Ötödik alkalommal rendezte meg a nyírbátori Báthory a Szent István Multiplex Egyházmegyei Versenyt

2026. október 21- én rendeztük meg intézményünkben a Szent István Multiplex Egyházmegyei Versenyt immár ötödik alkalommal.

A versenyre tizenkét csapat,72 gyerek nevezett az egyházmegye és a környék iskoláiból.

Megnyitó beszédében Némethné Szarka Mónika főigazgató -helyettes asszony arra hívta fel figyelmünket,hogy a tisztességes versengésnek személyiség -és közösségformáló ereje van.Öröm volt látni ,hogy a délután valóban a közösen megélt öröm jegyèben telt.

A csapatok több műveltségi területen mérték össze tudásukat:matematika ,történelem,idegen nyelv és természettudományok területén.

A tesztek,feladatok megoldása magas szintű tudást,jó versenystratégiát igényelt a versenyzőktől.Az angol nyelvű prezentációk pedig elóadókészségüket is próbára tették.Büszkeséggel töltötte el a felkészítő tanárokat,hogy tanítványaik kiválóan helytálltak.

Előzetes feladatként Assisi Szent Ferenc életéhez készítettek rajzokat a versenyzők ,így emlékeztünk a szent halálának 800 éves évfordulójára.

Nagy öröm volt látni ,hogy a felkészítő tanárok, a csapatok a feladatmegoldáson túl, emberségükről,egymás iránti nyitottságukról is tanúságot tettek,így valóban egy Isten
megtartó szeretetében töltött délutánt élhettünk meg.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni Nyírbátor Város Önkormányzatának és Zsuk-Juhász Dórának, az Eternalines kisvállalkozás tulajdonosának a felajánlásokért,amellyel a versenyt támogatták.

Gratulálunk a díjazottaknak, felkészítőiknek és minden résztvevőnek.

Helyezések:

1,helyezett:BeStJoe-Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Debrecen

2,helyezett:StJoeker -Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, Debrecen

3,helyezett:.Refi Bajnokai-Báthory Anna Református Általános Iskola és Óvoda, Nyírbátor

Hazai csapataink közül első helyezést ért el a LegjobbBigesek csapata.