Egyetemista ifisek nagyböjti lelkigyakorlata

2024. március 1. és 3. között a debreceni Szent Anna egyetemista ifjúsági csoporttal Tarcalra utaztunk, hogy egy közös nagyböjti lelkigyakorlaton vegyünk részt. A lelkigyakorlatot Marosi Balázs atya tartotta, a csoportunkat vezető Mike Ervin atya egyik gyerekkori jóbarátja.

Péntek délután indultunk el, és a szállás elfoglalását követően közösen megvacsoráztunk, majd egy rövid csapatépítő kör után Balázs atya esti elmélkedést tartott nekünk. Ezzel az elmélkedéssel lezártuk a napot, és elindítottuk a hétvégét. Másnap reggel közösen megreggeliztünk, majd két elmélkedést hallgathattunk meg, illetve a hallottakról kiscsoportokban beszélgettünk. Rengeteg jó gondolatot jegyeztünk fel magunknak, illetve nagyon pozitív élmény volt az, hogy a kiscsoportos beszélgetés során valóban meg tudtunk nyílni egymásnak, és megoszthattuk a témákkal kapcsolatos tapasztalatainkat. Szóba került az imában megélt hallgatás fontossága, az istenélmények, istenképek különbözősége, és még sok más.

A helyi csárdában elfogyasztott ebéd után felzarándokoltunk a tarcali Áldó Krisztus-szoborhoz, ahol közösen és egyénileg is imádkoztunk, illetve szentgyónásra is kaptunk lehetőséget a szobor közelében. Miután visszaértünk a szállásra, volt egy kis szabadidőnk, ahol fakultatív módon beszélgettünk egymással, vagy sétáltunk a környéken.

A napot egy gyertyafényes szentségimádással zártuk le a mellettünk lévő Urunk Mennybemenetele-templomban. Jézus jelenléte mindegyikünket megérintett valamilyen formában, amiért nagyon hálásak vagyunk Neki. A szentségimádás után megérkezett a pizzavacsoránk, melyet közösen fogyasztottunk el, ezt követően pedig csapatépítő és mélyebb beszélgetésindító játékokkal játszottunk hajnalig. Nagyon sok mindent megtudtunk egymásról, és sok-sok maradandó élményt is szereztünk a közös játék során.

Másnap reggel az elpakolást és a közös reggelit követően szentmisén vettünk részt, majd Tokajban ebédeltünk. Visszaérkezésünk után még visszamentünk a „törzshelyünkre”, a plébánia ifi termébe, ahol megosztottuk egymással, hogy ki miért hálás, és egyetértettünk abban, hogy mindenki lelki feltöltődését szolgálta ez az együtt töltött két és fél nap.

Nagyon hálásak vagyunk Ervin atyának a program ötletéért és a szervezésért, illetve Balázs atyának is azért, hogy elvállalta lelkigyakorlatunk kísérését. Nem utolsósorban pedig nagyon hálásak vagyunk Istennek is azért, mert egy ilyen értékes és dinamikus, megtartó közösség tagjai lehetünk. Az ifi csoporttal hétről hétre találkozunk, és jelen vagyunk egymás életében az ifi alkalmakon túl is. Biztosak vagyunk abban, hogy nem ez volt az utolsó ilyen nagyszerű lehetőségünk; már most izgatottan várjuk az előttünk álló programokat.

Ujszászi Anna

résztvevő

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye