Az esztendő legcsendesebb és legmegrázóbb liturgiája a nagypénteki szertartás, amikor Üdvözítőnk kereszthalálát idézzük fel. A vértanúság, a mártírság a szenvedés színébe, piros miseruhába öltözik a pap, ezzel jelezve Krisztus szenvedését. A Jézust jelképező oltár minden dísztől megfosztva, csupaszon áll. Ezen a napon nincs szentmise.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a nagypénteki szertartást a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban végezte, amelyen Csordás Gábor plébános, Jakus Ottó atya és Tóth László diakónus is jelen voltak.
A szertartás elején Ferenc püspök vezetésével a papok és az asszisztencia teljesen csendben vonultak az oltárhoz, majd az oltár előtt leborultak. A zsúfolásig megtelt templomban a hívek is térdhajtással fejezték ki meghatódottságukat, és csendben fohászkodtak.
Az olvasmányok Jézus szenvedésének titkát tárták elénk, elsőként az ószövetségi olvasmány Izajás próféta könyvéből (Iz 52,13–53,12) hangzott el. Az Úr szolgájának sorsáról, az Igaz szenvedéséről szól a próféta, akinek áldozatát Isten elfogadja. A szenvedő szolga a Messiás előképe. A második olvasmány a Zsidókhoz írt levélből való, ahol Krisztus, mint igaz és tökéletes főpap jelenik meg előttünk (Zsid 4,14–16; 5,7–9). Végül az Igeliturgia drámai csúcspontja, a Passió (Jn 18,1 – 19,42) hangzott el a székesegyház Bárdos Lajos Kórusának előadásában. A Passióban tárul fel a legmélyebb titok: az a főpap, aki vállalja a szenvedést, a kínhalált, nem más, mint Krisztus, az Isten Fia, akinek áldozatát az Atya elfogadja a mi megváltásunkért, minden ember megváltásáért.
Ezután következett a szentbeszéd. Palánki Ferenc nagypénteki elmélkedésében a három évvel ezelőtt elkezdett prédikációsorozatát folytatta, amelyben nagypéntekenként Jézus hét szaváról elmélkedik. A negyedik mondat következett: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt 22, 2).
„Az Istentől elhagyott ember felkiáltása Jézusnak a valóságos emberségét mutatja. Sokan azt gondolják, hogy Jézus valóságos emberként átérezte azt is, hogy az Isten elhagyta Őt. Az Ószövetségi olvasmányban hallhattuk: az Istentől megvertnek látszott, olyan, aki elől eltakarjuk arcunkat (ld. Iz 53,4). De ha végigolvassuk a 22. zsoltárt, amit Jézus is idézett: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Zsolt, 22,2), akkor tudjuk, hogy Jézus úgy tekintett saját magára, mint aki áldozatot hoz az emberért, az emberiségért. Hiszen ahogy halottuk, Jézust a készület napján feszítették keresztre. Ezen a napon délután a zsidó papok ezt a zsoltárt imádkozták, míg a húsvéti bárányokat a templom udvarán leölték. Ha ebbe belegondolunk, ez már egészen mást üzen.
Amikor Jézus ezt a zsoltárt imádkozza, akkor tulajdonképpen azonosítja magát azzal, aki a megváltó áldozatot meghozza, vagyis Ő az Isten báránya. Keresztelő Szent János is így nevezi Őt Jézus megkeresztelkedésekor: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!” (Jn 1,29). Jézus tudja, hogy neki mi a küldetése. Vállalnia kell értünk a szenvedést és a kereszthalált, mert szeretett bennünket. Ha végigolvassuk a zsoltárt, láthatjuk, hogy tulajdonképpen ez nem az Isten elleni lázadás, vagy az elhagyatottságnak a felkiáltása, hanem a reménység, Jeruzsálem végleges újrateremtésének a zsoltára és imája.
Ezután a főpásztor idézett a zsoltárból:
„És nem fordította el orcáját tőle, s midőn kiáltott hozzá, meghallgatta. Tiéd az én dicséretem a nagy gyülekezetben, fogadalmaimat beteljesítem az Istenfélők színe előtt. Esznek a szegények és jóllaknak, és dicsérik az Urat, akik szeretik Őt. Szívük élni fog mindörökké. Emlékeznek és az Úrhoz térnek a föld minden határai és hódolnak előtte a népek családjai. Az én lelkem is neki él és nemzetségem neki fog szolgálni. Hirdessék az Urat a jövendő nemzedéknek, a majd születő népnek igazságosságát hirdessék. Ezeket mind az Úr cselekedte.” (ld. Zsolt 22, 25-32)
Ez a zsoltár csodálatosan jövendöli meg az emberi életnek az újrateremtését, a teljessé tételét, és ha Jézus a kereszten nem is mondta ezt végig, de tudta, mit imádkozik. Vállalta azt az áldozatot értünk, amit Ő megfogadott. A zsoltár beszél az étkezésről is: „esznek a szegények”. Mi vagyunk ezek a szegények, akik az Eucharisztiában Őt magunkhoz vehetjük.
Átélhetjük ennek a jelenetnek a valóságát, reményteljes ígéretét. Jézus halála és feltámadása megnyitotta számunkra az eget, és azóta ezt látja minden benne hívő, minden vértanú mind a mai napig. Őbenne reménykedik minden szenvedő, minden haldokló.
Jézus ezt meg merte tenni, bele mert halni a szeretetbe és erre választolt a menyei Atya azzal, hogy feltámasztotta Őt” – fejezte be elmélkedését Ferenc püspök.
A szentbeszédet követő egyetemes könyörgésekben, lélekben a kereszt alatt állva a szokásosnál hosszabban imádkoztak, mindenkiért, az egész emberiségért.
A szertartás második részében a kereszthódolat következett. Tóth László diakónus és a szolgálattevők behozták a letakart keresztet, majd lebontva róla a leplet először a püspök atya, majd a jelen lévő papok, szolgálattevők, ministránsok és a hívek, lélekben a Golgotán állva fejezték ki hódolatukat a kereszt előtt.
A szertartás harmadik részében az előző nap konszekrált ostyával történt meg a szentáldozás.
Végül pedig megnyitották a szent sírt. A nagypénteki szertartás legmegrázóbb mozzanata során a püspök atya vezetésével az asszisztencia csöndben a szent sírhoz vonult, és leborulva percekig csöndben imádkoztak.
A templom este 9 óráig nyitva volt, így a híveknek volt lehetőségük a szent sír előtti imádságra, valamint a szentgyónásuk elvégzésére.
Másnap, nagyszombaton reggel 8 órától Jeremiás próféta siralmait imádkozták a templomban, majd 14 óráig szintén biztosított volt a gyónási lehetőség.
Krisztus feltámadásának ünneplése a debreceni Szent Anna-székesegyházban Nagyszombat este 8 órakor kezdődik, amelyet Palánki Ferenc megyéspüspök vezet.
A nyíregyházi társszékesegyházban szintén este 8 órakor kezdődik a szertartás, amelyet Bosák Nándor nyugalmazott püspök fog vezetni.
Kovács Ágnes
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Kardos György fotói:
