Abban az időben:
Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
Akkor lelkére kötötte a tanítványoknak, el ne mondják senkinek, hogy ő a Messiás.
(Mt 16,13-20)
Fülöp Cezáreája különös helyszín Jézus és tanítványai beszélgetéséhez. A város pogány környezetben feküdt és a környéken számos vallási kultusz volt jelen. Jézus nem a templomban vagy valamelyik zsinagógában teszi fel tanítványainak a döntő kérdést, hanem útközben, egy sokféle vallási elképzeléstől és emberi véleménytől meghatározott világban kérdezi őket arról, hogy kinek tartják őt az emberek, majd pedig arról, hogy ők maguk kinek tartják.
Az első kérdésre a tanítványok több választ is felsorolnak. Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának gondolják Jézust. Ezek a válaszok nem becsmérlők. Ellenkezőleg: mindegyik mögött tisztelet és vallási várakozás húzódik meg. Az emberek érzékelik, hogy Jézusban valami rendkívüli van, hogy szavai és tettei Isten világára nyitnak ablakot. Mégis valamennyien elmaradnak a teljes igazságtól. Jézust nagy prófétának látni fontos felismerés, de nem elegendő annak megértéséhez, hogy ki ő valójában.
A kérdés ezért személyessé válik: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Jézus nem elégszik meg azzal, amit mások gondolnak róla. A keresztény hit nem pusztán vallási vélemények összegyűjtése és nem is az egyházi hagyomány külső elfogadása. Egy ponton mindenkinek válaszolnia kell Jézus kérdésére. Nem általában kell megfogalmaznunk, hogy mit jelent számunkra a vallás, hanem azt kell kimondanunk, hogy kicsoda Jézus az életünkben.
Péter válasza rövid, mégis rendkívüli súlyú: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” A Krisztus, vagyis a Messiás, Isten felkent királya és szabadítója, amelynek a korabeli környezetben erős politikai fennhangjai lehettek. Péter azonban nem egyszerűen egy politikai vezetőt vagy egy vallási tanítót ismer fel Jézusban. Az élő Isten Fiának vallja őt. Ez a hitvallás Jézus különleges kapcsolatára mutat az Atyával és arra, hogy benne maga Isten üdvözítő cselekvése van jelen.
Jézus boldognak mondja Pétert, de rögtön hozzáteszi, hogy ezt a felismerést nem a puszta emberi okosság adta neki. Nem „test és vér” nyilatkoztatta ki, hanem a mennyei Atya. Ez nem azt jelenti, hogy Péternek nem kellett gondolkodnia, figyelnie vagy döntenie. A hit nem az értelem kikapcsolása. Azt jelenti inkább, hogy Jézus valódi kiléte végső soron ajándék: olyan igazság, amelyet az ember nem tud önmagától előállítani. Megismeréséhez szükség van arra, hogy Isten megnyissa a szívünket és értelmünket.
Ezután Jézus Péter személyéről beszél. Nevének arámi formája, a Kéfás, illetve görög alakja, a Péter, azt jelenti: szikla. Jézus szavai egy szójátékra épülnek: Péter a szikla, és erre a sziklára építi egyházát. A szöveg nem valamiféle személyi kultuszt alapoz meg. Péter nem azért válik sziklává, mert hibátlan vagy különösen erős ember volna. Az evangélium következő részei éppen azt mutatják majd meg, milyen könnyen félreérti Jézus útját, sőt hamarosan maga Jézus is keményen figyelmezteti őt.
Péter szilárdsága tehát nem önmagából fakad. Abból a hitvallásból ered, amelyet kegyelemből kimondott. Az Egyház alapja nem egy emberi teljesítmény, hanem Krisztus felismerése és megvallása. Péter akkor válik sziklává, amikor Krisztusra mutat. Az Egyház minden korszakban akkor marad szilárd, ha nem önmagát, saját szervezeti erejét vagy emberi tekintélyét állítja középpontba, hanem Jézus Krisztust.
Jézus az Egyházról is beszél. Az ekklesia szó olyan közösséget jelöl, amelyet Isten hív össze. Itt nem egyszerűen egy vallási egyesület megszületéséről van szó. Jézus egy új közösséget hoz létre: olyan népet, amelyben Isten uralma már jelen van, és amely annak végső beteljesedésére vár. Ez a közösség az ószövetségi templomhoz hasonlóan Isten jelenlétének helye, de nem egyetlen földrajzi szentélyhez kötődik: Krisztushoz kapcsolódik és azokból épül fel, akik benne hisznek.
Ezért ígéri Jézus, hogy a Hádész kapui nem vesznek erőt rajta. A kép az alvilág és a halál erőire utal. Nem azt jelenti, hogy az Egyház soha nem fog szenvedni vagy üldözést elszenvedni. Az evangélium ismeretében ezt nem állíthatjuk. Az Egyház történetét belső válságok és külső támadások egyaránt kísérik. Jézus ígérete mélyebb: a halál és a gonoszság erői végső soron nem tudják megsemmisíteni azt a közösséget, amelyet ő épít. Az Egyház jövője nem pusztán tagjainak hűségétől, ügyességétől vagy intézményeinek erejétől függ, hanem Krisztus hűségétől és ez a hűség sose szűnik meg.
Péter ezután megkapja a mennyek országa kulcsait. A kulcs a Szentírás világában a felelősséggel járó megbízatás jele. Aki kulcsot kap, nem uralkodói díszt visel, hanem ajtót őriz, és mások számára megnyit vagy bezár egy utat. Péter feladata ezért elsősorban szolgálat. Tanúságot kell tennie Krisztusról, tanítania kell az evangéliumot és segítenie kell Isten népét abban, hogy felismerje, mi felel meg Isten akaratának.
A kötés és oldás hatalma is ebbe az irányba mutat. Péternek és az apostoli közösségnek tanító és lelkipásztori felelőssége van: segíteniük kell a hívőket az evangélium szerinti életben, megkülönböztetniük a lényegest a másodlagostól és a közösség rendjét is szolgálniuk kell. Ez a hatalom nem önkényes rendelkezési jog. Nem arról szól, hogy az Egyház azt teheti, amit akar, hanem arról, hogy Krisztus rábízott küldetésében kell hűségesen cselekednie.
A szakasz végén Jézus megparancsolja tanítványainak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Krisztus. Ez elsőre meglepő. Ha Péter hitvallása igaz, miért kellene hallgatni róla? Talán azért, mert Jézus messiási küldetését könnyű félreérteni. Sokan győzelmes politikai vezetőt, nemzeti felszabadítót vagy hatalmi uralkodót vártak. Jézus azonban olyan Messiás, aki a szenvedés és a kereszt útján viszi véghez Isten üdvösségét. A róla szóló hitvallás csak akkor válik teljessé, ha együtt látjuk benne a dicsőséget és az önátadást.
Jézus kérdése ma is elhangzik: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” A válasz nem csupán hittani tétel, hanem egész életünket irányító döntés. Ha Jézus valóban a Krisztus és az élő Isten Fia, akkor nem lehet mellékes szereplője életünknek. Péter hitvallása arra hív, hogy ne csak csodáljuk Jézust, ne csupán tanítónak vagy erkölcsi példaképnek tartsuk, hanem rábízzuk magunkat. Az Egyház pedig akkor tölti be küldetését, ha Péterhez hasonlóan nem önmagára, hanem arra a Krisztusra mutat, akire minden reménysége épül.
Dr. Németh István
