A Szent László a jövőért – Fenntarthatósági Témahét és a Föld napja iskolánkban 

„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.” – ez a gondolat vezérelte programunkat, amely a Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódva a környezettudatos szemlélet fontosságára hívta fel a figyelmet már a legfiatalabbak körében is. Ennek szellemében, a Föld napja alkalmából középiskolai tanáraink izgalmas és látványos programmal készültek az alsó tagozatos gyerekek számára, mely során játékos formában ismerkedhettek meg a természet törvényeivel.

Agárdi Sándor tanár úr előadásának középpontjában környezetünk élővilága állt: szó esett a növények és állatok sokszínűségéről, a természetes egyensúly fontosságáról, valamint arról is, hogyan vigyázhatunk közösen bolygónkra a mindennapokban.

Tóth-Markó Boglárka tanárnő és Kiss Sándor laboráns varázslatos kísérletei segítségével a víz, a levegő és a tűz titkaiba is betekintést nyerhettek tanítványaink. Többek között a szennyezett víz megtisztításának bemutatásával erősítették a vizeink megóvásának és a környezetvédelemnek a jelentőségét.

Ez a délután nemcsak tanulságos, hanem rendkívül élvezetes is volt – a kíváncsi tekintetek és a lelkes jelentkezések is bizonyították, hogy a tudomány már egészen fiatal korban is képes megszólítani és inspirálni.

Köszönjük kollégáinknak a felkészülést és a lelkes munkát, a gyerekeknek pedig az aktív részvételt!

Hit-Tudás-Közösség – Szent László