A debreceni Szent Anna Főplébánia szervezésében házaspárok, családok közösen nézték meg Roberto Benigni rendezésében Az Élet szép című olasz filmdrámát február 15-én a Házasság hete …
TovábbKategória: Hírek
Maradjunk együtt…örökké! – Nagy Csaba atya egyházmegyei családreferenssel beszélgetünk
Ezen a héten, február 13-20 között rendezik meg a házasság hete országos kezdeményezést, amelybe egyházmegyénk közösségei is bekapcsolódnak, megáldják a házaspárokat, tanúságtételek hangzanak el, meglepetés …
TovábbFiatal papoknak tartottak továbbképzést Nyíregyházán
Február 8-án, Nyíregyházán, az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetben (ELI) tartották meg a 2015-2021 közölt szenteltek továbbképzését. Ennek vezetője Jakus Ottó atya volt, aki a pozitív és …
TovábbAz ajándékozás napja – Megtartották az egyházmegyei szavalóverseny döntőjét
„A vers nem más, mint egy ajándék. Ajándék a költő számára, akiben belső ihletből, vívódásból, örömből egyszer csak megfogan a gondolat, a rím és megszületik …
TovábbSzembenézni a betegséggel, fájdalommal, veszteséggel – Szentmisével egybekötött lelkinapon vettek részt a kórházlelkészség munkatársai Debrecenben
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársai és a kórházlátogatói szolgálatba bekapcsolódó kamilliánus család tagjai szentmisén imádkoztak a testi-lelki betegségben szenvedőkért és adtak hálát a gyógyulásokért …
TovábbSzűz Mária lourdes-i jelenése – A betegek világnapja
1858. február 11-én a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak megjelent a Szűzanya. A „Hölgy”, aki a Massabielle-barlangban megjelent, hófehér ruhát és …
TovábbIsten mindig a szíveden ül – Dr. Lajtos Nóra író, költő, irodalomtörténész, zenetanárral beszélgetünk a betegek világnapja alkalmából
Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy a lourdes-i jelenések első napja – február 11-e – legyen a betegek világnapja, amely felhívja a figyelmet …
Tovább„Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36) A szeretet útján a szenvedők mellé állni – Ferenc pápa üzenete a betegek 30. világnapjára
A betegek világnapja az Egyházban, február 11-e, ezen a napon van a Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapja. Ez alkalomból a pápa minden évben üzenetet intéz a …
TovábbSajtótájékoztatón mutatták be a keresztény felekezetekről szóló köteteket Debrecenben, a Megyeházán
„A hajdú hagyományok nyomában” című projekt keretében megjelent három keresztény felekezet Hajdú-Bihar megyei történelmét, jelenlétét ismertető köteteket mutatták be 2022. február 10-én, a Hajdú-Bihar Megyei …
TovábbIsten úgy szeret ahogy vagy, gyere és találkozz vele! – Katekézisre hív a debreceni Neokatekumenális közösség
Katekézisre hív a debreceni Neokatekumenális közösség debreceni csoportja Vadászi László atya vezetésével. Az alkalmak február 7-én kezdődtek Debrecenben, az Újkerti Közösségi Házban. A neokatekumenális közösség …
Tovább