Hálás szívvel ünnepelt november elején a fényeslitkei egyházközség: hat fiatal részesült a bérmálás szentségében, amelyet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya szolgáltatott ki a Szentháromság-templomban. Az ünnepi szentmisén a bérmálkozók szülei, bérmaszüleik, rokonaik és a hívek közössége is jelen volt, hogy imáikkal és szeretetükkel kísérjék a fiatalokat életük e fontos állomásán.
A bérmálkozók köszöntő szavai után Palánki Ferenc püspök atya szívhez szóló beszédében a Szentlélek mindennapokban betöltött szerepéről elmélkedett. Kiemelte: „Minden nap fontos, hogy milyen ember leszel ma.” Hangsúlyozta, hogy a Szentlélek nem csupán egy ünnepi alkalommal érkezik el hozzánk, hanem nap mint nap vezet, bátorít, vigasztal, és segít jó döntéseket hozni.
A püspök atya személyes tanúságtételként megosztotta a jelenlévőkkel saját bérmálkozásának élményét is, amely immár negyvenhat esztendővel ezelőtt történt. Felidézte, milyen felemelő érzés volt akkor is megtapasztalni a Szentlélek kiáradását, s elmondta, hogy bár az idők változnak, a szentség lényege örök: a Szentlélek ma is ugyanazzal a szeretettel és erővel érinti meg a hívő ember szívét. Hangsúlyozta, hogy nem tudhatjuk, mikor és hogyan szólít meg bennünket az Úr, de fontos, hogy nyitott szívvel várjuk és fogadjuk hívását.
Az ünnepi szentmise végén Czele József atya, a plébánia lelkipásztora – aki bérmakeresztapai minőségben is részt vett az ünnepen – köszönetet mondott Palánki Ferenc püspök atyának a szentség kiszolgáltatásáért, szeretetéért, imáiért és áldásáért. Egyúttal Isten áldását kérte püspök atya életére, szolgálatára, valamint a bérmálkozók, családtagjaik és bérmaszüleik életére.
A szentmise zárásaként közös imádságban adtak hálát a hívek a Szentlélek ajándékaiért.
Forrás és fotó: Csonka Andrea
























































