„Egy az Úr, egy a hit” (Ef 4,5) – Múzeumlátogatáson vett részt a Szent László Plébánia 50+ csoportja

A debreceni Szent László Plébánia 50+ csoportja és a Szent Anna Plébánia csoportjainak tagjai közös múzeumlátogatáson vettek részt január utolsó napján. Somogyi Péter a Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegye Könyv- és Levéltárának igazgatója és Váradi Katalin muzeológus, a Déri Múzeum munkatársa kalauzolták végig az érdeklődők csoportját az „Egy az Úr, egy a hit” – ökumenikus kamara-kiállításon, amely a kölcsönös megértés és elfogadás jegyében 2023. november 24-én nyílt a múzeumban, a Cívisek világa állandó helytörténeti kiállításához kapcsolódóan.

A kamarakiállítás a református Kistemplomot és a Szent Anna-székesegyházat, valamint a katolikus és református együttélés első századában használt liturgikus tárgyakat mutatja be. A Cívisek világa terében látható tárgyak, fotók és dokumentumok a debreceni református egyházközségek és a debreceni római katolikus egyházközségek gyűjteményes anyagából valók.

Ahogy a kiállítás megnyitóján dr. Krakomperger Zoltán püspöki helynök atya mondta:
„Szent Pál apostol atyailag buzdítja olvasóit, hogy keresztény hitükhöz méltóan éljenek. A jelmondat szövegkörnyezete így hangzik: „Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét. Egy a Test, és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat, és mindenben benne van” (Ef 4,3–6).

A kiállítás katalógus-bemutatójára 2024.február 4-én, szombaton délután 14:30-kor kerül sor a Déri Múzeum Dísztermében.

Berényiné dr. Felszeghy Márta
koordinátor – DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye