Nyírtelekiek hálaadása és közös imádsága Máriapócson

Minden év őszén –immár hagyomány szerint – különleges ünnepen veszünk részt: Máriapócsra, Nemzeti Kegyhelyünkre a Könnyező Szűzanyához zarándokolunk. Az idén október első vasárnapján a nyírteleki családok és a Szent Anna Katolikus Általános Iskola diákjai, dolgozói együtt vettek részt szentmisén, amelyen hálát adtunk az elmúlt év minden örömeiért, megtartó erejéért, a megélt pillanatokért, és azokért a nehézségekért is, amelyek által erősebbé és összetartóbbá válhattunk. A szentmisét Eiben Tamás plébános és dr. Orosz István Mokiosz parókus atyák celebrálták. A kegyhely csendjében együtt adtunk hálát mindazért, amit Istentől kaptunk. Imáinkban kértük Isten áldását városunk lakóira, családjainkra, gyermekeinkre, pedagógusainkra.

Öröm volt együtt imádkozni görögkatolikus testvéreinkkel, hiszen az Isten felé forduló hit és bizalom összeköt bennünket.

Szívünkben hálával tértünk haza Máriapócsról, magunkba zárva a közös imádság békéjét és a reményt, hogy ez a hagyomány még sok éven át élni fog közösségünkben.

Kántorné Kerülő Andrea hittanár