Országszerte és határon túl a fiatalok sok-sok csoportja 2026. október 9-11. között teljesített önkéntes, közhasznú feladatot a 72 óra kompromisszum nélkül program keretein belül.
Az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola immár sokadszor az idén is csatlakozott „72 óra kompromisszum nélkül” elnevezésű országos önkéntes akcióhoz 3 projekt megvalósításával, iskolánk önkéntesei Ajakon is „akcióba” léptek.
Ha nyitott a szívünk szeretetre, akkor mindannyian nyitottak vagyunk önzetlen tettekre is.
Iskolánk 7-8. osztályos tanulói fogtak a kezükbe kapát, gereblyét, locsolót, lapátot, seprűt a projekt megvalósításához.
Az egyik csoport az Ajaki Római Katolikus Plébánia udvarán és a templom előtti területen ültetett árvácskákat és takarították össze a lehullott faleveleket.
A másik csapat az iskola udvarán és Szent II. János Pál pápa szobra mellett ültetett árvácskát, és a zöld-hulladékot gyűjtötték össze a szorgos kezek.
A harmadik csapat tagjai vállalták, hogy meglátogatják a betegeket és az idős embereket. Az idén a gyerekek településünk olyan lakosait, betegeit keresték fel, akik szociális otthonban élnek, hogy beszélgetéssel, egy kis odafigyeléssel, és szerény ajándékkal szebbé varázsolják ezeknek az embereknek a napját.
Iskolánk diákjai bizonyították, hogy képesek egymást segíteni, másokra is odafigyelni, karitatív tevékenységet végezni és tenni a környezetünkért. A tanulóknak személyes vállalásaik is vannak, amelyet saját családjukban és környezetükben teljesítenek. Érdemes figyelni őket!
Köszönjük tanulóinknak az aktív részvételt, valamint főigazgató úrnak és pedagógusainknak a szervező és segítő munkáját!
Ragány Zsuzsanna
főigazgató-helyettes
