November 29-én zsúfolásig megtelt a polgári templom, ahol Szabó József atya tanította a több településről érkezett híveket Isten személyes szeretetéről. A jelenlévők hamar érezték: ez az alkalom nem egy koncert vagy előadás, hanem valódi találkozás Istennel.
A rendezvényt különlegessé tette a gödöllői EFFATA dicsőítő zenekar, akik mély hittel és imádságos lelkülettel segítették a közösséget a megnyílásban. Dicsőítésük „imádságba torkolló, lélekemelő élményt” adott, amely sok résztvevőt mélyen megérintett.
Isten szeretete az alap
József atya tanításának központi üzenete az volt, hogy a szeretet valódi értelmét csak Istenből kiindulva érthetjük meg.
„A szeretetről beszéljünk mindig úgy, hogy Isten a referencia pont. Ő az alap.”
A posztmodern relativizmus sokakat elbizonytalanít, de Krisztus egyértelműen kijelenti:
„Én vagyok az út, az igazság és az élet.”
Az isteni szeretet átadása a családban
József atya hangsúlyozta, hogy életünk első éveiben tanuljuk meg a szeretet befogadását:
„A gyermek számára a szülők az Istenek.”
A házasság szentsége éppen ezt jelenti: Isten szeretete áramlik át a szülőkön a gyermek felé. A szeretet hiánya mély sebeket okoz, de Isten képes gyógyítani ezeket.
A hazugság, amely eltávolít Istentől
József atya nagy erővel beszélt arról is, hogy a gonosz legnagyobb ravaszsága nem a külső támadás, hanem a belső hazugság. A legmélyebb seb az a belső hazugság, amely azt súgja:
„Nem vagy szerethető.”
Egy történeten keresztül mutatta be, hogyan képes egy gyermekkorban elszenvedett megalázás később is lerombolni az ember önbecsülését, és tönkretenni a kapcsolatait. „Az ember nem működik, ha nem kap szeretetet… a személyisége is torzul.”
A szeretettel teli légkörben sokan láthatóan mélyen átérezték ennek igazságát.
Az idősebb testvér belső drámája
Sok hívő érzi úgy, hogy Isten „keveset ad” neki: „A tékozló fiú testvére azt mondja: még egy kis kecskét sem adtál nekem. Az Atya meg azt mondja: fiam, mindenem a tiéd.” Ez a feszültség – a valóság és a személyes élmény között – ma is sokakban él. Atya arra buzdított, hogy merjünk kilépni ezekből a téves belső képekből, és engedjük, hogy Isten valós szeretete átjárjon.
A lelki élet négy lépcsője
- Isten szeretetének megtapasztalása
„Kérem, hogy megtapasztaljam az Isten szeretetét.” - Belső szabadság
„Az igazi szabadság a szeretet megtapasztalásából következik.” - Öröm
„Nem smiley-s öröm, hanem mély béke.” - Küldetés
„Szeretném elmondani, szeretném másokat is találkozni ezzel az örömmel.”
Tanúságtétel az EFFATA tagjaitól
Dominika és Anita, az édesanyja megosztották megtérésük történetét: Anita és férje közös, kitartó, erővel teli rózsafüzér imája által született újjá a családjuk, ma már Jézus mindannyiuk életének középpontja és együtt szolgálnak az EFFATA zenekarban. Tanúságtételük sokak szívét megnyitotta.
A kiengesztelődés és szentmise kegyelmi ideje
A délután közös rózsafüzérrel és gyónási lehetőséggel folytatódott, sokan tapasztalták meg a feloldozás örömét. A szentmisén József atya a krisztusi szeretet lényegéről beszélt: a szeretet nem birtokol, nem ural, hanem szabaddá tesz.
A növekedés természetes velejárója a feszültség – egy családban is. A hamis béke, amikor mindent elnézünk a konfliktusok elkerülése miatt, hosszú távon romboló. Az igazi békesség az igazságon és szereteten alapul. A szeretet végső célja mindig a másik ember üdvössége és kibontakozása. Ezért időnként nehéz döntéseket kell meghozni, határokat kijelölni vagy elengedni valakit. A krisztusi szeretet egyszerre gyengéd és következetes.
Szentségimádás – Jézus gyógyító jelenléte
A folytatásban pedig a szentségimádás adott lehetőséget, hogy Jézus szeretetét megtapasztalhassák a résztvevők. A szentségimádás alatt Sziklai Dávid atya körbejárta az Oltáriszentséggel a templomot, hogy Jézus gyógyító szeretete közel juthasson mindenkihez. A jelenlévők sokan könnyekkel, csendben élték át Isten érintését.
Hálaadás
A polgári egyházközség hálás Szabó József atyának, a gödöllői EFFATA zenekarnak, valamint Barta Csaba és Sziklai Dávid atyáknak. Hálás a sok településről érkező testvéreknek és mindazoknak, akik szolgálatukkal előkészítették Jézus útját a szívekben.
Isten ezen az estén is megmutatta: végtelen szeretettel szeret bennünket.
Fotó: Papp Ágoston



































