A kisvárdai Szent László katolikus köznevelési intézménybe is megérkezett a betlehemi láng

„Jöhet a jó hír, ha remélünk.

Lehetünk áldott köszönettel!

Így már mosolyodik az álmunk,

Boldog ünnepeket kívánunk.”

Az advent a kisvárdai Szent László Katolikus Köznevelési Intézményben is az ünnepélyes várakozás időszaka. A hagyomány szerint hétfő reggelente a Bákonyi János atya által vezetett ima mellett szavalatok és adventi énekek hangzanak el, és hétről hétre egy-egy újabb gyertya lángja jelzi az adventi koszorún, hogy közeledik a Megváltó születése.

A negyedik gyertyagyújtás az eddigieknél még különlegesebb, felemelőbb találkozás volt, hiszen a betlehemi lángot fogadhattuk, és a hosszú úton érkezett fény többszöröződött adventi koszorúnkon. A kisvárdai 1998. számú Szenczi Molnár Albert Cserkészcsapat küldöttei Benő Zoltán cserkésztiszt vezetésével hozták el intézményünkbe a betlehemi lángot. Köszönjük Czakó Attila tanító bácsi, cserkész közreműködését abban, hogy megérkezett hozzánk a betlehemi láng.

Immár 35 éves hagyomány, hogy karácsony előtt a betlehemi Születés-barlang örökmécseséről meggyújtják a betlehemi lángot, mely a Szentföldről többezer kilométeres útnak indul Bécsbe a cserkészek segítségével. Idén az osztrák cserkészek a hegyeshalmi határátkelőnél adták át Isten szeretetének és békéjének lángját a magyar cserkészeknek. A budapesti Magyar Szentek templomából, a központi átadóünnepségről indult hazai útjára a békeláng, és iskolánkba is elérkezett, hogy tanúságot tegyen sok-sok jóakaratú felnőtt és fiatal összefogásáról.

A betlehemi láng fogadásakor és az adventi koszorú negyedik gyertyájának meggyújtásakor a Kicsinyek Kórusa a Ghymes együttes gyönyörű dalával köszöntötte a közelgő karácsonyt:

„Jöhet a jó hír, ha remélünk.

Lehetünk áldott köszönettel!

Így már mosolyodik az álmunk,

Boldog ünnepeket kívánunk.”

Kaszásné Tóth Judit intézményvezető

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye