Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!
A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte.
A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: »Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását.
Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá: »Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik.
Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.
Mt 18,21-35
Péter kérdése első hallásra nagylelkűnek tűnik. Ugyanannak az embernek hétszer megbocsátani nem csekélység, különösen akkor, ha újra meg újra személyesen sért meg bennünket. Péter tehát nem feltétlenül kibúvót keres: inkább azt szeretné tudni, meddig terjed a nagylelkűség. Kérdésében azonban ott rejtőzik a feltételezés, hogy egyszer elfogyhat a megbocsátásra szóló kötelezettség. Jézus éppen ezt a gondolkodást fordítja meg. Nem magasabb keretszámot állapít meg, hanem magát a számolgatást teszi értelmetlenné.
A kérdés helye is beszédes. Jézus előzőleg arról tanított, hogyan kell a vétkező testvért figyelmeztetni, és mi történik, ha a közösségre sem hallgat – erről hallottunk és elmélkedtünk a múlt vasárnapon. A korlátlan megbocsátás nem törli el ezt a felelősséget, de kizárja, hogy az intés személyes leszámolássá váljon. A cél a vétkező visszanyerése, nem a sértett fél elégtétele. A bűn komolyan vétele és a megbocsátás ezért nem ellentétek. Már a Leviták könyvében is egymás mellett áll a testvér figyelmeztetésének és a felebarát szeretetének parancsa (Lev 19,17–18). Az irgalom nem közöny a rosszal szemben, a helyreigazítás pedig nem ad felmentést a szeretet alól.
A „hetvenszer hétszer” fordulat hetvenhétszernek is fordítható, de a mondat értelme nem a szorzás eredményén múlik. A háttérben a Teremtés könyvének egyik sötét kijelentése áll: Lámech hetvenhétszeres bosszúval dicsekszik (Ter 4,24). Jézus szava ennek ellenkező irányt ad. A tanítvány életében nem a megtorlásnak, hanem a megbocsátásnak kell túllépnie a megszokott mértéket. A következő példabeszéd nem ismételt vétkek sorozatát beszéli el, hanem ennek a határtalan megbocsátásnak az alapját tárja fel: Isten irgalmát, amelyből a tanítvány maga is él.
A király elé kerülő szolga tartozása elképesztő: tízezer talentum. Egy talentumot általában hatezer dénárral számoltak, egy dénár pedig egy napszámos napi bére lehetett. Az adósság tehát mintegy hatvanmillió napi munkabérnek felel meg. A történetben ez az összeg minden reális visszafizetési lehetőséget kizár. A szolga és családja eladása sem rendezhetné a tartozást, és az ígéret, hogy idővel mindent megfizet, reménytelen. A király azonban nem pusztán haladékot ad. Megesik rajta a szíve, és eltörli az egész adósságot. A szolga jóval többet kap, mint amennyit kért: nem időt a törlesztésre, hanem szabadulást a tartozástól.
Ezután szinte ugyanaz a jelenet ismétlődik meg, más szereposztásban. Az imént még könyörgő szolga most hitelezőként találkozik társával, aki száz dénárral tartozik neki. Ez sem jelentéktelen összeg: mintegy száz munkanap bére. A példabeszéd tehát nem állítja, hogy az emberek egymásnak okozott sérelmei semmiségek. A különbség az arányokban van: a száz dénár az elengedett adósságnak mindössze a hatszázezred része. A szolgatárs ráadásul szinte ugyanazokkal a szavakkal kér türelmet, amelyekkel korábban ő könyörgött. Mégsem ismer rá saját helyzetére a másik kiszolgáltatottságában. Élvezi az irgalom előnyét, de a másikkal szemben már csak a követelését látja.
A király számonkérése ezért a történet középpontjára mutat: „Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?” A sorrend döntő. Nem a szolga irgalmassága érdemelte ki az adósság elengedését; az elengedett adósságból kellett volna irgalmasságnak fakadnia. Isten bocsánata ajándék, de az ajándék újfajta életre kötelez. Ez a Miatyánk kérésének történetté formált magyarázata is: az Istentől kért és az embertársnak adott megbocsátás nem választható szét. Aki maga irgalomból él, nem rendezheti kapcsolatait kizárólag a szigorú elszámolás alapján.
A befejezés súlyosságát nem lehet elhallgatni. Az őröknek fordított görög szó itt kínzókat jelent: a történet nem egyszerű fogva tartással végződik. A király minden tettét nem szabad közvetlenül Istenre átmásolni, de Jézus zárómondata egyértelművé teszi az ítéletre szóló figyelmeztetést. A kapott bocsánatot nem lehet következmények nélkül összeegyeztetni a megátalkodott irgalmatlansággal. A hallgató könnyen felháborodik a szolga viselkedésén, a befejezés azonban őt magát is a történetbe vonja: mindenkinek szívből kell megbocsátania testvérének. A szív itt az ember belső döntéseinek helye. Nem udvarias szavakról van tehát szó, amelyek mögött változatlanul megmarad a bosszú szándéka, hanem őszinte belső fordulatról.
Erre a hétre ezért nem egy újabb teljesítendő számot vihetünk magunkkal, hanem egy másik kiindulópontot. Mielőtt felidéznénk, ki mivel tartozik nekünk, gondoljunk arra, mennyi irgalomból élünk mi magunk. Egy konkrét kapcsolatban ez jelentheti a sérelem újabb felhánytorgatásának elhagyását vagy egy őszinte imát azért, akinek még nehéz megbocsátanunk. A megbocsátás nem teszi szükségtelenné a jogos határokat, és nem jelenti, hogy a fájdalom vagy a bizalom sérülése azonnal megszűnik. Az irány azonban már most megváltozhat: a kapott irgalom ne álljon meg nálunk.
Dr. Németh István
