Október harmadikán a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház és a nemrégiben átadott Római Katolikus Rendezvényközpont adott otthont a cursillo mozgalom 2026-os országos találkozójának. Ez a mozgalom egyházmegyénkben több, mint harminc éve van jelen, és generációkon átívelőn kapcsolja össze mindazokat, akik a mai világban is elkötelezettek a mindennapok apostoli tevékenységében. Az ultreya a cursillo program örömeinek felidézésére ad lehetőséget, ahogyan azt a képzést elvégzettek hívják: az örök negyedik nap méltó megélése által. A rendezvényre a szervezők 350 előzetesen regisztrált jelentkezőt vártak, az előkészületek hosszú hónapokat, a megvalósítás és a lebonyolítás odaadó szíveket kívánt. Ezúton is köszönjük minden, a szervezésben, előkészületekben, mozgósításban és megvalósításban részt vállaló testvéreink áldozatos segítségét, és minden elmondott imát, ami az Atyaisten áldását kérte rendezvényünkre. Külön köszönet illeti Palánki Ferenc kinevezett kalocsa-kecskeméti érseket, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzóját az anyagi hozzájárulásért és a helyszín biztosításáért, valamint a megjelent papokat, kiemelve Szűcs Imre atyát a papi tanítás, Juhász Imre atyát a szentbeszéd ajándékaiért, a cursillo mozgalom Debrecen-Nyíregyházi egyházmegyei lelki vezetőjét: Varga Lóránt atyát, világi vezetőjét: Dvorszky Tamásné Évát, és természetesen a tanúságtevőket.
A csodálatosan sikerült nap zenés dicsőítéssel kezdődött, amelyen a Társak Zenekar szolgálatában szólaltak meg lelkesítő, felemelő énekek. A köszöntések – melyek közül kiemeljük Felföldi László püspök atya, az országos lelkivezető üzenetét melyet Lóránd atya olvasott fel – és a nap programjának ismertetését követően Szűcs Imre atya papi tanítása következett. A magával ragadó beszéd a cursillot is jellemző vidám hangvételt kapott, ugyanakkor mélységében taglalta a kérdést: kit is kellene nekünk férjeknek, feleségeknek, apáknak, anyáknak, testvéreknek, gyermekeknek meghallgatnunk a mindennapokban. Elhangzott az idei ultreya mottója is: „Uram, kihez mennénk? – Együtt az ifjúsággal”. Ismeretes, hogy a mottó első fele János apostol evangéliumában Simon Péter szájából hangzik el, feleletül arra, hogy Jézus megkérdezi tanítványait: „Ti is el akartok menni?”. Vajon legközelebbi tanítványai sem akarják meghallgatni, a némelyeket megbotránkoztató Jézusi beszédet? Az Istennel való kapcsolattartás nem lehet egyoldalú. Imádkoznunk kell, ugyanakkor elengedhetetlen, hogy figyeljünk szavára, s arra, ahogyan kinyilatkoztatja magát. A Szentírás kincseinek felfedezése, Isten üzenetének és az embertársainkon keresztül hozzánk szóló Jézus meghallgatása mindnyájunk részéről odafigyelést igényel. Meg kell teremtenünk az időt a csendességre. Imre atya azt kérte a résztvevőktől, hogy fektessünk még nagyobb energiát az apostolkodásba. Szólítsuk meg a környezetünket, és bízzuk magunkat Jézusra, ahogyan a genezáreti tavon halászó apostolok ráhagyatkoztak. A papi tanítást a világiak tanúságtételei követték, amelyek újabb mélységeket és magasságokat tártak fel a résztvevők előtt. A cursillos atyákat a korábbi év gyakorlatához hasonlóan, idén is a mozgalom emblémájával ellátott stólákkal ajándékozta meg a közösség. Rövid szünet után szentmisével folytatódott a program, melynek főcelebránsa Juhász Imre újfehértói plébános atya volt. Megindító élményben lehetett részünk, mikor végig tekintettünk az akolitusok és papok sokaságának bevonulásán, amelynek méltó ünnepélyességet adott a társszékesegyház kántorának csodálatos szolgálata.
