POCCS! – avagy lelkigyakorlatoztak a Nyíregyháza-Jósavárosi Szent Imre Plébánia családjai

2024. március 14-től 16-ig ismét lelkigyakorlaton vettek részt a Nyíregyháza-Jósavárosi Szent Imre Plébánia családjai Nyírbátorban, ahol lelkipásztoruk, Nagy Csaba családreferens atya segítségével Anyaszentegyházunk első boldoggá avatott házaspárja élettörténetét feldolgozva elmélkedtek és oldottak meg feladatokat.

Boldog Luigi és Maria Beltrame Quattrocchi voltak két évvel ezelőtt Rómában a Családok 10. Világtalálkozója égi védnökei. Négy gyermekük közül az első három a megszentelt életet választotta, a negyedik pedig világi megszentelt szűzként élt. A Beltrame Quattrocchi házaspár volt az első, akik rendszeresen foglalkozásokat szerveztek fiataloknak, hogy segítség őket a hivatáskeresésben. A házasság szentségének szépségéről és fontosságáról tanították őket, és bátorítást adtak az Istennek szentelt életre való elköteleződésre is. A római egyházmegyében ők voltak a családpasztoráció kezdeményezői. (Angelo De Donatis bíboros, https://csaladegyhaz.hu/wp-content/uploads/2022/06/2022-05-31-de-donatis-biboros-levele-a-csaladoknak-1.pdf)

Az elmélkedések közben megszokottnak semmiképpen nem mondható feladatokat oldottak meg a résztvevő házaspárok: sütőkesztyűben csokitojást „pucoltak”, jelképezve, hogy hogyan tudják a házastársak segíteni egymást a hétköznapi feladatokban, és bekötött szemmel, konyhai fogócsipesszel pillecukrot is gyűjtöttek és közben megtanulták, mennyire figyelnünk kell a házastársunk hangjára, ha nem akarunk elveszni a mindenfelől bennünket érő többi zajban. Az élet sokszor viharos tengerén egy hajóban evező családos közössége számára megerősítő volt együtt hajót építeni, közösen imádkozni, szentmisén részt venni, és természetesen a gyermekek vidám közössége is erősödött a közös játék, zsoltártanulás és beszélgetések során. A hétvégén gyakran elhangzott a „Poccs!” szócska, ami a résztvevők egymás felé való titkos, de mégis nyilvános küldetései – például adj a társadnak szerenádot, készíts neki mosolygós szendvicset, énekeltesd meg a csapatot, valahogy öleltesd meg magad – leleplezését jelentette, és segítette a lelkigyakorlatozók folyamatos egymásra figyelését és jókedvét is. Volt közös filmnézés és születésnap ünneplés is.

Visszajelzéseikben így számolnak be élményeikről a résztvevő családok:
„Nagyon szeretünk Nyírbátorba jönni, elvonulni a pörgős hétköznapokból, megpihenni és lenyugodni, lelkileg töltekezni. Azon gondolkoztam ezen a lelkigyakorlaton – hallgatva a szentté avatott házaspár élettörténetét -, hogy vajon mi eleget és elég jól imádkozunk-e. Mert hogyha jól imádkozunk, akkor az teszi teljessé a családtagjainkkal való kommunikációnkat is.”

„Lelki feltöltődés volt az egész lelkigyakorlat és nagyon elgondolkodtató, főleg az esti közös film arról, hogy milyen és mennyire fontos a család, a gyermek, az élő gyermek, mint saját közösség. Mennyit lehet tőlük tanulni, ha a szülő, a felnőtt ember nyitott szemmel jár: mennyi öröm, boldogság és persze fájdalom van a gyermekekben, amit észre kellene venni! Óriási feladat ez a szülők számára!”

 „Számunkra elhozta a lelki gyakorlat a lelki feltöltődést. Elgondolkodtatott a házaspár élete, hogy mekkora hitük volt és a nehéz helyzetekben sem csüggedtek el, és az ima által Isten hatalmas erőt adott nekik a problémák feldolgozásához, legyőzéséhez és megoldásához.”

„Nagyon fontos, hogy tudunk egymásra támaszkodni! A hitünkben is erősíteni egymást. Kell, hogy szakítsunk időt a nem mindennapi témák megbeszélésére is.”

„A lelki békét hoztam haza magammal és imádkozni fogok azért, hogy a mindennapokban is meg tudjam őrizni. Ismét közelebb kerültünk egymáshoz. Pozitív hatással lesz életünkre, családunkra a lelki gyakorlat.”

„A sok játék, a rengeteg nevetés, a közös élmények, az együtt eltöltött minőségi idő szuper csapattá kovácsolta ezt a közösséget.”

rpt

 „Úgy gondolom, erősödni fogunk a lelkigyakorlat révén, mert a feladatokból nemcsak azt tapasztaltam meg, hogy szükségem van a társamra, hanem figyeltem, mások hogyan segítik egymást és ezt beépíthettem a saját dolgainkba.”

rpt

 „Nagyon élveztem a gyerekekkel a hajóépítést, annyira egyszerűek és mégis kreatívak. Először csak vakargattam az állam, hogyan is kellene, túlbonyolítottam a fejemben a kivitelezést, de mikor a gyerekek leültek és egyszerűen csak elkezdtek építeni, rácsodálkoztam, mennyi mindent tudnak nekünk adni és mennyire szükségünk van rájuk. Személy szerint a pillecukros feladat hatott rám a legjobban, mert eszembe juttatta, hogy mindenben segít a férjem, mindig mellettem áll, még akkor is, ha viharban vagyunk. A „Poccs” játék végig nagyon jó volt. A legvégén a záró videó, Az eltávolított lepel, attól függetlenül, hogy már láttam, most hatalmas lelki élményt adott. Ma reggel mikor ittam a kávémat, felhúzott térdekkel ültem, és bevillant, hogy az Őrangyalom átkarol biztonságot adó szárnyaival, és elkezdtem mondani az imát az Őrangyalhoz.”

 „Ez egy olyan program, ahol csak és kizárólag a szeretet közösségében vagy, itt mindenki segíteni szeretne minden hátsó szándék nélkül és kihasználás nélkül, ami a mai világban nagyon-nagyon ritka. Itt tanulunk, tanulva próbálunk szeretni.”

„Én lelkileg teljesen megrogyva érkeztem a lelkigyakorlatra. Még mielőtt ezt elmondtam, észrevették rajtam, és ha szóval nem is, de öleléssel, kedves gesztusokkal támogattak. Egy nagyon összetartó közösség, akik támogatják egymást, és észreveszik, ha valakinek támaszra van szüksége.”

„Minden ilyen alkalom nagyon tanulságos és építő szándékú mindannyiunkra nézve. Mindenkit csak bátorítani tudunk ezekre a lehetőségekre, mert a rohanó hétköznapokban is fontos megállni és időt fordítani egymásra, ha még sokáig együtt szeretnénk maradni.”

Hálásan köszönjük Babály András plébános atya és Sándor Róbert kántor-gondnok-szakács-mindenes vendégszeretetét és gondoskodását. Ahogy a visszajelzésekben fogalmazott valaki: „Nyírbátor számunkra mindig a nyugalom szigete és lelki feltöltődésünk helyszíne.”

Szeretettel köszöntünk minden családot és közösséget, áldott Nagyhetet és Húsvéti Ünnepet kívánunk!

Nagy Csaba családreferens, plébániai kormányzó és a Szent Imre Plébánia családjai

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye