Szent István-nap a Baktalórántházi Plébánián

2026. augusztus 19-én ünnepeltük Baktalórántházán államalapításunk évfordulóját, melynek helyet és teret adott a Baktalórántházi Plébánia, középkorban épült temploma. 

Az ünnepséget a BaRóKa- Boróka gyermek színjátszó hittanosok : A nemzet kenyere- Az első aratás című előadása alapozta meg. Tíz gyermek adta elő a hazafias gondolatokra épült darabot, melynek fő mondanivalója: munkánk gyümölcse és annak jelképe a mindennapi kenyér testesítette meg. A darabot színpadra állította: Báki Lászlóné nyugalmazott tanárnő. köszönet érte, csak úgy, mint a lelkes gyerekeknek és segítőkész szüleinek, valamint Lázár István atyának aki teret és lehetőséget adott a gyakorláshoz és a megvalósításhoz. 

Az ünnepségen részt vett többek között a település polgármestere: Nagy Lajos polgármester úr, valamint Juhász Imre újfehértói, korábban baktalórántházi plébános. Értékes gondolatokat osztott meg Szent István király államalapító törekvéseiről Orosz Zoltán Görögkatolikus parókus, majd az újkenyér szentelését követően közösen fogyaszthattak belőle a résztvevők, a gyerekek segítségével.

Juhász Imre atya meghívta a színjátszó csoportot saját plébániájára 2026. augusztus 30-án vasárnapra, hogy az ottani hívek is átélhessék  azt a csodálatos élményt, amit ez a darab mondanivalójával és a gyerekek odaadó előadás módjával adni tudott a baktalórántházi és környékbeli híveknek, lakosoknak.

Szerző: Harazi János