Csütörtök délután különleges, meghitt hangulat töltötte be iskolánk auláját, ahol a 3. évfolyamos diákok adták elő karácsonyi műsorukat. A gyerekek a betlehemezés régi, szép hagyományát elevenítették fel, amely egy kerettörténetbe ágyazva még közelebb hozta számunkra az ünnep lényegét. A szereplők bátorsága, tiszta hangja és lelkes játéka minden jelenlévő szívét megérintette.
Az ünnepség végén Csapos Zsolt főigazgató úr beszédében arról szólt, hogy a szeretet és az összetartozás fénye erősebben ragyog a hétköznapok fáradtságánál, és karácsony igazi üzenete mindig képes elgondolkodtatni bennünket. Háláját fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak az ünnepi délután szépségéhez. Köszönetet mondott a műsor összeállításáért és betanításáért Lengyelné Czimmerman Mónika, Polgárné Újlaki Csilla, Szabó Csilla és Stelénné Sárközi Edit tanítónéniknek, valamint a gyerekeknek, akik örömmel és bátran álltak színpadra. A pompás dekorációért Kovácsné Stamusz Katalin és Sitku Melinda tanárnőknek mondott köszönetet.
A főigazgató úr arra is emlékeztetett, hogy az ünnepre nemcsak külsőleg, hanem lélekben is készültünk, az adventi gyertyagyújtások, a teremdíszítő verseny, a közös karácsonyfadíszítés és az adventi ablakkalendárium mind segítettek abban, hogy megálljunk, hálás szívvel körülnézzünk, és észrevegyük, milyen gazdagok vagyunk. Beszédében Pál apostol szavait idézte: „Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” Végül megköszönte a szülők, kollégák és gyerekek közös munkáját, amely minden évben különleges közösségi élménnyé teszi az advent időszakát.
Az ünnepség másik meghatározó pillanata Heidelsperger István püspöki helynök atya gondolatai voltak. Atya a karácsony igazi jelentőségéről beszélt, arról a napról, amikor Jézus Krisztus megszületett, és Isten szeretete valósággá vált. Szavai szerint mindannyian hordozunk egy „táskát”, amelyben életünk kavicsait – gondjainkat, félelmeinket – cipeljük, és Krisztus azért jött közénk, hogy ezt a terhet segítsen letenni. Megszabadít a félelmeinktől, vele nyugodt lélekkel állhatunk Isten elé. Arra hívott bennünket, hogy szeressük egymást, szeressük a mieinket, és legyen bennünk szeretet az egész világ felé.
A műsort az énekkar csodálatos előadása tette teljessé, amelyet Veresné Bulyáki Éva tanárnő készített fel. A gyerekek tiszta hangja és az ünnepi dallamok még inkább elmélyítették a karácsony békés, reményteli üzenetét.
Az idei ünnepség ismét megmutatta, milyen erős közösség vagyunk, együtt készülünk, együtt örülünk, és együtt visszük tovább a szeretet fényét. Az ilyen alkalmak emlékeztetnek bennünket arra, hogy a legnagyobb ajándék sokszor nem a fa alatt, hanem egymás szívében található.
Gerecs Andrea
Széchenyi Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde
