Boldog Gizellát, a Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjét ünnepelték Veszprémben ereklyéjének jelenlétében május 7-én, szombaton délelőtt – a várban lévő felújítási munkálatok miatt – az Óváros téren. Az ünnepi szentmisén jelen volt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, aki szentmisét mutatott be Udvardy György veszprémi érsekkel, Márfi Gyula emeritus érsekkel, Takáts István általános érseki helynökkel, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgatóval együtt, valamint az egyházmegye jelen lévő papságának konccelebrálásával.
Udvardy György érsek köszöntőjében elmondta: „Boldog Gizella ünnepe számunkra az identitásunkat erősítő, támogató ünnep. Ezen az ünnepen mi is lélekben csatlakozunk az egyház más ünnepi pillanataihoz, elsősorban passaui testvérekhez, ugyanígy az esztergomi ünnephez is, ahol Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért mutatnak be szentmisét, valamint a máriagyűdi gyalogos zarándoklathoz is, akikkel szintén lélekben együtt gyalogolunk a békéért. Boldog Gizellára emlékezünk, aki idegenből jött népeket, közösségeket kötött össze; hitben erősítette magyar népünket Szent István király oldalán és Szent Imre hercegünk édesanyjaként.
Palánki Ferenc megyéspüspök atya homíliáját teljes terjedelmében közöljük:
Excellenciás és főtisztelendő érsek atyák, főtisztelendő paptestvérek! Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Hálásan köszönöm a meghívást, azt, hogy együtt ünnepelhetünk.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezen a téren még szentmisét fogok bemutatni. Tudniillik, azt kevesen tudják rólam, hogy 1987-ben itt, Veszprémben öt hónapig dolgoztam, mégpedig a telefonközpontban, amit akkor építettünk. Abban az időben ezen a téren nagyon sokszor átmentem, szentmisére igyekezve a székesegyházba. Az élet kiszámíthatatlan, az ember keresi az életének a kincseit, és hogy ki hol találja meg, az az Istennek a titka. Boldog Gizella is kereste azt, és rátalált Jézus Krisztusra, Aki megmutatta neki az utat. Így lehetett boldog, és szent és mi is így lehetünk szentek, ha elindulunk ezen az úton.
Amikor itt dolgoztam, akkor hallottam azt a veszprémi mondást, hogy vagy fúj a szél, vagy harangoznak, vagy éppen papot látnak. Ez jutott eszembe, amikor készültem erre az elmélkedésre. Ha nem lennének hegyek, akkor a szelek bármerre fújhatnának. A hegyek az ég felé irányítják a szeleket. Ha nem lennének szentek, akkor az emberek is sokfelé figyelnének – és figyelnek is – de a szentek, mint a hegyek a tekintetünket, az életünket az ég felé irányítják. Ilyen jelek a szentek és a boldogok. Graham Greene írja, hogy egy dolognak van értelem a világon: szentnek lenni. Mennyire más nyelven beszélünk manapság arról, hogy ki a „szent”. Régen a szent, az a megközelíthetetlen valakit jelentette számunkra, akit csodálunk, de követni nem igazán tudunk.
A II. vatikáni zsinat „Lumen Gentium” kezdetű dokumentumában az 5. fejezetben arról olvashatunk, hogy mindenki meghívást kapott az életszentségre, és a szentek nem csupán távoli valakik, akik megközelíthetetlenek.
Szép történetekkel találkozhatunk a Legenda Aurea-ban is. Szent Miklósról így ír, hogy egy napos korában már fölállt a fürdető teknőben, és csecsemőkorában szerdán meg pénteken csak egyszer evett, mert már akkor böjtölt. Továbbá olvashatunk arról is, hogy van, aki csak az Oltáriszentséggel élt, mint Mária Magdolna, aki Jézus feltámadása után a hét kánoni órában minden nap elragadtatásban volt, hallhatta az angyalok énekét, és az Oltáriszentségen kívül már más táplálékra nem is volt szüksége. Azt gondolom, hogy mi őket nem tudjuk követni. Azok a szentek viszont, mint például Boldog Gizella és az első szent magyar család ugyan olyan emberek voltak, mint mi. Azt tették, mint mi, csak másként, s ezen a „másként” módon van a hangsúly. Nekünk is másként kell élnünk ugyan azokat a hétköznapi dolgokat megtéve.
Szent John Henry Newmann bíboros írja, hogy szentnek lenni nagyon könnyű. Amikor le kell feküdni, akkor ne maradj ébren, amikor föl kell kelni, akkor ne aludj tovább. Végezd a hétköznapi dolgodat, imádkozzál, a többi kegyelem, az Isten majd hozzáteszi…
Amikor a kispapoknak voltam a spirituálisa, mindig azt hangsúlyoztam, hogy az életszentség nem a rendkívüliségben van, hanem a normalitásban, az egyszerűségben, a tisztaságban. Azt kell teljesítenem, amire meghívást kaptam. Fiataloktól meg szoktam kérdezni, hogy mi leszel, ha nagy leszel. Kell hogy legyenek vágyaik, elképzelésük az életről, hogy most merre induljanak tovább például az érettségi után, de kell, hogy engedjék belépni az Istent az életükbe.
