Hit-Tudás-Közösség – Szent László
A Szent László Katolikus Köznevelési Intézmény közössége is megkezdte az új tanévet. A tanévnyitás első és legfontosabb közös alkalma a szentmise volt, amelyen együtt adtunk hálát az elmúlt időszakért, és Isten áldását kértük az előttünk álló tanévre.
A szentmisét iskolalelkészünk, Mike Ervin atya mutatta be. Prédikációját egy egyszerű, mégis sokatmondó gondolattal kezdte:
„Vártunk már benneteket. Tényleg vártunk már. Az iskola, a templom önmagában is szép, de igazán akkor szép, amikor megtelik veletek.”
Ezek a szavak az első tanítási nap örömét fejezték ki, és azt is, hogy iskolánk valódi közössége a diákok, pedagógusok és munkatársak jelenlétével válik teljessé.
Prédikációjában Mike Ervin atya az idei tanév jelmondatára is ráirányította figyelmünket:
Hivatásunk azzá válni, akivé Isten teremtett minket. Isten egyikünket sem véletlenül teremtette.
Van feladatod, képességed, amit neked kell kibontatkoztatnod. Mert képes vagy rá! A jóság veled kezdődik! Elhiszed ezt?
Új tanév áll előttünk, új feladatokkal, kihívásokkal, örömökkel és lehetőségekkel. De egy fontos üzenetet biztosan magunkkal vihetünk: nem vagyunk egyedül. Itt vagyunk egymásnak, és itt van velünk Isten is, aki vezet és erőt ad az előttünk álló úton.
A szentmise ünnepélyességét énekkarunk szolgálata is gazdagította. Énekük még szebbé és emelkedettebbé tette közös ünnepünket.
Példaképek és üzenetek az új tanévben
A szentmise végén Kaszásné Tóth Judit főigazgató asszony köszöntötte az iskola közösségét, és gondolataival megnyitotta az új tanévet.
Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei tanévben több olyan példakép áll előttünk, akik életükkel és szolgálatukkal fontos üzenetet hordoznak számunkra.
Ott van előttünk Szent László király, iskolánk névadója, aki forrást fakasztott. Rajta keresztül egy nagy történethez illeszkedünk, és arra kapunk meghívást, hogy mi is tovább építsük azt az örökséget, amelyet elődeinktől kaptunk. Előttünk áll Szent Erzsébet példája is, akitől a segítőkészséget, az önzetlen szolgálatot és a mások felé forduló szeretetet tanulhatjuk meg. És velünk van Szent Ferenc is, aki hálával tekintett Isten teremtett világára: a napra, a holdra, a csillagokra, a természet szépségére – és magára az emberre is.
Az idei tanévben ezekről a példaképekről és értékeikről is megemlékezünk. Ám – ahogy főigazgató asszony hangsúlyozta – nem elég csupán megemlékezni róluk. Sokkal fontosabb, hogy életük példáját követve mi magunk is a segítőkészség és a cselekvő szeretet útján járjunk.
A tanévnyitó ünnepség különleges pillanata volt, amikor Kaszásné Tóth Judit főigazgató asszony szeretettel köszöntötte és bemutatta a Kisvárdai Római Katolikus Egyházközség augusztus 1-jén érkezett új plébánosát, Kiss Tibor esperes atyát, aki szeretettel köszöntötte iskolánk diákjait, pedagógusait és valamennyi munkatársát.
„Az új tanév kezdetén kérjük Szent László királyunk és Merici Szent Angéla közbenjárását: Kérjük Isten áldását tanárainkra, családjainkra és minden diákunkra. Mert hivatásunk van, amelyet be kell töltenünk. Feladatunk és munkánk van, amelyet el kell végeznünk. Jóság van bennünk, amelyet tovább kell adnunk. És van egy út előttünk, amelyen együtt kell végigmennünk. Így induljunk el ezen az úton az új tanévben!”
Isten legyen velünk! Ámen.
Votykuné Aradi Angéla hittanár
