Miről szól az evangélium?
Nehéz kérdés és nehéz erre pontosan válaszolni, de mégis talán valamit meg tudunk érteni abból, hogy miről is szeretne szólni az evangélium. Ebben a sorozatban azzal kapcsolatban szeretnék segítséget nyújtani, hogy valamennyire fel lehessen készülni a szentmisére úgyis, hogy már akár korábban elolvassuk az evangéliumi részt, elmélkedünk rajta és így abból az evangéliumból már valami keveset korábban is megértsünk, még mielőtt meghallgattuk volna azt a szentmisén.
Egy-egy vasárnapi szakasz kapcsán igyekeztem összeszedni azokat a pontokat, amiket jó megfontolni az evangélium értelmezésével kapcsolatban. Minden esetben majd kihangsúlyozásra kerül, hogy mi az, amit az első olvasóközönség megérthetett az evangélium szövegéből, de ugyanakkor arra is ki fogok térni, hogy vajon milyen üzenete van ennek a mai olvasó számára.
Mt 24,37-44
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.
Kulcsfontosságú kérdés, hogy mit ért az evangélium az Emberfia eljövetele kifejezés alatt. Hiszen az egész történet eköré épül: amikor az Emberfia eljön… és a történet a végén is megismétli: … mert az Emberfia abban az órában jön el… Vajon mit jelenthet az Emberfia és az ő eljövetelének a kérdése az evangéliumban?
Először célszerű az eljövetel kifejezéssel foglalkozni. A görög nyelv a teológiai nyelvezetben igen gyakran előforduló parousia (parúzia magyarosabb átírással) kifejezést használja, ami azt jelentheti, hogy jelen lenni, de azt is, hogy jönni, megérkezni. Nagyon közel van a kifejezés az advent szavunkhoz (ami szintén jövetelt, érkezést jelent), nem véletlen ez az evangéliumválasztás éppenséggel advent 1. vasárnapjára.
Az eljövetel szót gyakran használták a görög irodalomban egyrészről a nagy királyok látogatásának kifejezésére mintegy speciális szót, de ugyanakkor arra is, amikor az istenség a korábban elrejtett hatalmát megmutatja a világnak. Ezt vette át a biblikus irodalom is: egy szakszóvá változott, ami arra akarta felhívni a figyelmet, hogy az Isten meg fogja mutatni az ő hatalmát.
A kifejezés másik része az Emberfia, ami az evangéliumokban igen közkedvelt szó. Nem teljesen ismeretlen ez a kép a biblikus irodalomban, hiszen az Ószövetségben bőven találkozunk az Emberfia szóval. Ezekiel könyvében a próféta saját magára alkalmazza több helyen, Dániel könyve is megemlíti az Emberfia eljövetelét, aki az Ősöreg jobbján foglal helyet (Dn 7). De ugyanakkor az evangéliumok korában közkedvelt nem kanonizált irodalomban számtalanszor előkerül az Emberfia kifejezés és a szóhasználatból arra lehet következtetni, hogy a zsidó gondolkozásban ez a szó összefonódott a Messiás-várással. Vagyis az Emberfia az első olvasók számára szinte teljes bizonyossággal a Messiást jelentette.
Ha Máté evangéliumának olvasói jól ismerték az Ószövetséget (és miért ne ismerték volna jól) és emellett pedig jártasok lehettek a közkedvelt apokrif irodalomban is, akkor igenis tisztában voltak azzal, hogy az Emberfia olyasvalaki, aki az isteni szférához tartozik és az ő megjelenésével valami új rend fog bekövetkezni: a megérkezésével az Isten közvetlenül beavatkozik a világ lefolyásába. Az Emberfia tehát nem más mint a Messiás, vagyis Jézus Krisztus itt ebben a beszédben most arra helyezi ki a hangsúlyt, hogy mi lesz akkor, amikor ő megérkezik és megmutatja igazán a hatalmát.
A kérdés azonban joggal felmerülhet bennünk: dehát Jézus maga mondja ezt a tanítványoknak – vagyis ő már ott van velük. Hogy lehet az, hogy még egyszer meg fog érkezni? Akkor hogyan kell ezt pontosan érteni?
A korabeli zsidó – korakeresztény apokaliptikus gondolkodás szerint az Istennek lesz egy végső beavatkozása a történelem lefolyásába. Az akkori közösségek alapvető tapasztalata volt az, hogy nehézségben és problémák között élnek: üldözték őket, elnyomásban töltötték a mindennapjaikat. Ebből bontakozott ki az elnyomottak irodalma: az apokaliptika, ami azzal próbálta vigasztalni az olvasókat, hogy márpedig az Isten beleszól a történelem menetébe és meg fog érkezni, hogy ítélje a világot. De ez nyilván az elnyomásban lévőknek valami igazán pozitív lesz.
Ezzel a háttértudással jó olvasni az evangéliumi szakaszt: Jézus most vigasztalni próbál, hogy bármilyen nehézségben éljenek is, meg fog érkezni úgy, hogy beleszól a történelem lefolyásába. Az Isten konkrétan bele fog szólni az események lefolyásába: ez az ő ítélete.