Boldog Gizella elképzelte, hogy milyen jó lesz, ha egy kolostorban fogja leélni az életét szerzetesnőként. Akkor megszólította Őt az Isten egy papon, egy püspökön keresztül. Szent Adalbert rávette őt, hogy bár nagyon szép a szerzetesség, de mekkora nagy dolog egy nép megtérésénél segédkezni. S akkor engedte, hogy meglepje Őt az Isten.
Ferenc pápa sokszor beszél a „Meglepő Istenről”, hogy meglepte őt a meghívás, s mert igent mondani rá.
A Boldogságos Szűz Mária és Szent József is mert igent mondani. Engedték, hogy az Isten belépjen az életükbe, és fölülírja a terveiket, a vágyaikat.
Amikor megjelent Máriának az angyal, ő arra mondott igent, hogy Istennek semmi sem lehetetlen.
A szentek, akik Istenhez tartoznak, ugyan azt tették, csak másként, mint mi. Törekedtek arra, hogy az Isten szeretetét az életükön keresztül megmutassák itt a földön. A szentek azok, akik körül az embereknek szemernyi kétségük sincs a felől, hogy van Isten. A szentek körül az emberek élete könnyebb, boldogabb, szebb, jobb, örömtelibb, s ezek a szentek nem is tudnak arról, hogy ők szentek, csak éppen a többieknek jobb az élete.
Vigyázó Miklós – aki 31 éven keresztül volt a lelkivezetőm, és most már az égből vigyáz rám, ránk –, azt mondta, hogy én azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen. Hát nem ezért vagyunk mi mindannyian? Nagyon fontos kérdés, amit a fiataloknak szoktam feltenni: „Mi leszel, ha nagy leszel?”, de azt is hozzá szoktam tenni, hogy ennél sokkal fontosabb az, hogy milyen ember leszel ma, mert olyan ember leszel, ha majd nagy leszel. Ha minden nap törekszel arra, hogy ma jó ember, Isten embere, a szeretet embere legyél, ha engeded, hogy az Isten belépjen az életedbe, akkor meg fog változni az életed, mások számára gyümölcstermő lesz.
Szentmártoni Mihály jezsuita atya szokta ezt mondogatni, hogy az embernek vannak álmai, de közülük sok nem teljesül. S van a valóság, amit soha nem álmodtunk volna meg … Valóság az is, hogy most itt állhatok, és misézhetünk, együtt ünnepelhetünk, s együtt csodálhatjuk Boldog Gizellát, az ő életét, a készségét, a szeretetét, amit ránk, magyarokra „pazarolt”. Kövessük az ő példáját, pazaroljuk mi is a szeretetünket másokra, éljünk másokért, hogy az embereknek jobb legyen és megismerjék az Istent.
A szentek, a boldogok példaképeink. A példakép nem azt jelenti, hogy olyan akarok lenni, mint ő, hanem ahhoz segít hozzá, hogy olyan akarjak lenni, mint „én”, vagyis amilyennek nekem lennem kell. Ő már megmutatta, hogy neki sikerült, s ezzel példát ad, hogy nekem, nekünk és mindannyiunknak sikerülhet. Sikerülhet boldognak, szentnek, Istenhez tartozónak lenni. Mert ahogyan ők megkapták a lehetőséget arra, hogy az életüket odaadják a szeretetre, úgy megkapjuk azt mi is.
Szabad emberként előttünk áll a döntés: odaadjuk-e az életünket mások szolgálatára, a szeretetre. Ez az a kincs, amiért érdemes mindent odaadni. Ez az a szeretet, amelyet a feltámadt Krisztustól kaphatunk és tanulhatunk, amely abból merít, hogy itt van Isten. A szentek ezt mutatják meg.
Erről tanít bennünket a Szentleckében Szent Pál apostol, aki azt mondja, hogy „futok a kitűzött cél felé”. Ez a mi célunk, hogy mi is szentek legyünk, hogy az égi jutalmat elnyerhessük. Ez az a kincs, amit soha el nem vehet tőlünk sem vírus, sem háború, sem fájdalom, kereszt, nehézség. Mert belül a szívünk mélyén béke van, amit a feltámadt Jézus hozott, Aki így köszöntötte a tanítványait: „Békesség nektek”. Ez az a kincs, ami elveszíthetetlen.
Kérjük Boldog Gizellát, az első szent magyar család tagjait, a magyar szentek és boldogok, Mindszenty József bíboros közbenjárását is – aki még hivatalosan nincs boldoggá avatva, de mi hisszük, hogy már a Mennyországban van –, segítsenek, hogy soha ne térjünk le arról az útról, amelyet Isten kijelölt számunkra, és azt végig járva jó, boldog emberként, szentként eljussunk Isten országába.
A szentmise végén Tornavölgyi Krisztián irodaigazgató bejelentette, hogy a Veszprémi Főegyházmegye főpásztora, Udvardy György érsek az idei év első napjaiban megalapította a Boldog Gizella-díjat, amit olyan személy kaphat meg, aki a főegyházmegye érdekében végzett felelősségteljes, értékteremtő szolgálatot. Az első Boldog Gizella-díjat az érsek a Veszprém Televízió vallási műsora korábbi szerkesztőjének, Jankovits Gyulának adományozta, 22 évi fáradhatatlan munkájáért. A szentmise záró áldása előtt még sor került a szokásos Szent Imre-díjak és oklevelek átadására is, melyről később számol be a főegyházmegye sajtószolgálata.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
