Jeremiás próféta szavai adták az alapmottót a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata II. szakmai napjának, melyet május 21-én tartottak a kórházlelkészi szolgálatok munkatársai és önkéntesei számára.
A találkozónak, a tavalyi évhez hasonlóan, a debreceni Megtestesülés Plébánia adott otthont, ahol Berényiné dr. Felszeghy Márta, a DNYEM Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora köszöntötte az egybegyűlteket.
„Nagy öröm számunkra, hogy immár második alkalommal, az egész ország területéről érkeztek lelkészek, lelkigondozók, beteglátogatók, önkéntesek, akik meghallották a hívást, és éltek a találkozás, a lelki töltekezés lehetőségével. Vác, Salgótarján, Szolnok, Eger, Egerszalók, Budapest, Szeged, Hódmezővásárhely, Mátészalka, Kisvárda, Nyíregyháza, Debrecen, Egyek, Berettyóújfalu, Báránd képviseltette magát a több mint 60 fős hallgatóságban.
Hogyan tudunk felkészülni arra, hogy egymás mellé álljunk az élet nehézségeiben? Mi az, ami a segítőt segíti abban, hogy ne adja fel akkor, amikor őt is megterheli az élet? Szakmai napunkon előadásokban és csoportos beszélgetésekben jártuk körül, hogy miként tudunk odahajolni egymáshoz. Hogyan érdemes elkezdeni egy lelkigondozói, beteglátogatói beszélgetést? Hogyan tudunk reménységet találni Isten számunkra készített üzenetében, ha minket is megpróbál az élet? – foglalta össze a szolgálatvezető, az előadók e napra tervezett témáit.
„Számunkra a keresztény lelkigondozói, beteglátogatói szolgálat kimondva -kimondatlanul Isten Igéjét képviseli, mely segítségével keresztényként segítünk az embertársuknak megérteni, hogy az ember szíve hogyan reagál Istenre az adott élethelyzetben, és a Jézus Krisztusba vetett hit miként formálja ezen válaszokat. A különféle veszteségek, életkrízisek, szenvedések, megpróbáltatások az emberi élet természetes velejárói. Senki nem tudja megúszni. A kérdés az, hogy hogyan éljük meg ezeket a helyzeteket, miként viszonyulunk hozzájuk.
Rendkívül nagy ennek az üzenetnek az aktualitása, különösen az elmúlt pandémiás időszak, és a háborús fenyegetettség árnyékában. Találkozásunkkor a közös szentmisében lehetőségünk volt csendben, a szívünkben Isten elé hozni saját veszteségeinket is, és visszaadni azokat Istennek, erősödni abban, hogy jó az, hogy „hagytuk magunkat rászedni” – ezekkel a gondolatokkal indult a szakmai nap, melyet a szentmise követett.
A szentmisét Tóth László, a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa, a kórházlelkészi szolgálat referense mutatta be. Vele együtt ünnepelt Árvai Zoltán atya Egerszalókról, Czele József atya Kisvárdáról, Faragó Artúr atya Vácról, Jakus Ottó atya Nyíregyházáról, Laczkó Zsolt atya Debrecenből.
László atya homíliájában a szakmai nap mottója kapcsán osztotta meg gondolatait: „Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj” (Jer 20,7). Örömmel köszöntötte a résztvevőket, mint mondta, olyan érzése volt, hogy családiasan vagyunk jelen, örömben, barátságban, ami azt jelenti, hogy a jelenlevőknek fontos ez az alkalom, tudjuk, hogy megerősít minket a szolgálatban.
A találkozás mottója Jeremiás próféta vallomása, reagálása Isten felé abban az adott helyzetben, amibe került. Jeremiás – a négy „nagy” próféta egyike. Tékoai papi családból származott, és Jósiás, Jójákim és Szedékiás júdai királyok idején fejtette ki működését. Korholta az idegen kultuszokat, szavait a próféta jelképes cselekedetekkel is nyomatékosította. Kemény kiállásáért előbb bujkálásra kényszerült, majd fogságot szenvedett, és élete is veszélybe került. Jeruzsálem kétszeri feldúlása, és a nép színe-javának fogságba hurcolása szomorúan igazolta komor jövendöléseit. A hagyomány nevéhez kapcsolja a lerombolt Jeruzsálem vesztét sirató költeményt (Jeremiás siralmai), könyvéből is felsejlik drámai ellentétektől szaggatott, monumentális alakja, aki hősiesen vállalja az elhivatottság örömtelen magányát, az örökös kudarcokra kárhoztatott prófétasorsot.