Három történettel világítja meg Jézus azt, hogy mikor fog történni az ő ítélete. Nagyon érdekes az, hogy leginkább nem azon van a hangsúly, hogy mi fog ekkor történni (bár erre is enged következtetni valamelyest ez a rész), hanem sokkal inkább azon, hogy mikor lesz. Mindhárom történet azt próbálja megvilágítani, hogy ez a nap bármikor megérkezhet, vagyis a közösségnek minden egyes nap esélye van arra, hogy jobb élete legyen.
Az első történet visszautal egy bibliai történetre. Azt próbálja felidézni, hogy a Bibliában már ismert ez a fajta ítélethirdetési mód, hogy egyik napról a másikra megtörténnek a dolgok. Így terelődik a figyelem Noéra: hirtelen jött az áradat, hirtelen jött a változás az emberiség életében.
Érdekes, hogy ez az evangéliumi rész meg se említi azt, hogy Noé korában bűnösök voltak az emberek. Itt a hangsúly leginkább azon van, hogy hirtelen történik minden. Nem a bűnösség fogja előidézni az ítéletet, Isten közbeavatkozását. Nem az fogja rábírni az Urat a cselekvésre, hogy a nem-igazak már egyre inkább elviselhetetlenebbek. Ez nem így lesz: egyik napról a másikra fog történni a változás – ezen van a hangsúly. A változás után pedig Noé folytatja békésen életét.
A második történet utal egy munka szituációra – a mindennapi élet területére, hogy az isteni ítélet megérkezése nagyon hamar fog megtörténni: hirtelen fog beköszönteni a munka közben – egyik munkás marad, a másik nem – őt elvetik.
Itt érdekes megjegyezni azt, hogy tehát az utolsó ítélet nem úgy fog megjönni, hogy valami nagy jelek előzik meg. Nem lesz előtte háború, földrengés – semmi. Mindenki normális életet fog élni: dolgozni fog. Nem lesz semmi rendkívüliség benne. A közgondolkodásban valószínűleg az volt elterjedve, hogy az ítélet, a Messiás megérkezése hozzá lesz kapcsolva egy igazi nagy természeti katasztrófához: földrengéshez, stb. Jézus ezzel utal arra, hogy ilyet nem kell várni. Mindenki egy átlagos köznapot fog élni és hirtelen fog jönni a változás.
Milyen lesz ez az ítélet a második történet alapján? Hirtelen fog lecsapni: az egyiküket elviszik (vagyis elvetik – ítélet alá esik), a másik pedig folytatja a munkát: marad (gyakorlatilag megmenekül). Vagyis az ítéletben se lesz semmi rendkívüli – az egyik folytatni tudja a megszokott munkáját mindenféle gond nélkül, ahogy az első történet alapján Noé is folytatni tudta az életét biztonságban.
Mi a tanítványok feladata? Nagyon egyszerű. Virrasztaniuk kell, készen kell állni mindig arra, hogy bármikor jöhet ez a nap.
Egyrészről ez egy bíztatás Jézus részéről, hogy akár már a holnapi nappal jobbra fordulhat a soruk és megérezhetik azt, hogy az Isten ténylegesen beleszól a történetükbe: jobb lesz az életük. Másrészről van ebben egyfajta megfontolandó dolog is: a tanítványok feladata az is, hogy készen legyenek.
Hogyan lehetnek készen? Talán a Noé történetből kiindulva láthatjuk azt, hogy Noé azt tette, amit az Úr mondott neki és készen állt a vízözönre. Ez lehet a legfontosabb a mi keresztény életünkben is: tegyük azt, amit az Úr mond. Próbáljuk megtalálni az Úr hangját az életünkben és igyekezzünk azt tényleg tettekre is váltani.
Advent 1. vasárnapjának az evangéliuma arra hív, hogy realizáljuk magunkban: bármikor jobbra fordulhat az ember élete. Ugyanis folyton ott van a levegőben, hogy eljön a Messiás, az Emberfia, vagyis megtörténik az igazi advent.
A Jézus korabeli közösség a szenvedéséből várta a szabadulást – a Messiásnak a megérkezését és ezzel a beszédével Jézus felhívja a hallgatók figyelmét arra, hogy ez bármikor megtörténhet egy legátlagosabb napon is. Bármikor jobbá lehet az ember élete.
Mi a feladat ezzel kapcsolatban? Készen kell lenni, az Úr hangját követve kell élni és ezzel garantálva lesz az, hogy senkit se ér váratlanul az Úr megérkezése.
Lehet, hogy az adventi idő bennünk is kialakíthatja azt a lelkületet, hogy megvizsgáljuk: mi készen állunk-e? Virrasztunk-e, ahogyan az evangélium fejezi ki. Vagyis meg van-e bennünk az a lelkület, hogy az Úr hangját keressük az életünkben és aszerint akarunk élni.
Dr. Németh István
