Vajon hogyan lehet megújítani az Egyházat? Hogyan szólíthatjuk meg azokat, akik eltávolodtak a hittől? És honnan tudhatjuk, hogy valóban találkoztunk Jézussal, ha életünkben nem tapasztalunk látványos változást?
Ezek a kérdések is előkerültek október 24-én, szombaton a polgári Nagyboldogasszony-templomban, ahol „A kútnál – Találkozás Jézussal” címmel tartottunk evangelizációs alkalmat. Az estét dicsőítés és rózsafüzér vezette be, majd a szentmisében Varga János SVD verbita szerzetespap tanítása segített közelebb jutnunk hitünk lényegéhez. A zenei szolgálatot a gödöllői EFFATA Dicsőítő Zenekar végezte.
János atya egy sokakat foglalkoztató kérdésből indult ki: miért nem látjuk olykor imádságaink és evangelizációs törekvéseink eredményét? Miért olyan nehéz változást elérni családjainkban, közösségeinkben, az Egyház életében?
A válaszhoz Aquinói Szent Tamás történetét idézte fel, amelynek tanulságát egy rövid mondatban foglalta össze: „Igen, de egészen másképp.” Isten tervei gyakran felülmúlják elképzeléseinket. Amikor az Egyház megújulását szeretnénk, számolnunk kell azzal, hogy az Úr más utakon vezeti végbe művét, mint ahogyan mi elterveztük.
Külön hangsúlyt kapott a készület fontossága. János atya arra figyelmeztetett, hogy minden komoly vállalkozásra fel kell készülnünk, különösen akkor, ha az Egyház megújulásáért szeretnénk munkálkodni. Ahogyan a házasságban is hamar szembesülünk azzal, hogy az élet másként alakul, mint kezdetben elképzeltük, úgy az evangelizáció útján is számolnunk kell a nehézségekkel, a csalódásokkal és a látszólagos eredménytelenséggel. A készület ezért mindenekelőtt lelki felkészülést jelent: elmélyült imádságot, a Szentlélek segítségül hívását, a hitben való megerősödést. Jézus az apostolokat is felkészítette küldetésükre. Nekünk is előbb engednünk kell, hogy a Szentlélek formáljon és megerősítsen bennünket, hogy azután hiteles tanúi lehessünk Krisztusnak. Az evangelizációhoz ugyanis erő kell, és ezt az erőt Istentől kapjuk.
A megújulás első lépése egészen közel van hozzánk: saját életünkben, családunkban, plébániai közösségünkben. Meg kell tanulnunk szeretni Istent és felebarátainkat. Ehhez azonban a Szentlélek erejére van szükségünk. A misszió és az evangelizáció az imádságból, a személyes tanúságtételből és a Szentlélekkel való együttműködésből születik. A kimondott szavak akkor válnak hitelessé, ha életünk is tanúskodik Krisztusról.
A tanítás egyik legerőteljesebb gondolata az életszentségre való meghívás volt. János atya emlékeztetett arra, hogy életünk végső célja az örök üdvösség, és Isten mindannyiunkat az életszentségre hív. Ez a keresztény ember mindennapi feladata. Ha azt szeretnénk, hogy templomaink megteljenek, közösségeink élővé váljanak, akkor nekünk magunknak is komolyan kell vennünk Krisztus követését.
Különösen elgondolkodtató volt, amit a vallásos élményekről mondott. Az Istennel való találkozás olykor mélyen megérint bennünket, máskor hosszú időn át semmi rendkívülit nem érzünk. Isten szeretete azonban akkor is valóság, amikor nem érezzük. A lelki szárazság önmagában még nem jelenti, hogy eltávolodtunk tőle. A hit egyik legfontosabb próbája éppen az, hogy tudunk-e kitartani az imádságban és a jóban akkor is, amikor elmaradnak a vigasztaló élmények.
A Szentlélek jelenlétének gyümölcseit ezért életünkben kell keresnünk. Növekszik-e bennünk a szeretet? Képesek vagyunk-e hűségesebben követni Krisztust? Van-e bátorságunk szembenézni önmagunkkal, megvizsgálni lelkiismeretünket, rendezni kapcsolatunkat Istennel és embertársainkkal?
János atya a rendszeres, kitartó imádság fontosságát is nyomatékosan hangsúlyozta. Ahogyan testünk egészségére időt és figyelmet fordítunk, úgy lelkünk sem maradhat gondozatlanul. A missziós lelkület, a szolgálat és a tanúságtétel mögött mély imaéletnek kell állnia.
A megtérés tehát mindig személyes döntéssel kezdődik, az evangelizáció pedig ott válik igazán termékennyé, ahol a Krisztussal való kapcsolat már formálja az ember életét.
A szentmisét szentségimádás követte. Az Eucharisztiában jelen lévő Jézus előtt időzve lélekben az Ő ruháját érinthettük meg, ahogyan az evangéliumi asszony, aki hittel közeledett hozzá. A tanítás után a csendben mindannyian személyesen is az Úr elé vihettük életünket, vágyainkat és küzdelmeinket.
Az estét szeretetvendégség zárta, ahol alkalom nyílt arra, hogy a kapott lelki ajándékokat közösbe tegyük, megosszuk egymással gondolatainkat, és a személyes beszélgetésekben egymásnak is örüljünk.
Külön öröm volt számunkra, hogy Bökő Péter egyeki plébános, iskolalelkész híveivel együtt részt vett az alkalmon, és többen érkeztek a Polgárhoz tartozó filiális egyházközségekből is.
Szívből köszönjük Varga János atyának a tartalmas, gondolatébresztő tanítást, az EFFATA zenekarnak az imádságos zenei szolgálatot, munkatársainknak az előkészületeket, és mindazok figyelmességét, akik süteménnyel, pogácsával vagy más felajánlással segítették közös együttlétünket.
Mindenekelőtt az Úrnak adunk hálát azért, amit közöttünk tett. A találkozásokért, a közös imádságért és azokért a csendben kapott kegyelmekért, amelyek talán csak később érlelik meg gyümölcseiket.
A kúttól most nekünk kell továbbindulnunk. Hiszen az élő víz, amelyet Krisztustól kaptunk, mások szomjúságát is enyhítheti.
Fotó: Király Anna