Jeremiás, amikor megszólítja az Úr, szabadkozik, tiltakozik, nem nagyon akaródzik neki ez a küldetés. Miért éppen én?…De az Úr azt mondja neki: ne félj, ne izgulj. „Én meg a mai napon erős várossá teszlek; vasoszloppá és ércfallá az egész ország ellenében; Júda királyai és főemberei ellen, papjai és egész népe ellen.” (Jer 1,18)
Az Úr megerősíti Jeremiást, mennie kell, prófétálni, kemény dolgokat elmondani a népnek, de mégis ott van a kérdés a lelkében: miért? Hiába beszélek, mit kapok? – üldöztetést, bántalmazást… S nagyon emberi módon kifakad: RÁSZEDTÉL URAM!…
Megpróbáltam ellenállni, de nem tudtam. „Már azt gondoltam: Nem törődöm vele, nem beszélek többé a nevében. De ilyenkor mintha tűz gyúlt volna szívemben, és átjárta minden csontomat. S ha megfeszítettem erőmet, hogy ellenálljak, belefáradtam és nem tudtam elviselni.” (Jer 20,9)
És Jeremiás folytatja a küldetést.
Párhuzamot találunk a mai szentleckével, melyben Pál apostol második apostoli útjáról olvastunk. (Apcsel 16,1-10) Ezt hallottuk: „A Szentlélek megtiltotta, hogy Ázsia tartományban prédikáljanak” (16,6), majd „…megkísérelték, hogy Bitíniába utazzanak, de Jézus Lelke nem engedte meg nekik” (7b). Jeremiás egy látomáson keresztül kap üzenetet, Pálpedig útja során menne, de nehézségekbe ütközik, mert a Szentlélek másfelé irányítja. A Szentlélek finoman vezeti Pál apostolt és a tanítványait a küldetésükben. Jeremiás is érzi a nehézséget a küldetésben, beleütközik egy problémába, de aztán mintha tűz gyúlt volna szívében, – hát mi ez, ha nem a Szentlélek?!
Látjuk, hogy az ember a szolgálatában, a hivatásában elérkezik bizonyos határaihoz, és elfárad, de amikor tovább megy, azt nem saját erőből teszi, a Szentlélek az, aki irányít, aki erőt ad, aki utat mutat, aki ott van. Mert Ő hívott meg erre a feladatra, az Isten hívott meg az Ő szolgálatára, s Ő ad erőt ennek a betöltéséhez is és a szolgálatban való helytálláshoz is. Néhány nap választ el minket Pünkösd ünnepétől, egyre inkább legyen nyitott a szívünk, töltse el szívünket a Szentlélek az Ő erejével, s azt kívánom, legyen ez a nap mindannyiunk számára megerősítő – olyan, mint az oázis, ahol felfrissülhetünk, megpihenhetünk, új erőt nyerhetünk az Istennel, egymással, a mindeneket megújító Lélekkel való találkozásainkból. A Lélek adjon nekünk bátorságot, megújulást. Szentlélek, jöjj, tölts be bennünket, és légy velünk! – fejezte be gondolatait László atya.
A szentmisét követően három értékes előadást hallgathattak meg a résztvevők.
Első előadóként dr. Faragó Artúr atya (kórházlelkész, Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat) osztotta meg gondolatait Elmegyek a szent helyekre. Isten csodáival találkozom magamban és a másikban – címmel.
Néhány gondolat következik az előadás összefoglalásaként:
Artúr atya saját megvallása szerint: „Picit lesz benne szó meghívásról, meg a felkészülésről is.”
Mi lehet szent hely az életünkben? – Maga a Szentírás, a zarándoklatok, az egyéni életem helyei, eseményei. Életünkben meghatározóak egyéni szent helyeink– életünk eseményei, helyei, érzései, transzcendentális, megrendítő Isten élményei, és mindaz, ami ehhez segít, vezet, emlékeztet bennünket.
Hová megyek, ha szent helyre vágyom? – Kedvenc templomomhoz, egy templomromhoz, nagyszüleim házához, ahol gyermekkoromat töltöttem. Egy útszéli kereszthez, ahol gyakran megálltam imádkozni, egy hegycsúcshoz, ahol mindig megrendít az Isten nagysága, egy folyó, vagy tó partjára, ahol szeretek üldögélni, elmélkedni. Szívesen megyek oda, ahol a meghívottságom kapcsán érzett boldogságot fel tudom idézni, ahol felismerem másban a kétségbeejtő zokogást, és akarjam megvigasztalni, ahol átélem az ürességet, hogy tudjam tisztelni a mélységeket, s a mosolygás pillanataihoz, hogy kész legyek felismerni a nevetés lehetőségét.
Miért megyek szent helyekre? Van egy ének, ami így szól: Van egy jó hely, oda megyek, lerakom ott a terheket. Ott fenn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel. A Golgotán áll a kereszt, ha fáradt vagy, odajöhetsz.
Ebben benne vannak a válaszok: erőt meríteni, feltöltődni, terheimet lerakni, békére lelni, számomra fontos élményeket átélni, érzéseket felidézni, hivatásomat megújítani, új mozgatórugóra találni, napi szolgálatra felkészülni, rácsodálkozásra és találékonyságra késznek lenni.
Egy kórterem, a betegágy is lehet szent hely! Odamegyek, hogy felfedezzem a másikban a szent helyet, és azt a helyet is szentnek lássam, ahol akkor és ott éppen vagyok! Így válhat a mindennapi profán szentté. Ez az a szent hely, ahol adhatok, segíthetek, társ lehetek, jelen lehetek. Ebben rejlik beteglátogatói, lelkigondozói szolgálatunk lényege.
Következő előadónk Laczkó Zsolt atya (kórházlelkész, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat) volt. Előadásának címe: Hogyan érdemes elkezdeni és lefolytatni egy lelkigondozói beszélgetést? A segítő beszélgetés elméleti és gyakorlati szempontjai.
Előadásának mottója a következő volt: „Legyetek tökéletesek, ahogy Atyátok is tökéletes.” (Lk 6,36) Zsolt atya előadásában felhívta a figyelmünket arra, hogy milyen fontos a kliens-kapcsolatban az empátia, a tisztelet és a gyengédség. A hitelesség, az önfeltárás, a konkrét fogalmazás és az imádság segítik a segítőt a helytállásban, elősegítik a cselekvést a szembesítés, a közvetlen visszajelzés, a támogatás által.
A kliens kapcsolatban a bio, pszicho és szociális síkon megjelenő igényeket kiegészíthetjük még egy dimenzióval: a spiritualitás szintjével – merjünk a Szentlélek vezetésére hagyatkozni, építsük személyes istenkapcsolatunkat imádságban, elcsendesedésben.
Kaptunk tanácsot a segítségnyújtás során hasznosítható módszerekkel kapcsolatban is: a napló vezetése, az írásterápia (a düh kifejezésére, a kapcsolatok lezárásához, a kommunikáció javításához) az elképzelt párbeszéd, a sémák és témák felismerése, a döntéshozatal, a megkülönböztetés – ezekről esett szó, mint hasznosítandó módszer.
Számos szakirodalmi hivatkozás közül talán a legfontosabb számunkra Tringer László: A gyógyító beszélgetés (Medicina, Bp., 2022. 5. kiadás) című könyve volt, melyet Zsolt atya minden beteglátogató és lelkigondozó által elolvasandó alapműként említett.
A délelőtti program zárásaként Jakus Ottó atya (kórházlelkész – mentor, DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat) előadását követhettük figyelemmel. Saját bevallása szerint nem annyira előadásra, mint inkább tanúságételre hívta meg a jelenlevőket az alábbi címmel: Miként lehet reménységet találni Isten Igéjében, ha minket is megsebzett az élet? Mi az, ami megtart a hivatásban? Ottó atya gitárral kísért énekkel indított: Teremts bennem tiszta szívet… (Vö. Zsolt 50)
Személyes vallomást hallottunk arról, hogy szenvedélybetegként hogyan indult el, és hol tart a gyógyulás útján. Mitől vált számára a Biblia Szentírássá, miért fontosak a mindennapjaiban a zsoltárok, mit jelent a megsebzettség, és miért megtartó erő a közösség. Felhívta a figyelmünket arra, hogy beteglátogatóként milyen fontos számunkra a személyes istenkapcsolat, a nyitottság, a megújulni tudás.
Személyes hangú előadását egy közös énekkel zárta: Áldalak, jó Uram..
Az előadásokat agapé követte a templom udvarán. Jó hangulatú beszélgetések, a szolgálatok képviselőinek találkozása igazi felüdülés volt mindnyájunk számára. Az ország különböző pontjairól érkezett vendégek hamar megtalálták a közös hangot.
Ebéd után kiscsoportokban dolgoztunk, a délelőtti témákhoz kapcsolódóan folytattuk a közös gondolkodást gyakorlati feladatok, megosztások során. Tartalmas, jó beszélgetések alakultak ki, és sajnáltuk, hogy gyorsan elszaladt az idő.
A szakmai nap zárógondolatait Berényiné dr. Felszeghy Márta mondta, kifejezve reményét, hogy az egybegyűltek a jövő évben újra találkoznak. Végül Laczkó Zsolt atya áldással bocsájtotta útjukra a résztvevőket.
Berényiné dr. Felszeghy Márta
koordinátor
Geréné Sárga Monika
beteglátogató
DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
