Jó, hogy vagy!” weboldalán várják a további szervezetek csatlakozását, Budapesten pedig megtaláljuk az információs és adminisztrációs szolgáltató központjukat is (Budapest, Március 15. tér 2.). További információ: info@johogyvagy.hu
![](https://dnyem.hu/wp-content/uploads/2024/04/7M7A0887-1024x535.jpg)
A debreceni találkozóról később bővebb beszámolót teszünk közzé.
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye