Hajnalonta fényben – Roráte misék a mátészalkai Szent József kápolnában

A tavaly felszentelt Szent József kápolna rövid idő alatt intézményünk lelki otthonává vált. Advent idején különleges hagyomány született, minden kedden hajnalban diákok, szülők és tanárok gyűlnek össze, hogy roráte misén imádkozzanak és közösen készüljenek a karácsony ünnepére. A gyertyafény, a csendes imádság és a közösség ereje bensőséges, felemelő élményt nyújt minden résztvevőnek.

A roráte mise advent hajnalán bemutatott szentmise. Nevét az „Rorate caeli desuper” kezdetű énekről kapta, amely az adventi várakozás reményét fejezi ki. A gyertyafényben tartott liturgia szimbolizálja a világosság érkezését, Krisztus születését. A hajnali időpont különösen hangsúlyossá teszi a készülődést, a sötétségből a fény felé indul a hívő közösség.

A roráte misék megtartását Csapos Zsolt főigazgató úr kezdeményezte, aki fontosnak tartotta, hogy a közösség tagjai közösen élhessék át az adventi várakozás lelki gazdagságát. A szentmiséket Heidelsperger István püspöki helynök atya mutatja be, prédikációi segítik a résztvevőket az elmélyülésben.

Az iskolai roráte misék különlegessége, hogy nemcsak a diákok, hanem szüleik és tanáraik is jelen vannak. Így az iskola közössége valóban együtt készül az ünnepre. A gyerekek megtapasztalhatják a közös imádság erejét. A szülők és pedagógusok példát mutathatnak a hit megélésében. A közösség egésze gazdagodik a közös lelki úton, így az a találkozás nem csupán liturgikus esemény, hanem a közösség összetartozásának ünnepe is.

A keddi hajnali roráte misék a Szent József kápolnában minden alkalommal újra és újra megmutatják, a hajnal fénye nemcsak a nap kezdetét jelzi, hanem a szívünkben megszülető reményt is. Advent szent időszaka az eljövetel és a várakozás ideje, amely arra hív, hogy megálljunk, számvetést tartsunk és újra felfedezzük, mi az, amiből több, és mi az, amiből kevesebb kell az életünkben. Ez az idő a remény és az élet ünnepe. Emlékeztet rá, hogy Isten szeretete mindig velünk van  és újra meggyújtja bennünk a hit gyertyáját, amely elvezet a karácsony öröméhez.

Dr. Bálint Albertné Gerecs Andrea

Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségű, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde