Új szerzetesi közösséggel gazdagodott Debrecen és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye: szeptember 23-án ünnepi szentmise keretében adtak hálát a Szent Ferenc kisnővéreinek debreceni letelepedéséért. A szentmisét Palánki Ferenc kinevezett kalocsa-kecskeméti érsek, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója mutatta be, koncelebrált Dr. Németh István püspöki titkár. Az ünnepre a közösség számos tagja érkezett Debrecenbe.

A szentmise kezdetén Palánki Ferenc érsek atya megáldotta a négy kisnővér új otthonát – a Szent István-templom egykori plébániaépületében kialakított rendházat és annak kápolnáját.
Palánki Ferenc homíliájában az aznapi evangéliumból, a tizenkét apostol küldetéséből indult ki. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a meghívás alapja mindenekelőtt az Istenbe vetett bizalom: nagy belső szabadságot jelent, amikor az ember képes rábízni az életét Istenre, és nem saját terveit akarja mindenáron megvalósítani, hanem az ő eszközévé szeretne válni.

A főpásztor a nővérek debreceni letelepedését egy hosszú folyamat beteljesedésének nevezte. Mint mondta, különleges ajándék, hogy Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóján ferences közösség alapíthat házat Debrecenben. A nővérekhez fordulva hangsúlyozta: letelepedésük nem valamiféle látványos csoda, hanem Isten akaratának kereséséből és felismeréséből született. „Isten ide hív benneteket Debrecenbe” – fogalmazott, majd felidézte azt a szentírási mondatot is, amely tizenegy évvel korábbi debreceni érkezésekor különösen fontossá vált számára: „Ne félj, mert nagyszámú népem lakik ebben a városban.”

A homília központi gondolata volt a meghívás és a küldetés összetartozása is. Ferenc érsek hangsúlyozta: minden ember meghívottságából küldetés fakad, amelynek lényege, hogy Jézus szeretetét és jóságát képviselje ott, ahol él. Ha valaki örömmel és hitelesen éli meg hivatását, annak mások számára is meghívó ereje lehet. A főpásztor szerint ezt az örömöt a kisnővérek közösségében is megtapasztalhatják azok, akik találkoznak velük.
A szentbeszéd végén a kánai menyegző képével biztatta a nővéreket. A szolgáknak oda kellett hordaniuk a vizet, a csodát azonban Jézus tette. Ugyanez a bizalom szükséges a küldetésben is: megtenni mindazt, ami rajtunk múlik, a többit pedig Istenre bízni.

„Az ő erejével, az ő örömével, szeretetével menjetek ebbe a városba. És amerre csak jártok, mindenütt hirdessétek, hogy Isten mennyire szeret minket” – adott útravalót Palánki Ferenc érsek atya a Debrecenben szolgálatukat megkezdő nővéreknek.
A Szent István-templom mellett szolgáló négy kisnővér ezzel hivatalosan is megkezdte közös életét és küldetését Debrecenben: azon a helyen, ahol nyolc évtizeddel korábban ferences szerzetesek éltek és szolgáltak.
****
A Szent Ferenc kisnővérei magyar alapítású, ferences lelkiségű apostoli közösség. Történetük az 1980-as évek elejére nyúlik vissza: Szőllősy Julianna Christophora nővér 1981-től kezdte átadni Magyarországon szerzetesi és pedagógiai tapasztalatait, majd 1985-ben három magyar nővér titokban kezdte meg noviciátusát Szent Ferenc Szabályozott Harmadik Rendjének regulája szerint. A közösség a ferences családon belül szabályozott harmadik rendi apostoli közösség, amelynek karizmája a szemlélődésből és a testvériség megéléséből fakadó evangelizáció. Szolgálatuk az oktatástól és a lelkigondozástól a lelkigyakorlatok vezetésén, az egyházközségi és ifjúsági munkán át a szociális szolgálatig sok területet felölel.
A közösség debreceni jelenléte már a nyár végén kézzelfoghatóvá vált: a kisnővérek augusztusban bekapcsolódtak az egyházmegye hitoktatóinak tanévnyitójába is, ahol az imádságról szóló műhelymunkákat vezettek.
A nővérek letelepedésének helyszíne különleges történelmi üzenetet is hordoz. A Faraktár utcai Szent István-templom alapkövét 1938. április 3-án helyezték el, a templomot pedig ugyanazon év október 16-án szentelték fel Szent István király tiszteletére. 1942-től 1950-ig ferences szerzetesek végezték itt a lelkipásztori szolgálatot, egészen a szerzetesrendek kommunista feloszlatásáig. A ferences közösség első itteni plébánosa Kiss Szaléz OFM volt.
A templom ferences múltja azonban egy ennél is hosszabb debreceni történetbe illeszkedik. Szent Ferenc követői már a középkorban jelen voltak a városban; a reformáció után 1716-ban tértek vissza Debrecenbe, majd II. József rendfeloszlató intézkedése nyomán 1788-ban ismét távozniuk kellett. Harmadik debreceni letelepedésük 1942-ben éppen a Szent István-templomhoz kötődött. Így nyolcvannégy évvel később ismét ferences lelkiségű szerzetesi közösség talált otthonra ezen a helyen.
