Megemlékezéssel egybekötött Európai Diáksportnap a geszterédi Szent Anna iskolánkban

A geszterédi Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános Iskola diákjai az idei tanévben is büszkén csatlakoztak az Európai Diáksportnap (ESSD) programjaihoz.

A rendezvény fókuszában a mozgás öröme, az egészséges életmódra nevelés és a közösségi élmények álltak. A diákok egy izgalmas futóversenyen, valamint egy színvonalas kézilabda-mérkőzésen mérhették össze erejüket és mutathatták meg sportszeretetüket.

Az idei sportnap ugyanakkor a mély tiszteletadás és az emlékezés ideje is volt. A kézilabda-mérkőzést intézményünk a nemrégiben elhunyt, mélyen tisztelt és szeretett pedagógusunk, Szőke László emlékének szentelte.

A Tanár Úr emléke előtt adózva az iskola egy emléktáblát állított, amely az iskola falán, egy méltó helyen került elhelyezésre, hogy örökké hirdesse munkásságát és szellemiségét.

A tábla ünnepélyes avatásán Molnár Regina főigazgató asszony, valamint Törő András iskolánk egykori főigazgatója mondott megható, emlékező beszédet. Ezt követően Kerekes László atya megáldotta az emléktáblát, méltó keretet adva a megemlékezésnek.

Köszönjük minden diáknak a sportszerű részvételt, a Balkányi Ifjúsági Sportegyesületnek az együttműködést, és mindazoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték az eseményt.

Szőke László emléke szívünkben és az iskola falai között is tovább él.

Urbánszki Éva

Testnevelő tanár