Juhász Imre atya szentbeszédében az olvasmányból idézett Jóbbal hasonlította össze a megváltott emberek élethez, világi történésekhez való hozzáállását, példaként állítva őt annak a felismerésnek tekintetében, amelyet, ha magunkévá teszünk, az egyéni lelki életünk fejlődését is nagyban befolyásolja: „Most már tudom, hogy mindent megtehetsz, Uram, és hogy egyetlen gondolatunk sincs rejtve teelőtted.” (Jób 42,2). Az ultreyát találkozásként írta le, melyen nem csupán egymással, de az Ige és az Eukarisztia ajándékával is találkozunk. Az együttlétünk lelkesítő örömét az evangéliumban hallottakkal vonta párhuzamba, mikor a 72 tanítvány visszatért küldetéséből, hogy beszámoljon egymásnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem sajnálkozni jöttünk össze, hanem hogy „halljuk meg azokat a pozitív tapasztalatokat, gyakorlatot vagy módszert, hogy kik mit és hogyan tesznek azért, hogy közösségeik élettel teltek legyenek”. Nekünk a feladatunk megszólítani és lelkesíteni Krisztus ügye iránt mindazokat, akik az egyház élő közösségén valamiért kívül rekedtek. Mi vagyunk azok, akikről Jézus az evangéliumban szól: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad a kicsinyeknek országod titkait”. (Lk 10,21). A szentbeszéd egyik kulcs gondolata az volt, hogy „aki tud dicsőíteni, a panaszkodás helyett a hálát helyezi előtérbe, az felszabadul a keserűségtől és Isten meggyógyítja a szívét. Továbbá erőt ad a győzelemhez: a dicséret légköre elűzi a félelmet és a kétségbeesést, új dinamizmust ad a hitéletnek”. Ezáltal lehetünk vonzóak kereső vagy az egyházon kívül élő embertársaink számára, így kelthetjük fel fiataljaink figyelmét. Az evangéliumban megfogalmazott kicsinység Jób alázatával érhető el, annak beismerése által, hogy rászorulunk Isten irgalmára. Engedelmesség és alázat kell, hogy áthasson bennünket is, hiszen Krisztus számít ránk. „Legyünk hálásak és boldogok, mert látjuk, hogy nem vagyunk egyedül abban a küldetésben, amelyre Krisztus hívott meg mindnyájunkat!”
A szentáldozás és a szentmise folyamán ismét hallhattuk a Társak Zenekar sokszínű, magas színvonalú szolgálatát is.
A közös ebédet követően az ismerkedésé és a tartalmas beszélgetéseké volt a főszerep. Előre kialakított csoportokba szerveződve asztalbeszélgetések kezdődtek megadott témákat érintve, amelyek során alapvetően a papi tanítás kérdéseit fejtegették a résztvevők. Mintegy másfél óra állt rendelkezésre az eszmecserére, az értékes gondolatok átadására és befogadására.
A nap záróeseménye, a szentségimádás ismét a templomba szólította a cursillistákat, ahol Varga Lóránt atya elmélkedése tette nyitottá szíveinket a jelenlévő Krisztus még mélyebb megismerésére és új elhatározások megfogalmazására. Természetesen az ultreya nem érhet véget anélkül, hogy fel ne csendüljön (akár többször is) a mozgalom jellegzetes éneke, a „De colores”. A lelkiekben feltöltődött, talán kissé fáradt, ugyanakkor kitartó tömeg, lelkesen szólaltatta meg a vidám éneket, és a kivonulást követően a ragyogó időnek hála, csoportkép is készült a székesegyház előtt.
Hálásak vagyunk a Jóistennek, hogy kegyelmébe fogadta ezt az alkalmat. Reméljük, legkésőbb egy év múlva ismét találkozunk!
De colores!
Oláh-Kocsis Mónika és Oláh Levente
Fotó Kerezsi Béla
